Hogy hogyan kerültek közénk…? Cseresznyét szedtünk a fáról, És megálltak nézni a "majomkirályt", "Messziről jöttem, a nagy Afrikából, Lábam a földet még soha nem érte, Király voltam én ott, erős, hatalmas, Mindenki reszkette isten fiát!" Ezt mondta nékik a néger fiú, S hitték, mert gyermekek még.
Szájtátva bámult a két csöppnyi ember, S így szólt az egyik: nem hiszem el. Igazi királynak van koronája! Persze, hogy van, csak most nem vettem fel. Mutasd meg nékem, kérte a kislány. Nem lehet, mit képzelsz, ellopják még! Bent van a szobámban, szekrényembe zártam, Gyertek el szombaton, akkor megmutatom! De én most akarom - mondta a kisebbik, S elkezdett futni a szoba felé.
Vacsoráztunk éppen, amikor bejöttek, Kínáltuk őket és elfogadták, Mint aki otthon van, úgy nevetgéltek, Futkostak fel-alá, lázasan keresték A sosem létezett trónt, koronát.
Egy láthatatlan gépész beindítja A sors nem-létező filmszalagját, S meglódult agyamban peregnek a képek, Két kis nyitott kapu, két ártatlan lélek, Most minden új nekik, ők még nem ismerik Az élet másik, rázósabb oldalát.
Ilyenkor az ember egy Nagy rácsodálkozás S ahogy haladnak az évek Lesz egyre félénkebb…
Hová tűnnek el a gyermekvarázsok? Hová az őszinte kíváncsiság?
Soha nem érzik már Úgy otthon maguk, Mint akkor, ott, nálunk A kicsiny szobán!
Menjünk hát vissza, Álljon a film, Játsszatok csak, kis Tündéreim!
És ha ma jók lesztek, Szombaton tán Megnézzük majd A trónt s a koronát!
|