Megtisztulás

Ülök a vén vadász lesen,

Hallgatom az erdő csendjét,

Félszemmel az alkonyt lesem,

Nézem a természet rendjét.

A Nap még ily csodás fénnyel

Nem halt meg soha mellettem,

Ég alját befesti vérrel,

Akár nagyvad, kit meglőttem.

Nem tud elfutni előlem,

Hangtalanul esik össze,

Teste elterül előttem,

Végső perce nincs már messze.

Háta mögött álló éjnek

Vérző kezével búcsút int,

Midőn köszön a sötétnek,

Huncut mosollyal rám kacsint.

Halovány szeméből látszik

Nem gondol ő félelemre

Hisz most is szerepet játszik,

Megy hajnali jelenésre.

Eme színjátékot látva

Gondjaim szerte szaladnak,

Rohannak már kiabálva,

Hogy ezek mily sokan vannak!

Miután elváltam tőlük

Veszem kalapom és megyek,

Hírt hoznak reggel felőlük

Úgyis kegyetlen emberek.