Az én múzsám
Mézszínű asszony a múzsám Negyed évszázada már, Az Ő szerelme burkán Nincs semmilyen határ Mézszínű asszony a nőm, S a nap, ha pirítja Bőre forró, mint a főn, Haját bodorítja Akácméz szín az egész teste, Nem is bőr az, hanem bársony A természet jól kicselezte, Ebbe öltöztette nyáron Vaddohány - virágméz árnyalattal Hosszú sörénye, koronája, Porcelán füleit gonosz akarattal, Minduntalan bugyolálja Tenger az, mely a partra hullámot ver Festetlen arcát, mint ráma egy képet Beszegni mer, De nem haragszom érte, gyönyörködöm Beletúrok néha fojtott szenvedéllyel, S amíg vár a számtalan öröm, Ez méltó elégtétel Nem csak színe méz, az illata is az Az íze is unni lehetetlen nektár, S mint az incselkedő játékos tavasz, Néha elfut egy picit, de aztán megvár A múzsám, a mézszínű asszonyom, Ránctalan képet hordoz bennem, Bársonyán pusztul, kiég a gyom, Nem él meg a tökéletesben, Annyi mindent elvett tőlem az Isten, De megszánt, s nem koncot dobott, Egy mézszínű múzsát S vele, ezernyi boldog pillanatot
Herczeg Zoltán Mikebuda, 2005-06-12
|