Coup de Grace.

A zene lüktetett. Majd szétesett. És újra összeállt. Füst volt a pince helyiségben, testek vonaglottak, a zene ütemére. Bár lehet, hogy pont fordítva történt. Behunyt szemek, ernyedten lógó karok. Egy sápadt ajak, ahogy a szöveget dúdolja. Hosszú barna haj. És most ahogy egy pillanatra feltekintett, zöld szemek. A csípője mozgott, és átadta magát a zenének. Egyszer csak rosszullét, émelygés tört rá. Keze a gyomrához kapott. Arca eltorzult, és kizuhant a ritmusból, a kábulatból.

Az a rohadt tabletta. Egyik kezével a száján másikkal a gyomrán kiment a teremből. Gyorsan szedte a lábait alig várta hogy a friss levegőt belélegezhesse.

A lépcsőkön már rohant, majd a biztonsági őrök között szinte kirobbant az utcára. Hatalmas kortyokban nyelte a tiszta hűvös éjszakai levegőt.

Öklendezni kezdett, a bejárat melletti falnak támaszkodott de végül nem hányta el magát. Lassan elmúlt a reszketés, szívverése alábbhagyott. Közel állt a síráshoz.

Hátát a falnak vetette és guggolásba csúszott. Arcát a kezeibe temette. Aztán mikor a kinézett az ujjai közül látta hogy valaki ül a túloldali útpadkán őt nézi és mosolyog.

Ha nem lett volna ilyen állapotban még el is gondolkozott volna hogy jóképű. Húsz  huszonkettő lehetett, baseball sapka, nyílt arc, széles orr és nagy szemek. Arcán borosta. Egyszerű barna kapucnis pulóver volt rajta és kék farmer. A lábán tornacipő. Ideges volt hogy ez a srác végig nézte ahogy öklendezett, és majdnem összeesett a fal mellett. És ráadásul olyan mindent tudóan mosolygott. Ráförmedt.

-Mit bámulsz?! Zaklatott volt, nem régóta szedte a gyógyszerét, és néha még rosszul volt tőle.

-Akár hiszed, akár nem, téged. És tovább mosolygott.

Meglepődött. Rengeteg emberben csalódott már az első mondata után és szinte tudta hogy sosem lehet vele igazi jó barátságban, mert…nem tudta megmagyarázni, egyszerűen tudta hogy nem.

De ettől a sráctól nem ezt várta volna. Leginkább hogy ezután semmit sem válaszol, esetleg zavartan félrenéz. De hogy ilyen pimaszul visszavágjon ráadásul még mindig mosolyogva...ezt nem. És arra sem hogy újra megszólal.

-Nem nézel ki túl jól. Még mindig az a rohadt magabiztos mosoly.

-Kösz, látom te is tudod hogy kell bókolni egy lánynak. Mondta keserű mosollyal és félrenézett.

A srác felállt, megvárta míg elhajt egy taxi majd átjött az úton. Oda lépett elé és kezet nyújtott neki hogy felsegíthesse.

-Gábor. Mondta, és várta hogy a lány megfogja a kezét és felhúzhassa a földről.

-Carmen, mondta miközben belekapaszkodott a kinyújtott kézbe és feltápászkodott.

-Ne nézz így, apám spanyol mániás, ha fiúnak születek Carlos lettem volna. Gábor felnevetett. Carmen elmosolyodott, kezdett jobban lenni.

-Bocs, csak elképzeltelek körszakállal, sombréróban. Vigyorgott.

-Hülye. Mondta Carmen, de nevetett. Szép csengő nevetése volt.

-Van kedved visszamenni?

-Nem nagyon.

-És sétálni?

-Hát, jólesik most a friss levegő.

Gábor elővett egy doboz pall mallt és a szájába nyomott egy szálat. Megkínálta a lányt.

-Kösz. Kivett egy szálat és ő is rágyújtott.

Lassan sétáltak. Tiszta éjszaka volt, a hold hidegen ragyogott az égen. Jó darabig nem szólaltak meg. Kihalt volt a város. Fényreklámok villogtak, régi épületek között jártak. A város fényétől alig látszottak a csillagok. Langyos szél fújt, igazi tavaszi idő volt. Időnként autók húztak el mellettük. Nem tudták hová mennek azt sem hogy ki vezet kit. Nem érezték kellemetlennek a csöndet. Valahogy, jólesett hogy nem szólalnak meg. Elértek a hídra. Nem tudták miért de mindketten megálltak és elkezdték nézni a folyót. Végül a fiú szólt először.

-Jövő hét pénteken koncertem lesz a zenekarommal a Coup de Grace-ben. Eljössz?

-Nem tudom. Igazából randija volt pénteken. De nem sok kedve volt hozzá.

-Talán. Gábor megfogta a lány kezét, elővett zsebéből egy tollat és ráfirkantott pár számot.

-Ez a számom, ha jössz szólj, beviszlek ingyen. Elmosolyodott.

-Protekció. A lány visszamosolygott.

-Mennem kell.

-Nekem is.

-Balra? Jobbra?

-Én balra.

-Én meg jobbra.

-Akkor majd hívj. Szia.

-Szia. Elindultak, Carmen visszanézett. Gábor lassan sétált és közben valami vidám  dallamot fütyörészett.

Elmosolyodott. Majd beállt a villamos megállóba és várta az éjszakai járatot. A villamos zörögve beállt. Felszállt és leült egy kevésbé koszos ülésre. Arcát a hideg üvegnek nyomta és a saját tükörképét fürkészte az ablakban. Arca fáradt, nyúzott volt. És mégis egy kis mosoly bujkált rajta. Tudta hogy le fogja mondani azt a pénteki randit.