Látod, most megint itt vagyok - már rég nem jártam Nálad, a Nap tűz, szállnak illatok, gyereksírok szerényen állnak.
a fű kinőtt, a föld kiszáradt. kopott a név a sírodon, tehetetlennek érzem így magam - (.- .- .- .- .--)
talán ha akkor... másképp lenne ma ez álom, bevallom, ez álom - az idő nem könyörül arcunkon széttört a kép, csak álmaimban látom
mi lett velünk? belőlünk? látod-e? "csukd be az ablakot, megfázol..." ötven nyár és tél súlya vállamon de éles rajz a ház a régi tájon
szemben hegyoldal, napsütésben ülünk, beszélünk úgy, mint rég Te kérdezed, hogy és mint élünk én kérdezem, a gyógyszer pont elég...?
és úgy futnék még fölfelé a lépcsőn hisz minden forduló fejemben van de nem lehet, végéhez ért az út már, marad a kép, az ébredés, a "hol van..."
A nagy család mit létrehoztunk – láttad – oly nagy erő, mi fel nem fogható, mi összetart, mi összeköt, mi áthat, mindent, mi bennünk, rajtunk látható.
Virág, köznapi gond, a gazt kiszedni, ennyi erőm, ennyi mit adhatok, szia Anya - mondom - jövök majd, Hozzád újra s tudom, megint csak szívem hozhatom. |