A háló kifeszítve áll:
Te vagy benne a rab madár.
Már évek óta cipeled magaddal
- egyre növekvő daccal s akarattal -
a szabadság utáni vágyadat.


Kiabálni szeretnél.
Hadd hallják panaszos hangodat;
De elmennek vergődő tested mellett,
fájdalmas szódra nem figyelnek...
Magadra így maradsz.


Sajgó, parányi madártested
nem számít már az égieknek –
a föld sem vágyik befogadni...
De te nem akarsz rab maradni!
Emeld sebzett szárnyad,


emeld egyre magasabbra!
Jut még egy utolsó sóhajra
erődből. Mielőtt elalélsz végleg –
a helyet, hol pihensz, jegyezd meg:
Ez a te otthonod.


Hol a madárdal
nem kívánt ének,
hol mégis szabadon száll
a (börtönbe zárt) lélek,
Hol több a szenvedés a jónál,
mégis ide rakod fészkedet:
Mert ezt a földet tiszteled.