„ Jóval több ember jelent meg a tréningen, mint ahogyan arra számíthattam. Volt mindenféle: fiatal, középkorú, szép, kevéssé szép, nők és még egy férfi is. Rögtön sejtettem, hogy ő nem a magabiztos nőiesség megszerzésért látogatott el ide. Mindegy, ki miért jött, az egymással való beszélgetések során kiderült: egyben azonosak vagyunk. Egyikünk sem érti, mit keres itt a másik. Lehet, hogy csak magunkat látjuk ennyire selejtnek? És mások szemével mi normálisak vagyunk? Nem telt bele tíz percbe, és kölcsönösen bebizonyítottuk egymásnak, hogy nincs is szükségünk erre a tréningre, de fél óra múlva pedig majdnem hajba kaptunk azon, ki melyik szakembernél legyen az első.
Le a kalappal a szervezők előtt, látni, hogy már van rutinjuk abban, milyen gárdát kell összeállítani egy nő önbizalmának helyrekalapáláshoz.”

Újságírónőnk épp itt tart a cikke vázlatírásában, közben buzgón rágja – ezúttal a ceruzáját. Péter ugyan már rászólt, hogy grafitmérgezést fog kapni, de őt ez nem nagyon zavarja, másnapra készen kell lennie. Aztán azon töri a fejét, hogyan csempéssze be új szerzeményét az irodába.
Tüncink ugyanis a tanfolyam végén hosszan elbeszélgetett a személyi edzővel, Judittal. Judit csak egy pillantást vetett rá és annyit kérdezett:
- Ülőmunka?
Tünci pedig bőszen bólogatott, végre valaki nem őt teszi felelőssé méretes farosszériájáért.
- Hány órát töltesz ülve egy nap a munkában?
- Hány úgy…mind a nyolcat. Vagy kilencet. Vagy tizet.
Judit a fejét csóválta, arra, hogy munkahősnőnk általában ebédelni sem áll fel - még jobban.
- A derekad nem szokott fájni?
- De igen! - vágta rá Tünci.
- A legjobb lenne, ha nem hagyományos irodai széken ülnél.
- Hanem?
- Gimnasztika labdán.
Tüncike ennél értetlenebb fejet nem is vághatott volna, amúgy sem kicsi szemei akkorára nyíltak, hogy E.T. kezet foghatott volna vele.
- Tudod, azon a nagy gumilabdán.
- Szó sem lehet róla! Mit szólnak odabenn? És a főnököm?
- Nézd Tünci, el sem hiszed, hány helyen ülnek már ilyenen az irodákban. Mondd azt a főnöködnek, hogy a gerinced miatt kell és ez igaz is. Ezen kívül nagy valószínűséggel pang a nyirokkeringés a combjaidban, lassú az anyagcseréd is, és a medencédnek, a női izmaidnak sem tesz jót az egész napos ránehezkedés.
Tíz perc múlva Tüncink meg volt győzve. A tanfolyamról hazafelé beugrott az egyik nagyáruház sportosztályára, gyorsan megvette a labdát, még mielőtt inába szállna a bátorsága hozzá.

Most azonban már előre fél attól, mi fognak szólni hozzá.
- Előbb megyek be! – dönti el. - Olyankor még úgyis csak Zsani van ott, gyorsan felfújjuk és elrejtjük az asztalom alatt! 

Tüncink hétfő reggel tehát egy kisebb kartondobozzal a hóna alatt érkezik munkába. Zsanit beavatja a tervébe, sikerül is nekik minden nehézség nélkül felállítaniuk az új ülőalkalmatosságot.
- Húúúúú! De kényelmes! – rugózik rajta Zsanett.
- Csak a főnök fog kivágni miatta.
- Ugyan ne bomolj már! Mit zavarná őt, hogy te min ülsz?
Zsombor persze nem hagyta szó nélkül az újdonságot.
- Ez meg mi a franc?
- Gumilabda. Ezen fogok ülni a szék helyett - közli félénken Tünci, majd a további kérdések elől elmenekül a kishelyiségbe. Amikor visszatér a mosdóból, csak azt látja, hogy épp Zsombor huppog fel-le az ő ülőalkalmatosságán.
- Ez tök jó, Tünci baba. Csak hiányolom róla, azt két fogantyút... tudod… az lenne csak az igazi élvezet nem? Beleülsz, egy előre, egy hátra…
Tünci elvörösödik.
- Az a kenguru labda Zsombor, és igen, valószínűleg az való a te mentális korosztályodnak – szól közbe Zsani.
- Kösz, Zsombor, de nincsen szükségem efféle segédeszközökre – motyogja Tünci fejlehajtva és a tegnap éjszakájára gondol. „Szerencsére” – teszi hozzá magában.
Zsombor pattog még egy ideig, aztán visszatér a helyére, jó szokásához hűen hátradől a székkel, és ölébe veszi a billentyűzetet, amíg dolgozik.
 
A főnök pontban kilenckor érkezik, ahogyan szokott. Első dolga, hogy berendeli magához hősnőnket. A fejes irodája egy a többiekétől leválasztott kis szoba, amelynek azonban nagy üvegablaka kilátást enged az alkalmazottak asztalaira. Mondani sem kell, mennyire utálják Tünci kollegái, hogy a főnök állandóan szemmel tartja őket. Akkor van csak egy kis nyugtuk, ha az „öreg kukkoló” behúzza a reluxát. Tünci becsukja maga után az ajtót és leül a főnökkel szembe piros mappájával együtt.
- Nos Tünci, lássam azt a cikket.
Az újságírónők gyöngye dobogó szívvel várja a reakciót, minden egyes alkalommal attól fél, hogy a főnök közli vele, hogy ilyen irtóztató baromságot még soha nem olvasott.
- Látom, a szokásos színvonal. Több is van még?
De mielőtt Tünci válaszolhatna, odakintről egy hangos „juhhééééé” hallatszik, Tünci hátrafordul és Zsombor feje jelenik meg háromszor a főnöki ablakban, mielőtt jobbra el kitűnne a képből.
- Ez meg mi az úristen volt? – kel föl a főnök, és Tünci céklaszínűre színeződik.
- Ööööö. Azt hiszem Zsombor. A…. székemen.
A főnök az ajtóhoz lép, fölrántja, ám ekkor Zsombor már ártatlan arccal ül a helyén a billentyűt püfölve. A nagy csöndre fölnéz, és megkérdi:
- Történt valami?
A kollegák feje színe Tünciéhez hasonlatos a visszafojtott röhögéstől.
- Zsombor!!! – kiáltja a főnök.
- Bocs főnök - szabadkozik Zsombor -, de Tünci széke elszabadult. Próbáltam ugyan betörni, de hiába…
Néhányan már nem bírják és kipattan belőlük a röhögés, Tünci is reszket a visszafojtott nevetéstől, folynak a könnyei, de közben halálosan retteg.
- Az iroda nem rodeó-terep, Zsombor! Mi ez itt? – néz Tüncire a főnök.
- Öööö… a… az orvos azt mondta, hogy ilyenek üljek a gerincem miatt… - nyögi Tünci, és naná, hogy belepirul a füllentésbe.
A főnök nézi egy darabig, majd hangosan kijelenti.
- Nem bánom. De nem akarok a monitor mögül ritmikusan felbukkanó fejeket látni, sem egyet, sem többet, én nem akarok az irodát körbeugráló bolondokkal együtt dolgozni.  Aki pedig még egy ilyen gumigolyóval akar ideállítani, az csak orvosi papírral teheti! És ez mindenkire vonatkozik, világos?
És bevágja maga mögött az irodaajtót.
Néhányan már zsebkendőt vesznek elő, Zsani hétrét görnyedve fulladozik az asztal mögött, Tünciben pedig megerősödik az utolsó fogadalma végrehajtásának szükségessége. Kinyírja Zsombort. Emlegetett csak vigyorogva pördül egyet a székével  és a gazdaságis Karesz felé fordul.
- Jössz nekem egy láda sörrel!

Tünci összetörve ereszkedik rá az ártatlan labdára és Zsani múltkori szavaira gondolva motyogja:
- De persze a csalánt már megint az enyémmel...