előző rész: http://www.fullextra.hu/modules.php?name=Irodalom&file=display&jid=25360
Sokáig üldögéltek a vízparton: a Kis Rózsaszín és a Tündérszemű Hang. - Milyen furcsa! -mosolygott magában a Kis Rózsaszín. - Egy Hang, ami némán is ragyog... Nem is hallom, mégis látom, hogy itt van mellettem. Velem van... Nem hagyott egyedül.
A kiskacsák ügyetlenül követték anyjukat a nádasban. Némelyik kétségbeesetten csapkodott szárnyával, ha lemaradt. A Kis Rózsaszín már épp felszisszenni készült, hogy "jaj, mindjárt lemarad az egyik!", de akkor az anyjuk hátrafordult és a csőrével biztatóan lökött rajta egyet.
- Aggódtál, hogy ott hagyja az anyja? - szólalt meg a Hang, és a Kisrózsaszín tudta, hogy mosolyog. - Többet kellene tudnom a kacsákról... Többet a világról... Akkor nem aggódnék annyit - szólt zavartan, és szinte beleolvadt a lemenő Nap színébe. - Tudod, ismertem egyszer egy tudóst. Ő is mindig azt hajtogatta: többet kellene tudnom a világról! - És? A Kis Rózsaszín egészen izgatott lett. A Hang irányába fordult. Még nem tudta, mit fog hallani a következő pillanatokban, de érezte, hogy figyelnie kell. Nagyon kell figyelnie. - Volt ennek a tudósnak egy virága. Egészen különleges virág volt. Úgy talált rá a kertben egy szép tavaszi reggelen. A Kis Rózsaszín átadta magát a Hangnak. Szinte látta, ahogy a fényben kirajzolódik az arca. Kócos haja a homlokába hullt, de a szeme úgy ragyogott, mintha tűz égett volna benne. Annyira figyelt, hogy el is felejtett meglepődni azon, hogy a Hangnak arca van.
- A tudós rögtön felismerte, hogy ez egy igazán különleges virág -folytatta a Hang. - Beszaladt a házba, és egymás után lapozta fel a könyveit, hogy megtudja, milyen virág nőtt a kertjében. De hiába lapozta át az összes könyvet, egyetlen könyvben sem talált ilyen virágot. Még hasonlót sem! Rögtön tudta: itt van élete nagy lehetősége! Egy virág, amiről még senki sem írt! Egy virág, amit ő fedezhet fel. - Mégis! Milyen virág volt? - kérdezte a Kisrózsaszín kiváncsian. - Pontosan olyan volt, amilyennek az előbb elképzelted -simogatta meg a Hang. - Ja!
A Kis Rózsaszín iszonyú zavarba jött. Az nem lehet, hogy ez a kócos hajú, tündérszemű Hang a fejébe lát! - Folytasd, kérlek! - nézett rá szelíden. - A tudós első dolga az volt, hogy kiásta a virágot, mert a szobájába akarta vinni, hogy egy pillanatra se tévessze szem elől. Csakhogy ez a virág nem szeretett a szobában lenni, és mikor beültette egy cserépbe, hervadozni kezdett. A tudós nagyon megijedt, így hát leszakított gyorsan egy szirmot a virágról, és a mikroszkópja alá tette, hátha így többet megtud róla. A virág olyan gyorsan elpusztult, hogy a tudósnak még arra sem volt lehetősége, hogy alaposan megfigyelje a leveleit. Amilyen érthetetlenül ott termett az udvarán, most ugyanolyan érthetetlenül eltűnt a cserépből ez a különös virág. Nem maradt utána más, csak az a kis szirom, amit nemrég letépett róla.
A Kis Rózsaszín teljesen belefeledkezett mindabba, amit a Hang mondott. Annyira figyelt, hogy az ő szeme is fényleni kezdett. Éppen úgy, mint a Hangnak. Mintha tűz égne benne. - A tudós, kétségbeesésében elrohant a laboratóriumába, és betette a szirmot egy gépbe, ami képes volt egyetlen sziromból előállítani az eredetivel teljesen megegyező virágot. - És sikerült neki? - kérdezte a Kis Rózsaszín csillogó szemekkel? - Igen, sikerült - bólintott a Hang és közben megigazította kócos tincseit. - Sok, sok virágot csinált a gépével, és addig figyelte, míg mindent meg nem tudott róla. Aztán írt egy könyvet a virágról, amiért kitüntetést kapott és sok-sok pénzt. Mégis boldogtalan volt - sóhajtott a Hang, és úgy lóbálta a lábát a padon, mint aki befejezte a történetet. - Boldogtalan volt -ismételte meg elgondolkodva a Kis Rózsaszín. - Talán mert elfelejtette a legfontosabbat. - Igen. Elfelejtette a legfontosabbat -sóhajtott a Hang, és megfogta a Kis Rózsaszín kezét. - Elfelejtette, hogy mi a virág lényege! - Elfelejtette megszagolni... - Elfelejtett benne gyönyörködni... - Elfelejtette, hogy mi a virág lényege.
A Kis Rózsaszín egészen embernek érezte magát a Tündérfényű Hang mellett. Hirtelen igazi lett minden! A keze, a szeme, a lába... És a Hang is egészen olyan volt, mint egy ember. Értették egymást. Ültek a padon, fogták egymást kezét és körbevette őket a ragyogás. - Nem tudom mi a neved, de én Tündérbogyónak hívlak ezentúl -simogatta a Kis Rózsaszín a titkot a Hang tenyerébe. - Tündérbogyó vagyok - felelte a simogatás.
|