Egy régi fénykép jut eszembe mostan,
Minek színét az idő elvette már.
Néztem megigézve, szájtátva, hosszan,
mint a gyermek, mikor kincset talál.

Néztem habzsolón, hátha megtalálom
rajta a régi, elveszett önmagam.
De mindez csak álom, mára már látom;
Gyermekként már nem találom meg magam.

Őrült módjára futottak az évek,
fejben tartani sem volt erőm soha;
Így lettem testvérek között mostoha!

Hiába is mondanám, bűn, csak vétek
a szó, ott, ahol mindenki csak hallgat;
Mért nem találok köztetek nyugalmat?

2003.05.09
 www.KALAKA.com