| Küzdőtér |
|
|
|
| Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja! |
|
|
|
|
A gyógyító (3. rész) Ideje:: 02-04-2008 @ 08:22 pm |
|
|
|
|
Az egyik nyáron nagyon megnyúltam. Anyám nem győzött apám régi nadrágjaiból bevenni és megtoldani az aljukat. Azon viccelődött, hogy lassan lajtorja kell hozzá, hogy csókot adhasson. Nevettünk. Annyira szerettem, amikor nevetett. Pedig sokszor szomorúságot láttam a szemében, főleg amikor a szegényes vacsorát elém tálalta. Mert én folyton éhes voltam, mindig ettem volna. Az iskolában ekkor már az egyik legjobb tanulónak ismertek. A növény és állattan érdekelt a legjobban, és az anatómia. Zsuzskát, aki végre velünk tanulhatott, sokszor kísértem haza.
Egyre szebbek láttam, ahogy telt az idő. Kedden és csütörtökön, amikor náluk voltam, együtt tanultam vele, segítettem neki behozni az elmaradást a tananyagban. Néha titkon oda-odasandítottam a blúzára, ahol már szép kerek halmok fészkelődtek. De ez ritkán történhetett meg, mert a sárkány anyja ott ült fölöttünk, egy percre sem hagyott volna vele egyedül.
Sokat dolgoztam abban az időben, főleg az öregasszonynál, tudod, Liza nénénél. Sokat tudott a növényekről, én pedig egyre többet kérdezgettem, segített a tanulásban is. Egyik este elárulta nekem, hogy anyám valójában hányszor volt terhes, mindannyiszor hiába. El sem akartam hinni. Kilenc…kilencen lennénk… mennyi mindent tudnánk csinálni, segíteni anyánknak… kis bután nem gondoltam arra, hogy azt a kilenc szájat hogy is tudták volna szülémék etetni. De Liza néne megesketett, hogy árulom el, hogy tudok róla.
Aztán egyik este tudod, milyen kíváncsiak a kamaszok - csak kikottyantottam otthon. Anyám rám nézett sötétbarna szemeivel, elsápadt- nagyon megsajnáltam akkor.
Leült és elmesélt mindent. Hogy apám a többiekkel együtt olyan helyen dolgozott, ahol valamilyen olyan hatás érte őket, hogy egyiküknek sem született azután gyereke, vagy akinek igen, azé nyomorékként jött a világra. Ahogy az ő magzatai is elhaltak már a negyedik hónapban, vagy pedig halva jöttek a világra. Az utolsó, iszonyatosan fájdalmas vajúdás – az életképtelen gyerek nem tudott segíteni az anyai testnek – hat órán át tartott, és a gyermek öt percet, ha élt. Hat óra kétségbeesett, reménykedő küzdelem – öt percért. Egy évvel ezután a falunkba jött egy ember, aki gyógyítónak mondta magát. Egyetlen egyszer járt csak nálunk. Jókora bőrtarisznyával jött, egy zacskó gyógyfüvet adott anyámnak, és nyakába akasztott egy bőrszíjon függő, fura ásványt, amiről állította: jót tesz a termékenységnek. Anyám lelkiismeretesen szedte a füveket, főzte belőlük a teákat és itatta apámat is. Az pedig megadóan szürcsölte a keserű löttyöket, már minden apró kis reménysugárba belekapaszkodott. A gyógyító két hetet töltött a faluban, aztán továbbállt. Senki nem látta többé. Anyám pedig két hónap múlva észrevette, hogy ismét állapotos. A falu doktora csak a fejét csóválta, hogy ez anyám életébe is kerülhet. De ő nagyon boldog volt, azt mondta, legbelül érezte azt, hogy ez alkalommal sikerül, sikerülnie kell. Mégis nagyon nehéz volt kihordania engem. A sok vetélés és a halvaszületett gyermekek után szervezete gyenge volt. Előfordult, hogy hetekig feküdnie kellett. Amikor nem pihent vagy épp dolgát tette, akkor a templomban térdelt a hideg kövön és imádkozott. Az eredmény nem maradt el. Születésemet a falu asszonyai csodának titulálták. Egyes babonás asszonyságok anyám – a csoda kihordója – láttán buzgón vetették a keresztet, egyik a lábát akarta megcsókolni. Mert mindannyian tudták, hogy ez csak Isteni segítséggel történhetett. Voltak rosszmájúak, akik azt suttogták, hogy isteni, hanem nagyon is emberi segítségről volt szó. Igen hatékony segítséget nyújtott az a bizonyos gyógyító, olyat, amihez nem is kell annak lenni, bármilyen egészséges férfi megteszi hozzá. De anyám nem foglalkozott velük, túlságosan is boldog volt ahhoz, hogy ilyenekre adjon. Tátott szájjal hallgattam anyámat, születésemet mintha rejtélyes misztikum lengte volna körül.
Most már értem, hogy miért nem említette nekem anyám ezt korábban.
Onnantól kezdve másnak éreztem magam a többi gyereknél. Visszahúzódóbb lettem, merengőbb, egyre kevesebbszer mentem velük játszani kevéske szabad időmben. Sokat töprengem azon, hogy vajon születésem csodája összefügg –e gyógyításra való képességemmel. Ha igen, akkor feladattal jöttem a világra. Attól kezdve még annál is többet bújtam a könyveket. Megkomolyodtam, lélekben sokkal idősebb lettem pajtásaimnál. Kitűnőre végeztem. A tanító úr külön gratulált, javasolt a további tanulmányokat. Kezet fogott velem és én visszamosolyogtam rá, bár mindketten tudtuk, semmi esélyem arra, hogy továbbtanuljak. Kevéske pénzünkből épp csak megéltünk. Szolgáltam hát továbbra is. Gyógyítani azonban nem mertem. Mert megéreztem a hozzá tartozó felelősséget, ami a megfelelő tudás híján bizony igen súlyos teher, kisöreg.
A tanító úr felajánlotta, hogy segédkezzek nála is dolgozatok javításában, gyengébb tanulók felzárkóztatásában. Aminek a legjobban örültem, hogy bejuthattam a tanári könyvtárba is. Ott aztán faltam a könyveket, főként azokat, amelyek a betegségekről és gyógyításukról szóltak.
|
|
|
|
|
Utoljára változtatva 02-04-2008 @ 08:22 pm
| Hozzászóló: Samway (Ideje: 02-04-2008 @ 09:10 pm)
Comment: itt voltam gyógyítókám... |
|
|
|
|
| Hozzászóló: erda (Ideje: 02-04-2008 @ 10:18 pm)
Comment: Ez hihetetlenül magával ragadó történet! :) Éva |
|
|
|
|
| Hozzászóló: AngyaliAndi (Ideje: 02-04-2008 @ 10:22 pm)
Comment: Robogok a következőhöz!:))))))))))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: prayer (Ideje: 02-05-2008 @ 07:26 am)
Comment: Kerekedik, kerekedik! :))) |
|
|
|
|
| Hozzászóló: blue (Ideje: 02-05-2008 @ 01:12 pm)
Comment: Kíváncsi leszek a folytatásra. |
|
|
|
|
| Hozzászóló: Netelka (Ideje: 02-05-2008 @ 10:41 pm)
Comment: Már itt se vagyok - hanem a negyedik résznél :)) |
|
|
|
|
|
