A gyönyörű havazást az erkélyemről néztem,
Arcomra mosolyt csalt sok kedves emlékem.
Fiatalságom, múlt boldogságom átéltem újra,
Gondjaim, bánatom lágy szellő messze fújta.

A hópelyhekkel énekelve vidám táncot jártam,
Majd kacagva éreztem, eltűnt kezem, lábam,
Varázslat volt: beteg testem hópihévé alakult,
Lelkem a fájdalomtól, gondoktól felszabadult.

Játékos, pajkos szél hátán messzi elszálltam,
Téged kerestelek tél-emlékeink havazásában.
Az úton álltál elmerengve, elbűvölt a téli táj,
Nevettél, egy hópihe épp szempilládra szállt.

Hópehely külsőm olvadozik arcod melegében,
Szemed sarkában megbújva lelked én átérzem.
Könnycseppként gördülök le arcod barázdáin,
Simogatom közben bőröd, míg elérek a szádig.

Ott egy oly rég várt csókban egyesülünk újra,
Sós könny helyett édes ízzel repülök a múltba,
Két karod szorosan ölel, a hó szelíden betakart
Angyalkórus csilingelve elénekel egy régi dalt.


Hangos nevetés riaszt, gyerekek az erkély alatt,
Hógolyó, víg kacagás, élvezik ők a friss havat.
Arcom az ég felé fordítva hó lesz szempillámon,
Köszönöm én az Úrnak a legszebb karácsonyi
                    á l m o m....