[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 357
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 357


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

A gyógyító (1. rész)
Ideje:: 02-02-2008 @ 01:50 pm

Kisöreg, nagyon meleg a homlokod. Te nem tudod még, hogy ez az éjszakád lesz legnehezebb. De itt leszek melletted. Nem hagylak egyedül. Tudod fiú, a láz tulajdonképpen jó barát. Segít a testednek legyőzni a betegséget. És mi pedig neki segítünk. Igen, tudom, hogy nagyon rossz ízű a tea, amit édesanyád beléd diktál, de hidd el, jobban leszel tőle. Hosszú lesz az éjszaka.
Ennyi éves lehettem, mint te, amikor felfedeztem a képességemet a gyógyításra. Elmeséljem, kisöreg, szeretnéd? Hát persze. Nem felelsz. Hiszen alszol, csak rándulsz egyet, amikor izzadt homlokodból félresöpröm a hajadat.

Zimankós téli éjjelen születtem. Odakinn hóvihar tombolt, a szél rázta az ablakokat. A tisztaszobában volt egyedül egy kevéske meleg, ahol anyám életet adott nekem. Apám már részegen aludt akkor a konyhában az asztalra borulva, nem bírta tovább a virrasztást, sem a feszültséget. Mire felvirradt a reggel, nyoma sem volt a viharnak, a gyenge téli nap sütött be az ablakon. Apám feltápászkodott és csak ekkor mert benézni a szobába, ahol anyám arcán a reggeli napfénynél is fényesebb mosoly ragyogott, amikor felmutatta neki életerős, sivalkodó fiát. A kilencedik gyermekük voltam. Mégis az első. Később tudtam csak meg, amikor idősebb lettem, hogy anyám kilenc gyermekkel fogant meg, közülük öttel már idő előtt elvetélt, hárman halva születtek. Én voltam az első, aki meg maradt és az utolsó is. Anyám már velem is a saját életét tette kockára, amikor újonnan teherbe esett. És végre meghallgattattak imái. Anyám hívő volt, minden vasárnap az Úr színe elé járult a falu kis templomában, addig könyörögni, eztán hálát adni.
Mégis igyekezett a jótét lélek úgy nevelni, hogy ne kényeztessen el. Néha, ha megbüntetett, láttam a szemén, mennyire fáj neki, mégis megtette. Meg kellett tegye. Nem akart belőlem elkényeztetett ficsúrt nevelni. Talán úgy gondolta, ha már én felnőhetek, akkor álljam is meg a világban a helyem, majd nélküle is.
Apámnak csak úgy dülledt a mellkasa, amikor bemutatott idegeneknek. Olyan nyomatékkal mondta, hogy >>az én fiam<< hogy az már nekem is túlzás volt, oktalan dicsekvés. Hogy ennek a fura hangsúlynak oka volt, azt csak akkor tudtam meg, amikor iskolába kerültem. Volt néhány fiú, aki sokkal magasabb és erősebb volt nálam. Egyszer odajöttek a szünetben és meglöktek, hogy álljak félre, pedig nem is álltam az útjukban. Fattyúnak neveztek. Mondtak még sok mindent, hogy az apám nem is az apám, de amikor anyámat kezdték gyalázni, fejembe szállt a vér. Nekik ugrottam, négyen hemperegtünk az osztály előtt, a lányok sikoltoztak, a fiúk biztattak minket – míg be nem lépett a tanító úr. Szétválasztott bennünket, és a tanítás után ott kellett maradnunk a sarokban a kemény kukoricán térdelve két óra hosszat.
Tudod, Ferkó, hiába volt jókora folt a szemem alatt, nem sírtam. Sokkal inkább kétségbeesett dühömben szerettem volna, mint fájdalmamban. Akkor sem sírtam, amikor apám ráadásnak megvesszőzött az eset után. A tanító úr behívta őt és rendbontónak titulát, ezért kaptam otthon a verést. Anyámnak nem mondtam el, mi történt, mégis megtudhatta valahonnan. Magához ölelt és csak annyit mondott: sose törődj azzal, mit mondanak mások. Mi sokkal jobban tudjuk azt, kik vagyunk, ők csak találgatnak. Nem ismernek minket.
Nem értettem. Megkérdeztem tőle, miért neveztek engem fattyúnak. És miért mondták azt, hogy apa nem is az apám.
- Ne foglakozz velük! Tudod, bogaram, az emberek nem mindig jószívűek és barátságosak. De ezt még ráértél volna megtanulni.  – szökött ki egy árva könnycsepp anyám szeméből. Felolvasta a mesét, aztán adott egy csókot a homlokomra és elfújta a mécsest.
Mire kijártam az első osztályt, apám ágynak esett és a doktor azt mondta, hogy nem is fog felkelni. Anyám ápolta, éjjel-nappal mellette volt, és kevéske pénzünk csak fogyott, fogyott.
Végül elvállaltam, hogy iskola után segítek egy-egy gazdagabb családnál a házi teendőkben.
Takarítani, tejet hordani, állatokat etetni, vízért menni a kúthoz. Sehol nem bántak velem rosszul. Főként a tiszteletes úr volt nagyon kedves hozzám, amikor a templomban segédkeztem. Anyám csak ült a betegágy mellett, és a tekintete valahogy nem tetszett nekem Olyan lemondó-beletörődő volt. Reménykedésnek már szikráját sem vettem észre benne. Tudta, hogy apám nem fog meggyógyulni. De nekem, kicsi gyereknek, akinek apja mindig olyan hatalmas és erős embernek látszott… elképzelhetetlen volt. Sokszor térdeltem le én is az oltár előtt és kértem Istent, hogy gyógyítsa meg őt. 
Tudod Ferkó, Isten mindenkit meghallgat. Minden ima eljut hozzá. De dönteni ő fog, és mi nem kérdőjelezhetjük meg a döntését.

Apám még a nyári szünet vége előtt meghalt. Ekkor szembesültem először a halállal. És azóta már hányszor Ferkó, de hányszor… Nem is hittem el igazán egészen addig, míg a szegényes fenyőfakoporsóval el nem indultunk a templom melletti temetőbe. Emlékszem, csípősen hideg szél fújt, fáztam. Anyám aznap gyorsan átszabta apám egyik fekete pulóverét, hogy jó legyen rám. Őneki már úgysem volt rá szüksége. A temetésen kevesen voltak, néhány férfit láttam csak. Legtöbbjüket nem ismertem. Kérdésemre anyám a fülembe suttogta, hogy apámmal együtt dolgoztak annak idején. Mind annyira öregnek és fáradtnak tűntek. Mint apám is az utolsó években.
A temetés után anyám nem engedte, hogy otthon maradjak, másnap ugyanúgy mennem kellett iskolába. Aznap a fiúk mind nagyon rendesek voltak velem. Egyikük az uzsonnájából is adott.
Apám halála után anyám újra dolgozni kezdett, ruhákat varrt a falubelieknek. De az én kevéske keresetemre továbbra is szükség volt, így ugyanúgy járogattam a házakhoz.
Délelőtt és délután iskola, estefelé munka.
Így ment ez Ferkó, hosszú évekig. Hmmm. Már nyugodtabban alszol. A lázad is lejjebb ment, úgy érzem. Aludj csak, vigyázok rád. Lassan hajnalodik. Már világosodik az ég alja is. Jól van fiam, tudtam, hogy túl leszel rajta. Holnap megint eljövök. Egészen addig, amíg biztos nem leszek benne, hogy az éjszaka lidércei nem fogják magukkal ragadni a lelkedet. Mert ez a legalkalmasabb időszak rá.

 



Utoljára változtatva 02-02-2008 @ 01:50 pm


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Samway
(Ideje: 02-02-2008 @ 02:00 pm)

Comment: nagyon megható és tanulságos történet...Dio


Hozzászóló: Rien25
(Ideje: 02-02-2008 @ 02:02 pm)

Comment: Köszi, Samway, de ez nem egy kerek történet, ez még csak a kisregényem eleje. Bár lehet, hogy aztán nagyregény lesz belőle :D Üdvözlettel Rien


Hozzászóló: Samway
(Ideje: 02-02-2008 @ 03:08 pm)

Comment: akkor idejárok olvasni...Ri...


Hozzászóló: erda
(Ideje: 02-02-2008 @ 04:48 pm)

Comment: Ez az a fajta írásmód, amitől nem tudok szabadulni mindaddig, amíg végig nem olvasom a történetet... Nagyon jó... Megyek és olvasom tovább... :D Éva


Hozzászóló: Angeli
(Ideje: 02-02-2008 @ 04:59 pm)

Comment: Nagyon szeretem ahogy írsz Rien! Megyek, olvasom a 2. részt! :-)


Hozzászóló: prayer
(Ideje: 02-02-2008 @ 05:37 pm)

Comment: Néhol gyanakvással fogadtam, mint ha az Arcképtárból lested volna életrajzomat. Na, folytatom...


Hozzászóló: Anna1955
(Ideje: 02-02-2008 @ 06:33 pm)

Comment: Olvaslak...:))))


Hozzászóló: AngyaliAndi
(Ideje: 02-02-2008 @ 10:16 pm)

Comment: Lépek a következőhöz, nagyon tetszik!:))))))))))) Puszillak!


Hozzászóló: zsuka49
(Ideje: 02-03-2008 @ 04:01 am)

Comment: Remek történetnek indul, én is megyek a második részhez!:)) Zsuzsi


Hozzászóló: Netelka
(Ideje: 02-05-2008 @ 10:28 pm)

Comment: Csak most jutottam odáig, hogy elkezdjem olvasni ezt az írásodat... Megyek is a 2. részhez - nagyon szép és kíváncsivá tettél.


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.29 Seconds