Én már csak magamból élek
Magam jegén vágom ki a léket
Magam egén reptetek sárkányt
Tériszonyommal járom a magas párkányt

Nem kergetek délibábot
Nem is alszom téli álmot
Humort humorral torolok,
bár a kedvem sötétben kódorog

Teli zsákom egyre könnyebb,
de nem ejtek múlt terhekért könnyet
Fásulásom, mint a retek,
dagadt vagyok, piros, repedt

Sejtéseim lám igazak
Minden ami jó volt, mára vacak
Felderengés sötét korszak,
korosztályom pállott borszag

Serénységem erőlködés
Ez van! Tudom. Ez van, na és?
Magam jegén, magam egén,
a jövőbe, s így a múltba lépek,
ez a sors szerinti képlet

Eltompulnak a kemény dárdák
Húst szaggató fogak hullnak
Feszes izmok faggyús párnák,
figgyedt, löggyett, ronggyá nyúltak

Pigment siet hanyatt-homlok
Elhagyod a hajad homlok?
Szép magasra ívelődve
kukucskálsz a levegőre?

Opállá áll a sajtó betű
Mind csak petty, mint a tetű
Karod rövid olvasni már
Lenne nagy bár, mint a batár

Hangos zene, darts döfés
Fogból hulló kék tömés
Csendre vágyik a szőrös fül,
s üldögélni egyedül

Vérnyomás az eget veri
Szívtelen, ezért meri
Orrnyereg karvalyt gúnyol
Mázsa lesz a kiló lúdtoll

Nincs már eskü semmire
Nem kötelez haza, sereg,
sem az ifjú hitvesed,
sem a felnőtt gyermeked
Nem kell dolgod sietősen,
nem kell barát, s nő sem
Nem kell csinos nadrág, zakó,
nem kell tarka, jó a fakó
Nem üvöltesz, de nem is hallgatsz
Futás helyett, inkább ballagsz
Tanulnod is oka fogyott,
amit tudtál, az is kopott

Tériszonyom magas párkány
Magam jege, ege
Téli álom, déli báb
Lékem, jövőm, múltam

Újonnan, s elavultan
És a sárkány?
Összefoglalnám ám,
de még minek?

Optimizmus! Hello!
Lelkem fiatal, mint a pej ló
Éppen csak tűnődöm a sorson,
s a jövőt majd megoldom

Ezért kásás könnyem ki sem eresztem
Nem ásom sírom, nem tűzöm keresztem
Felszegett fejjel, némi bölcsességgel
Száguldok, behúzott kézifékkel

Herczeg Zoltán Mikebuda,