Messze-messze északon, ahol mindig esik a hó, és hatalmas fenyők nőnek a meredek hegyoldalakon, ott lakik Télapó és Télanyó egy kis faházikóban. Télapónak hosszú, térdig érő fehér szakálla van és fehér haja; Télanyó haja is ezüstös már, és mindig mézes süteményt süt, meg csipketeát főz. Három nagy fiúk van: December, Január és Február. December a karácsonyfa-felelős. Hatalmas fenyőfákat hoz karácsonyra a gyerekeknek, de csillagszórókat, habcsókokat és szaloncukrokat is készít. De még mézeskalácsfigurákat is megtanult sütni Télanyótól. Januárban van Viki születésnapja, ezért Január minden évben hatalmas tortát csempész be Vikiék konyhájába, és annyi gyertyát tesz rá, ahány éves Viki. Február vidám-bolondos fiú, mindig álarcba öltözik, jókat nevet, és egészen jól összebarátkozott Tavasztündér lányával, Márciussal. A kedvéért megolvasztja a havat és a jeget a pocsolyák vízén. December, Január és Február, mindhárman kitűnően értenek hópelyhek készítéséhez. Minden hópehely más és más, ha megnézitek őket nagyítóval. Ezenkívül ködöt is nagyon szeretnek csinálni, nagy szeleket, hódarát meg ónos esőt. Viki szerint a hó néha egészen olyan lesz, mint a csokikrém, ha összekeveredik a sárral.

Télapónak van egy jó, öreg, megbízható rénszarvasa; Kedves, akinek szárnyai is nőttek, és bárhova el tudja röpíteni Télapót. Így tud eljutni Télapó még a nagy bérházak tizedik emeletére is, ahol Viki is lakik, és beteszi az ablakokba kikészített csizmákba, cipőkbe az ajándékokat. Csokikat, nagy csoki télapókat, meg csoki csizmácskákat, meg színes drazsékat kis zacskókban, meg narancsokat. És egyszer Viki kapott egy jó meleg kesztyűt is.

Egy hajnalban, mikor Télapó a sok utazástól kimerülten üldögélt a szánon, és Kedves is álmosan poroszkált a hóban, egyszercsak mindketten nyöszörgésre lettek figyelmesek. Ahogy jobban a hang felé fordultak, inkább keserves sírdogálásnak tűnt; mintha valaki pityeregne. Arra kezdtek menni, ahonnan a szomorú hangot hallották, és látták ám, hogy a fák között egy őzike fekszik a hideg hóban. Barna bőrét szép fehér pöttyök díszítették és csak úgy hullottak hatalmas könnyei, amelyek azonnyomban megfagytak. Télapó és Kedves nagyon megsajnálták.

- Mi a baj? Mi történt? - kérdezte Télapó.

- Futottam és elcsúsztam és most nem tudok talpra állni. Nagyon fáj az egyik hátsó lábam. - magyarázta az őzike.

- Na és a szüleid hol vannak? - tudakolta Télapó.

- Apa és anya mondták, hogy szaladjak, amilyen messzire csak tudok, mert az emberek nagy puskákkal vadásztak ránk. Apa meg is sebesült. - a kis őzike újra sírni kezdett.

- Na, jól van, jól van. - nyugtatgatta Télapó. - Nem hagyunk itt. Hazaviszlek hozzám.

Azzal felemelte, és a szánra tette, és hazavitte a kis házikójába.

- Hogy hívnak? - tudakolta Kedves.

- Pajkosnak. - mondta fáradtan az őzike.

Télapó feltette Pajkost az asztalra, és megtapogatta a lábát.

- Szerencsére nem tört el, csak egy kis rándulás. - mondta. Gyógyfüveket rakott a beteg lábra, és bekötözte.

Telt-múlt az idő. Pajkos már lábra is tudott állni, és csak nőtt és nőtt. Télapó varázsfűvel etette, és varázsvízzel itatta, amitől neki is szárnya lett, mint Kedvesnek. Szép agancsa is nőtt, és nagyon szerette az almát, meg a mézes süteményt, amit Télanyó sütött. A következő télen már Pajkos és Kedves együtt húzták Télapó szánját és odarepültek Vikiék ablakához is. Télapó megkocogtatta az ablakot egy hosszú bottal, és Viki kinyitotta neki. Viki nagyon csodálkozott, hogy Télapónak még egy szarvasa van, akit még sohasem látott.

- Pajkos vagyok. - mutatkozott be a szarvas és Vikihez dörgölte az orrát.

- Az erdőben találtam sebesülten, és meggyógyítottam. - magyarázta Télapó. - Barátkozzatok össze!

Sok csokit tett Télapó Viki csizmáiba, aztán elköszöntek és elmentek.

Viki kiment a konyhába, és úgy tett, mintha semmiről se tudna, de nemsokára jött az apukája, és vidáman bejelentette:

- Már járt itt a Télapó!

Viki boldogan szaladt a szobába az ablakhoz, és teletömte magát csokival és drazséval.

Aztán fogat mosott, befeküdt az ágyába, és elaludt. Igazán szép este volt!