Oh, önuralom,
Oh megfeneklett vágy,
Te gyötrő szerelem,
Miért kell, hogy bánts?!
Miért taszítasz ilyen mélységbe,
S miért kiáltasz értem felvértezve?
Oh tűz, balsorsú átok asszonya,
Lökj csak elveszett álmaimba!
És gondold azt, hogy így jobbá teszel,
Ha belőlem minden jót elveszel!
S mondd, miért e csalfa játék?
Mire jó ha szeretsz a semmiért?
Mondd, hányszor törsz még így össze,
És hányszor suhansz át szívemet érve?!
Vak bennem minden öntudat,
És szánalmas minden kis gondolat,
Mely hozzá, Ő hozzá szólnak,
És fennhangon felém kiáltanak!
Hogy te gyáva, hogy ronthattad el?
Elveszíteni Őt, felér egy életre szóló büntetéssel! |