Néma, csendes szédülés,
Lélegzetem elakad,
Mikor belső lidércem
Épp széttép.
Felfelé zuhanás,
Küzdi mélyebbre
Ahogy az érzésnek
Eljön a feladás
Hangos röptű..
Szárnycsapásokkal teli
Mégis idegen érzetű
Fájdalmasan senki
Vagyok felismerése.
Kiállok a hóra,
A partra
Egy szóra
Vagy mosolyra várva
Várva, igen, még most is,
Pedig vártam már eleget,
Kaptam az élettől
Hideget, meleget.
Családot, árnyait,
Szétszéledt pillanatait,
Melyek elvesztek
Hogy összerakja
Megszürkült romjait.
De nem.
Ékes szónoklat sem
Kering már bennem,
Hogy szóra csendüljön
A nyelvem.
Csak halkan magamat
Ma máshogy figyelem.
És tiszta valómat
Fel-felismerem.
Dadognak bennem
Gondolatok,
És ereimben duzzadnak
A reménytelen indulatok.
Kötődnék, de szakítanak
Éppen szét.
Mintha elvágnák
Az utolsó szálakat.
Mintha valami ráállt volna
Erre a megbukott szívre.
Ki csak folyton szeretne.
Tiltott lesz, és titkos a vágy,
Mindig ugyanaz a felállás,
A végére nincs több
Csak a magányos akarás,
És a világnak felállított
Ezer kérdés! és
Még sem vitás,
Hogy a szerelemre
Értelmet kereső
Csalódott gondolatok
Tudatalatti kérdések,
És minden ész érvűnek hitt,
Bársonyos ringatások…
Kósza pillangók
És rózsaszín fellegek,
Vagy meghitt percek,
És összesimulós
Lélek-kötődések,
A szökött óra utáni
Egymásra nevetések,
Talán még sem feleslegesek!
Hogy ugyanazok vagyunk,
Hogy ugyanattól is félek,
Hogy szeretlek, és egy napon,
Majd te is szerethetsz,
S ha nem, már az sem baj,
Rég nem számít, csak az
Hogy itt légy, mellettem,
Nekem, télen a hidegben,
Tavasszal és a mélyben,
Ha magával ránt ezernyi
Kísértő gúnyos szeszélyem
És hangulatváltozásom,
És minden, minden!
Ami te vagy, amit adtál nekem...
Most mind szertefoszlanak.
|
