Mondd ki: Szeretlek!

Nézd csak kedves

Eme két formát!

Ádám és Éva

Tiltott gyümölcsét,

S a dobókockát!

Nem egyformák,

Akár az emberek.

Ám mindkettő

Mestere

Sorsnak s jövőnek,

Ha eldobjuk őket

Elgurulnak

Messzire.

Akár az emberek.

A hozzáértő kéz,

Vagy természet Istene

Gyakran alkot tarka formát,

Melynek színe másszor,

Mint a Karácsony

Lehet fehér, avagy fekete

Akár az emberek.

Valami mégis van,

Mi ugyanazt jelenti

Néked, s nékem,

Földön, odafenn az égen.

Egy apró pici

Nagy csoda,

Az elcsépelt szó: Szeretlek!

Varázslatos hallani,

Ki kell mondani,

Ha tolmácsért,

Könyörög, midőn

Torkodat szorítja, szádon

Szeretne szívedből szökni,

A néma szó: Szeretlek!

Legjobb gyógyír

A bánatos, árva,

Kihűlt, elkergetett,

Megvert, üldözött,

Reményekkel teli,

Szerelmetes szív számára

A varázs szó: Szeretlek!

E szó hagyja el inkább,

Szádat százszor,

Mint egyszer,

A gyűlölet

Én is kimondtam

Most párszor,

A bűvös szót: Szeretlek

Szeretlek!

Hogy eme érzést kimondjam,

Füledbe őszintén suttogjam,

Kevés most a betű, a szó,

Testünk egymásba fonódva

A magány elöl meglógva

Miképp az elszabadult táltos ló.

Lelkem édesvízében a halacska

Szavak nélkül is mondja

Csupán a szemével Szól hozzád,

Nem adott néki hangot a teremtő,

A kiszámíthatatlan jövendő

Remélem sokáig néz még féltőn rád.

Elveszem babonázó szemedben,

Elfekszik kezem kezedben,

Kincsére lelt szívem aranyásója,

Véled feledem az egyedül haragját

S leszelem a gyönyör kenyérdarabját,

Melynek te vagy íze, fűszere, sója

Szeretném az ölelő vágynak hálója,

Mely szédült áldozatait magába fonja

Még sokáig volna börtönünk,

Midőn egymás lángját táplálva

A Nap égető fényét kihasználva

Közös tűzben együtt megégünk.