...és szólt a Gyűlölet:
én veled vagyok, ne aggódj! táplálom mérgedet s még hozzá is adok egy jó nagy adagot, hogy fogyó erőd óriássá legyen, s forró ölelésem torz anyává tegyen, s amikor édes gyermekünket, a Halált átkos küzdelemben kiokádod magadból, boldog légy, mert alkottál valamit - Isten vagy!, úgy hiszed, imára kulcsolod reszkető kezed, letérdelsz előttem és imádsz a Halál gyermekéért, kinek egy darabja bűzlő méhlepény gyanánt benned maradt tele tekergő férgekkel s a nevük! - ó, milyen drága nekem! -, a Harag!, szerelmes párom ó, mennyire várom, hogy végre anyává tegyek valakit, s izzadó véres kínban megszülje a Harag gyermekeit - milyen gyönyörűek a kis púpos porontyok összeakadt, nedvező tagokkal szikkadt torkukban rekedt dallamokkal s a szemük!, a zöld, hályogos csomó a legnemesebb penész sem hozzá fogható! - a sötétség gyermekei ők, kik táplálták és szülték a Halált s aki velük szembe szállt, eltaposták mind egy szálig! - téged is!!! ezért vagy enyém! ezért vagy erős! ezért vagy senki!!! mint én - mint én - félek, ezért tombolok ostoba vagyok és vak, ezért rombolok senki vagyok, ezért nem tűrök másokat valaki akarok lenni, ezért vagyok a démonok királya: a Gyűlölet. - s most már te is szolgámmá lettél elfogadtad a feltételeket, ezért arcodba leheltem sötét lelkemet - s milyen szép volt, amikor éned egy paránya mégsem akarta ezt - nem akart engem!!! - az ostoba! azt hitte, hogy az csak úgy megy, mint az akarom-nem akarom játék! - tiltakozott s te rángatóztál, kezeddel markoltad a gyűlölettől sűrű levegőt és amikor győztem, nem bírtad tovább és a pofámba hánytál kiadva magadból az Ember utolsó szikráját is - micsoda győzelem! rendesen belefáradtam, pedig a Gyűlölet erős, ereje végtelen - mindent odaadtam neked, hogy ártani tudj! - magadnak - és mindenkinek - de ezt úgysem tudod, mert életed az enyém a rontás hűségét fogadtad az isteni démonnak a zöldszemű fogaknak a fröcskölő nyálnak a végtelen haragnak - nekem adtad életed minden óráját, percét önként és boldogan, hogy végre te is legyél valaki! s most azt hiszed: rabod vagyok... s én csak nevetek őrült erővel, haraggal, gyűlölettel, mert én a Gyűlölet vagyok! ezért gyűlöllek téged is, hiába szolgálsz hűségesen - s hogy ne lásd, hogy gyenge vagyok, nevetek ordítva lelked bilincsbe szorítva, s még befogni sem tudod reszkető füled, hogy ne halld, hogy nevet ki a Gyűlölet - hidd, hogy a tied vagyok, használj tetszésed szerint - ahogy én akarom - hidd, hogy bábuként rángathatsz madzagon s ha a nevemben valakin rúgsz egy nagyot, cserepes ajkadon penész-mosoly ragyog - így kell ezt csinálni! jó tanítvány vagy, bizony egyszer még mester is lehetsz csak meg ne környékezzen a Szánalom mert akkor elvesztél nekem s én is elveszek - de ez úgy sem lesz, mert nem engedem! nesze! itt van még több fekély, még ezernyi könnyű, sötét szenvedély ez mind a tied, csak szolgálj tovább add nekem mindened - ugye, milyen jó! nincs semmi, csak a langyos kéj, a büdös élvezet elnyúlni a puha ágyon, hol bomló testek maszírozzák fáradt lelkedet rád olvadnak, beléd folynak, s te észre sem veszed, hogy már nincsenek s marad a múló gyönyör, az örök hiány, a fájó képzelet - s hiába kiáltasz: Még! Akarom! feszülő ágyékod robbanó őrület-halom s amikor végre kitör a buja élvezet, kiégett gödör marad utána, sóvárgás, lassan izzó várakozás erőtlen, hamis varázs - semmi!!! - s akkor utánam kiáltasz és én jövök! vad paripán a tömegben utat török feléd, édes szolgám, kedves párom, alig várom, hogy újratöltselek magammal akár minden nap akár minden percben csak suttogj, szólj, kiálts, üvölts, taposs el másokat s ha gyűlöleted fogyóba fordul, jövök, adok ingyen - az ostoba! - mindent neked
mert az enyém vagy, mert hatalmam végtelen!
|