Fél éve már, hogy Géza otthagyta Klárát. Ez az első tél, amit az utcán töltött. Jobb ez így. Klára jobbat érdemel.
Lecsavarta a dobozról a kupakot. Ez volt a legolcsóbb bor. Papírdobozos. Ma is csak erre futotta.
- Mindent meg lehet szokni -biztatta magát. - A szagokat, az éhséget, a hideget, de ezt a förtelmes ízt a számban, ezt nem fogom megszokni soha.
Ivott, aztán visszacsavarta a kupakot.
- Valahogy ki kell bírni ezt a hideget! Még mindig inkább a hideget, mint nézni Klárát, ahogy a sírástól bedagadt szemeit eltakarja és azt mondja: "én ezt nem bírom tovább".
Belopozótt az udvarra. Valami régi irodaépület lehetett hajdan, most azonban csak néhány ablakban égett napközben a villany. Bizonyára egy-két helyiséget kiadtak valakinek, de tíz után már teljes biztonsággal el lehetett bújni a padlástérben. Rettenetesen büszke volt, hogy ilyen remek szállást talált magának. Mikor az utcára került, ez volt a legnehezebb: biztonságban elvonulni éjszakára.
A szállóhelyre azonban, új vendég érkezett. Fekete, göndör szőre volt, és ártatlanul pislogott a hazaérkezőre.
- Jobban jársz, ha odébb állsz - vetette oda félvállról. - Nekem sincs mit ennem, de ha gondolod, a boromból szívesen megkínállak...
Azzal a tenyerébe öntött egy keveset, de a kutya elfordította a fejét.
- Látod, öregem! Megmondtam. Rossz lóra tettél..., mint Klárika. Mellettem csak éhen halni lehet. Takarodj!
A kutya azonban két lábra állt, mintha produkálni akarná magát: "Nézd, mit tudok! Ne küldj el!"
Géza elnevette magát.
- Na, jól van. Ma éjszakára beengedlek. Velem alhatsz.
Elfoglalta helyét a szétterített kartondobozon.
- Meleg. Legjobban a meleg hiányzik - gondolta magában, és magához húzta a kutyát.
A kutya többé nem tágított Géza mellől. Kezdetben ugyan, megpróbálta néhányszor elkergetni, de a kis vakarcs folyton ott lihegett a nyomában. Végül feladta a harcot. Belátta, hogy nem lehet felelőtlenül együtt tölteni egy éjszakát egy kutyával.
-Bumeráng. Ez lesz a neved. Bumeráng - nézett rá ünnepélyesen.
Délben kiült a szokott helyére, hogy egy kis pénzt kolduljon. A Nap jókedvűen szórta sugarait. Géza már ismerte a macskakövön kopogó cipők hangjait. Most jön a fiatal nő, sietős léptekkel, aztán az a kövérkés férfi a mindig fehér edzőcipőjében, és a néni, aki pontban tizenkettő tízkor halad el előtte...
Géza lehúnyta a szemét. Kicsit elábrándozott, amíg a Napban fürdette az arcát. Nem hiányzott a régi élete. Nem bírta elviselni, hogy a főnök örökké lenyúlta az adományokat. Klárika persze, nem értette, minek tanult akkor szociológiát, ha még ez is megfekszi a gyomrát. Mindenhol így megy ez! Ő meg egy ostoba lúzer, aki képtelen előteremteni a pénzt, hogy Klárika gyereket szülhessen. Jobb ez így.
Hirtelen pénzt csörrent a dobozkában, ami Géza előtt hevert. Kinyitotta a szemét. Bumeráng két lábon állt és körbe- körbe forgott.
Egész szép kis tömeg gyűlt össze. Bumeráng szórakoztatta őket.
Aznap Géza rekord bevételre tett szert. Kétezer forint. Ennyi volt a dobozkában.
Első dolga az volt, hogy vett egy egész kolbászt, amit megosztott Bumeránggal.
Másnap már állva vezényelte Bumeráng produkcióját. Estére háromezer hétszáz forint csörgedezett a fémdobozban. Sosem hitte volna, hogy ennyi pénzt meg lehet keresni az utcán. Nézte Bumerángot, és arra gondolt, itt az ideje, hogy összeszedje magát. Elvégre mégsem járja, hogy egy kutya keresse meg a kolbászra valót!

Az első ötezer forintból ruhát vett magának, aztán elment uszodába, hogy lefürödjön. Egy kutyaidomárnak adnia kell magára!
Hónap végére már félre is tudott rakni a pénzből. Mire beköszöntött a március, Géza saját albérletbe vonult Bumeránggal.
Egyik vacsoránál épp a rántott sajton osztozkodtak. Bumeráng feltette a két lábát az asztalra, boldogan csóválta a farkát, és hálásan nézett gazdájára.
Géza egy barackot nyomott a fejére.
- Azt hiszed, szerencséd volt velem, mi? Tévedsz öregem! Nekem volt szerencsém veled! Te magad vagy a két lábon járó szerencse!