| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
Letűnt Népek Legendái - Semgin Ideje:: 01-17-2008 @ 07:50 pm |
|
|
|
|
| Lassú füst szállt fel a ház kéményéből. Esteledett – még éppen látni lehetett a távolban Tarong körvonalait. A város falaira vörös csíkot húzott a naplemente. Az erdő fái lustán hajladoztak az enyhe szélben. Egy asszony lépett ki a házból. Rendezett volt, láthatóan sokat adott a külsőre. Megigazította kontyba kötött barna haját, majd kiáltozni kezdett. - Semgin! Egy rövid ideig nem érkezett válasz. Aztán lépések hallatszottak az erdőből, majd egy fiú lépett ki a fák közül. Válláig érő, fekete hajába helyenként falevelek akadtak. Nyolcéves körüli lehetett. - Apád még az erődben van, menj, keresd meg gyorsan – mondta az asszony – Esteledik, sötétedés után már nem jó kinn kószálni. - Igen, anya – felelte a fiú, majd megfordult, és elindult az erdőbe. Semgin apja favágó volt, ezért is költöztek ki a városból. Semgint viszont nem vonzotta túlzottan a favágó remeteélet: ő inkább kalandor szeretett volna lenni. Sokat barangolt az erdőben, térképeket rajzolt a porba, máskor meg apja baltáival próbálta gyakorolni a harcot. Megállt, és fülelni kezdett. A fák közül halk puffanások jelezték apja ténykedését. Semgin még habozott egy pillanatig, majd elindult a hangok irányába. Egy tisztáshoz ért. Jól ismerte ezt helyet. Legtöbbször itt szoktak lesben állni apjával, mikor vadásztak. Volt a tisztáson egy korhadt farönk, a mögött szoktak vadra várni. Nordan épp egy nagyobb fát csapdosott baltájával. Apró szilánkok röpültek szerteszét a csapások nyomán. A férfi meglehetősen jó erőben volt. Hosszú, fekete haja volt, mint amilyen a fiának, de neki barna szeme volt, nem fekete. Semgin odament hozzá. - Anya hív – mondta – Esteledik. A favágó abbahagyta a püfölést, megtörölte a homlokát. Egy ideig nem szólt. - Hát, ezt a fát akkor már csak holnap fejezem be -szólt végül, és a fiúra mosolygott – Kivéve persze ha te be szeretnéd fejezni – Fia savanyú képe láttán elnevette magát, és megveregette Semgin vállát - Na gyere, mielőtt még anyád aggódni kezdene. Ebben a pillanatban sikítás harsant. Nordan reflexszerűen felkapta a baltáját. - Ez Ariona! - mondta. Ariona volt Semgin anyja. Semgin gondolkodás nélkül rohanni kezdett, nem törődve apja kiáltásával. Még annyit látott, hogy Nordan is futni kezd, majd bevetette magát a fák közé. Mi történhetett? Ez a kérdés fogalmazódott meg Semgin fejében. Mire végiggondolhatta volna, már az erdő széléhez érkezett. A sikítások a házból jöttek. Az ajtó nyitva volt. Mellette egy kupacban hevertek a szerszámok, mint mindig. Semgin felkapott belőle egy baltát. Ekkor érte utol Nordan. Berohant a házba. Semgin egy pillanatra megtorpant, de aztán ő is befutott. Az első amit meglátott, egy állat volt. Vagy nem is állat. Inkább szellemre hasonlított. A teremtmény testét fehér szőr fedte. Arca csupasz volt és fehér. Semgin azonban leginkább a lábak végén sorakozó hatalmas karmok miatt aggódott. A lény a sarokba szorított Ariona felé fordult, de mikor Nordan berontott, kissé meglepődve felé nézett. Nordan ezt kihasználva a lény hátára csapott a baltával. Sziszegésszerű kiáltás töltötte be a szobát, majd a lény kirohant az ajtón. - Erdei lidérc – lihegte Nordan – Ha egy van itt, többnek is lennie kell valahol. Ebben a pillanatban hatalmasat reccsent a tető. Semgin, baltáját maga elé tartva lassan kiaraszolt a házból. Egyből feltűnt neki a tetőn mászkáló két lidérc. Apja egy kést emelt ki a halomból – leginkább vágásra szokták használni – majd a tető felé dobta. - Kotródjatok innen, Skulgon teremtményei! - A kés az egyik lidérc torkát találta el, mire az lefordult a tetőről, és a porba zuhant. A másik kitátotta hatalmas pofáját, és sziszegő kiáltást hallatott. Közben még két erdei lidérc mászott elő a ház mögül, egy pedig az erdőből. Ariona lépett ki az ajtón, késsel a kezében. - Semgin! - kiáltotta Nordan – Túl sokan vannak! Menekülj! Semgin azonban nem tágított. Baltáját két kézben tartva várta az ellenfelet. Egy lidérc esett neki hátulról, ledöntve őt a lábáról. Semgin villámgyorsan a hátára fordult, lerántva magáról a lényt. Az feltápászkodott, és újabb támadásra készült, de Ariona Sebtiben fejbe szúrta a késsel. Az állat egy ideig rázkódott, majd nyüszítve eltűnt a fák között. Közben még négy lidérc jelent meg a ház körül. - Nincs esélyed ellenük, Semgin! Fuss! - kiabálta Nordan, majd egy lidérc ugrott neki, és arcon harapta. Ariona felsikoltott. Semgin egy pillanatig habozott, majd futni kezdett. A félelem erősebbnek bizonyult minden más érzésnél. Tudta, hova kell mennie – ha siet, Tarongban talán szerezhet még segítséget. Ha még nem késő... Favágó fia lévén nem fáradt el egykönnyen. Mikor a kapuhoz ért, már piroslott az ég alja. Az őrök épp zárták be a kaput. A szabály szerint sötétedéskor minden kaput be kellett zárni. Semgin kiáltozására az őrök felkapták a fejüket. - Segítség! -ordította már távolról – Segítsenek! Mikor az őrökhöz ért, azok kérdőn néztek rá. Semgin gyorsan elmondta, mi történt. Az egyik őr utasította, hogy maradjon itt, és elindult a mondott irányba. A percek csigalassúsággal teltek. Semgin lelkileg csak most fogta fel igazán, mi történt. Türelmetlenséggel vegyes aggódás kerítette hatalmába. Fél óra telt el, mire az őr visszatért, de Semgin éveknek érezte. - Mi történt? Jól vannak? - kérdezte azonnal Semgin. Az őr nem válaszolt. Kinyitotta a kaput, hogy Semgin bemehessen, de a fiú nem tágított. - Figyelj – kezdte végül az őr – Az erdei lidércek nagyon sokan voltak. Talán még te is láthattad, mennyien... - Meghaltak? - kérdezte Semgin összetörten. Az őr egy pillanatig nem mozdult, majd bólintott. Aztán a másikhoz fordult, és utasította, hogy vigye őt biztos helyre. Az őr belépett a kapun. Semgin utána. A földet bámulta rezzenéstelen arccal. Annyira a történteken rágódott, hogy az őrnek meg kellett fognia a kezét, nehogy a fiú nekimenjen valaminek, vagy valakinek. Házak között vezetett az útjuk. Semgin túlságosan magába roskadt ahhoz, hogy megkérdezze, hova mennek. Nagy sokára megálltak egy ház előtt. Az őr bekopogott. - Nyitva van! - kiáltott ki egy mély hang. Az őr benyitott. Barátságos szobába léptek be. Odakint már homályos sötét volt, ezért a bentiek tüzet gyújtottak a kandallóban. A kandalló előtt egy hintaszékben ráncos öregember üldögélt. A sarokban egy idősebb fiú gyertyafénynél olvasott valami könyvet. - Farudon! -szólt az öregember az őrhöz – Mi szél hozott hozzánk épp ilyenkor? Az őr a férfihoz lépett, és súgott neki valamit. Az öreg elkomorult. - Értem – mondta, majd Semginhez fordult – Hogy is hívnak, fiú? - Semgin – nyelt egyet – Semgin Malador. - Nos, Semgin – folytatta az öreg – Hallom mi történt. Nagyon szomorú – megcsóválta a fejét – Farudon azt mondja – és persze én is azt mondom – hogy ha akarsz, lakhatsz nálam. Úgy tűnik, a fafutkászok embereket támadnak meg az utóbbi időben. Azt mondják, éheznek. Nem biztonságos odakint, főleg nem egyedül. Semgin bólintott. A férfi a sarokban kuporgó fiúhoz fordult. - Wiskwood! - szólt – Megmutatnád Semginnek a szobáját? Wiskwood letette a könyvet a gyertya mellé, majd feltápászkodott. Bő egy fejjel magasabb volt Semginnél. Rövid, fekete haja volt, és fekete szeme. Láthatóan jó erőben volt. Intett Semginnek, majd elindult egy lépcsőn, ami az emeletre vezetett. Semgin követte. A lépcső egy folyosóra nyílt. Jobbra és balra ajtók voltak. Mikor már az emeleten mentek, Wiskwood Semginhez fordult. - Fafutkászok? - kérdezte – Mi történt? Semginnek semmi kedve nem volt feleleveníteni a történteket. Fájt a szíve, mikor rá gondolt, nem sokon múlott, hogy nem sírta el magát ott helyben. Végül nagy nehezen elmesélte a történteket néhány mondatban. - Értem – mondta Wiskwood, és többet nem emlegette fel a témát. A folyosó végén megálltak, és Wiskwood benyitott a balra lévő ajtón. - Itt nem lakik senki. Ez lesz a tied – mondta. Semgin körülnézett. A szoba tágas volt, bőven belefért egy ágy, egy szekrény, tele könyvekkel, és egy nagy asztal. Semgin leült az ágyra. Wiskwood az asztalon foglalt helyet. Egy percig nem szóltak. Végül Semgin törte meg a csendet. - Az az öreg az apád? - kérdezte. - Igen – felelte Wiskwood – Prevannak hívják. Farudon jó barátja. Semgin egy pillanatra elgondolkozott, majd megint kérdezett. - És az anyukád? Wiskwood egy pillanatig nem szólt, végül kibökte. - Nem szívesen beszélek róla, de te is elmondtad, mi történt... Az anyám néhány hónapja egyszer elment az erdőbe. Azt hiszem, volt arra valami gyümölcsös vagy ilyesmi, oda készült. Hetekig nem láttuk. Végül egy arra járó őr találta meg... holtan. Semgin egy ideig nem mert megszólalni. - Erdei lidércek? - kérdezte végül. - Nem – felelte Wiskwood – Az erdei lidércek megeszik, amit levadásznak. Néma csönd ereszkedett a szobára. |
|
|
|
|
Utoljára változtatva 01-17-2008 @ 08:41 pm
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 01-18-2008 @ 10:15 am)
Comment: Nagyon jó írás. Kicsit majd tördelni kéne, mert így nagyon nehéz olvasni. Puszi: Andi |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Aronkoma (Ideje: 01-18-2008 @ 11:24 pm)
Comment: tördelve volt, csak mikor bemásoltam ide eltűntek az újsorok :( A www.orbia.uw.hu oldalon rendesen lehet olvasni, és a történet többi része is ott található meg. bátran meg lehet nézni :) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: soman (Ideje: 01-19-2008 @ 10:10 am)
Comment: Nem törlöm a hozzászólásodat Aronkoma, de még egyszer megkérlek rá, hogy ne reklámozz itt másik weboldalt. Erről a kérésünkről priviben is értesítettünk. Amit publikálni szeretnél, azt ide tedd fel nyugodtan. |
|
|
|
|
|
