Két lélegzet között megkapaszkodok,
Mikor egy új csillag reményt hozott.
A magasban, egyedül állok,
Egy érzés kitölt bennem minden üres járatot.

Testem a széltől megremeg,
Rád mutat, s émelygek,
Szinte szédülök, s feléd nézek,
Higgyek-e a meséknek?

Egy pillanat,
És a szavam is elakad,
Követem lábnyomodat,
A mélybe húz, s megmutat,

Félelmet, furcsa képzelgéseket,
Tiszta, ékes fényedet,
Hisz már jól tudom, miért is élek,
Itt a földön, hogy elérjem szívedet…

Bennem nyűgös az akarat,
Felszakítva nyugalmamat,
Láttam már másokat,
De úgy mint te, senki sem ragyoghat.

Két pillantásod között maradok,
Mert itt haza találok,
Szemed tükrében, magamat látom,
És ez mélyebb, és erősebb nálam.

Tudnod kell, hogy mi az amit érzek,
Rég nem csak ragaszkodás,
Örök nyugalom a szívnek,
Mikor lelkünkben megérett a találkozás.

Ott voltál te és én,
Szívem még most is ég,
Ha rád gondolok,
Jól tudom, honnan indulok.