Felettünk a csillagok 

 
Ha tekintetetek este feltéved az égre,
Arra az ismeretlen művész alkotta képre,
Nézzétek meg akkor ismét jól e mozgóképet,
Közben élvezzétek a nyugalmat és a szépet!
 
Láthattok ott fenn, egy nagyon öreg új világot,
Festményt, mit a Hold szúként egy helyen már kirágott,
Porként söpörve szét asztalán a csillagokat,
Bearanyozva vele minden éjszakátokat.
 
Vajon ez a nagy óriás miért időtálló
Miért nem szövi be testét soha a pókháló?
Miért vagyon odafenn nyugalom, béke és rend,
Miért érti meg egymást a sötétség és a csend?
 
A válasz ott az égen ott hever a szemed előtt,
Ott volt az mindig, akár tegnap vagy tegnapelőtt,
Olvasd el és mondd el az írástudatlanoknak,
A vakoknak is, és az irigy szomszédaidnak:
 
Mert odafenn, a kiscsillag jól megfér a naggyal,
A Hold, öldöklés helyett, fogócskázik a Nappal,
A halovány fény soha nem irigy a tündöklőre,
Tudja azt jól, ő is fényes lesz majd esztendőre.
 
Vigyáznak, a másik tűz is ugyanúgy lobogjon,
Az nem lehet, hogy a csillag fényt, társától lopjon.
Csupán ennyi a titka a néma égboltunknak,
Ilyen freskót a Földre sajnos még nem rajzoltak!