pásztázza a hömpölygő arcokat

Szociopátiád kéje

lesi, ki lesz az újabb áldozat.

Galambszaros padon ülünk

a legnagyobb magyar terén

Körülöttem fagyott tavasz

a tavalyi ölelésed helyén.

Szívemben száz évvel

hintáztatom gyermeki önmagam

A naplementében megfakult arcodat

keresi katatón agyam.

Számban tartom

láthatatlan csókod

egy extrém parkban.

Havihegy felett

lebegő lelkem

tesztel - üres palack.

Tüdődet szaggató füst,

Én nem versenyzem veled!

(Békén hagylak...)

Látható kiállításokra járok

egymagam,

beteg művészet gyötri szemem

és fogvatart.

(régóta nem jelez a kutyám

nem hallja már autód hangját)

Karjaidban hallgatom

a dunaparti éjszakában

beteg lelked

hajdanvolt perverzióit

S mosolygok, láthatatlanul,

elrejtve a világ fájdalmát,

hogy sosem lehettem ÉN,

s már nem leszek, ki meggyógyít.

2008-02-29