AngyaliAndi & Baggio
Vendetta
Délután négy óra lehetett. Mercédesz kipattant az ágyból, és a fürdőszobába igyekezett. Muszáj volt sietnie, hiszen öt órára az óvodába kellet érnie kisfiáért, Kristófért. Ám nem ez volt az egyetlen érv, amiért minél előbb a zuhany alatt akarta érezni a testét. Más oka is voltak a dolognak, le akarta mosni magáról a „mocskot”, amely az elmúlt pár órában lepte be. Ám ez a fajta kosz a lelkét is besározta már régóta. Ahogy ott állt a zuhany alatt, néhány könnycsepp kicsordult gyönyörű kék szemein. Hosszú fekete haja a vállára simult.
Nem volt új ez a szituáció, még csak nem is volt ismeretlen a számára. Hiába szeretett volna küzdeni ellene, nem tudott. Valóságos ördögi kör volt ez, mindenképpen rosszul jön ki belőle. Nincsen megoldás, bármit is tesz, veszít. Így azonban olyan dologgal kellett együtt élnie, ami ellenkezik elveivel, észjárásával, az egész énje harcolt. Mégsem volt kitörési lehetőség.
Hiába a go-go táncos múlt, ő volt az egyetlen, aki kilógott a pénzéhes szajhák közül.
Nem vágyott a gazdag férfiakra, nem érdekelte a csillogás, nem tudták ágyba vinni pár ezresért. Ő csupán a megélhetéséért dolgozott, hogy fizetni tudja a számláit, a lakását, egyen, igyon és ennyi. Az már csak a hab volt a tortán, hogy közben rátalált az elsőre szerencsének tűnő szerencsétlenség. Kikászálódott a zuhany alól, megtörülközött, majd szárítani kezdte a haját. Igyekezett eltüntetni a sírás nyomait a szemein, de ez nem volt könnyű feladat. Miután mindennel végzett, felöltözött. Leült a kád szélére, és próbálta visszatartani a sírást, de nem ment.
Ekkor egy mély, ellenszenves férfihang üvöltött ki a nappaliból, korántsem kedves stílusban:
- Mi a francot csinálsz már ennyi ideig?! – Mercédesz néhány percig habozott a válaszadással, majd erőltetett határozottsággal kikiáltott:
- Mindjárt megyek…csak hajat szárítottam…
Mindenféle női kellékkel próbálta álcázni kisírt szemeit, nehogy a nappaliban fekvő férfi gyanút fogjon, vagy bármit is észre vegyen. Mercédesz kijött végre a fürdőből, de tekintetét megpróbálta úgy irányítani, hogy lehetőleg ne lássák szemeit. Sajnos nem csinálta elég jól. „Szobatársa” felkelt az ágyból, és a nőhöz lépett. Bal kezével erősen megfogta állkapcsát, és maga felé fordította a fejét:
- Bőgtél? – jött a költői kérdés.
- Ricsi, kérlek hagyjál már békén…. – próbálta lerázni.
- Te engem ne akarj így lekoppintani bébike! Látom a szemeden, hogy bőgtél. – ekkor újra könnyek jelentek meg Mercédesz szemén.
- Kérlek…ne most…hagy…juk a témát… - ám hiábavalónak bizonyult a kérés. Richárd elengedte a nő állát, de nem tántorított a kérdés elől.
- Utoljára kérdem Mercédesz! – emelte a hangját - Mi a faszért sírsz?! Ide figyelj, ha nem kapok egyértelmű választ a kérdésemre, esküszöm, hogy ma este látható sérüléseket kell kimagyaráznod a kis férjecskédnek! – erre már a nő is ingerülten reagált:
- Hát pont erről van szó! Te utolsó szemétláda! A „férjecskémnek”, aki mellesleg a te öcséd! Nem érzel semmi kis lelkiismeret furdalást?! – Richárd gúnyosan elmosolyodott, és könnyedén nevetve reagált a dologra.
- Ugyan már…A kisöcsém? Kit érdekel a kis nyomorult? Játssza a nagyfiút, a kemény gengsztert, a „rakpart királyát.” – nevetett hangosan – Mindeközben mindenki tudja, hogy az igazi bizniszeket én bonyolítom le. Én tárgyalok az Ukránokkal is, a kis Attila csak egy szerencsétlen balfék. Szégyellem, hogy ilyen az öcsém…De mit tegyünk? A rokonait nem válogathatja meg az ember:
- Jézusom…- hűlt el Mercédesz.
- Nem, bébike! Jézusnak ehhez semmi köze sincs. Ez a kőkemény valóság! – majd az üvegasztal fölé hajolt, és felszívott egy jó adagnyi kokaint az asztalról. Ezután elégedetten törölgette az orrát, és nyalta le ujjairól a maradék port. Mercédesz ijedten figyelte a folyamatot, tudta, hogy ezek után még inkább bevadul az amúgy sem udvarias férfi.
- Ricsi, kérlek, vessünk ennek véget…- könyörgött, de a férfi elengedte füle mellett a mondatot, és Mercédeszhez lépett, majd a fülébe súgta:
- Tudod, azért mégis hálás lehetek az öcsémnek, hogy ilyen szuper kis neje van… - majd vadul szájon csókolta, de Mercédesz elrántotta a fejét. Richárd ekkor hatalmas pofont adott a nőnek, aki azonnal a díványra borult. A férfi dühösen így szólt:
- Soha többé ne merj ellenkezni velem szemben, értetted?! Soha többé ebben a rohadt életben! Ha annak idején én nem húzlak ki a szarból, most a piti gengszterek ócska drogos ringyója lennél! – üvöltötte. A nő ekkor már talpra állt a pofon után, és síró hangon csak ennyit mondott:
- Remélem... remélem, egyszer megkapod a járandóságodat…
- Az én járandóságom a pénz, a hatalom, és te kedvesem. És most kapd össze magad, és takarodj! Látni sem bírom a hálátlan pofádat. No, de sebaj, a hétvégén még jóváteheted tündérkém. – vigyorgott.
- Ne csináld kérlek, a hétvégén Ausztriába utazunk Attilával és Kristóffal..
- Hát, bogaram… kénytelen leszel lemondani ezt a kis kiruccanást. Vagy akarod, hogy én beszéljek a férjeddel néhány dologról?
- Ne….nem…majd megoldom valahogy. – szipogott a lány. Ekkor Richárd boldogan felkiáltott:
- Helyes! Látod, mindig is tudtam, hogy okos kislány vagy te…
- Akkor én most… megyek a gyerekért.
- Menj csak, hozd el a kis ördögfiókát! Egyszer majd ő viszi tovább a boltot. Csáó bébike! – dobta ki szinte a nőt a lakásból. Ám Mercédesz ezt egyáltalán nem bánta.
A lift szélsebesen repült vele a földszint felé. A nő arcán még ott díszelgett Richárd tenyerének lenyomata, izzott, mintha forró vassal ütötték volna meg.
- Elveszi… egyszer el fogja venni tőlem…- újra könnyek jelentek meg a szemében. Ebben az egész őrületben a kisfia jelentette az egyetlen biztos pontot. Még az életénél is jobban ragaszkodott hozzá. És pont ő volt a legnagyobb veszélyben, csak mert… csak mert az apja egy őrült maffiózó, aki nem ismer sem istent, sem embert, akinek nincsenek érzelmei, csak akarata, szava, ami törvény…
Mercédesz a lift döccenésére riadt fel gondolataiból. A teremgarázs legvégén hagyta autóját, talán akaratlanul is, hogy így is hosszabb legyen a lakásig felvezető út.
Automatikusan nyúlt a táskájába, de a kulcsot nem találta a szokott helyén. Úr Isten! A lakásban felejtette, a komód tetején maradt. Tehetetlen dühében újra sírni kezdett.
Ahogy visszament, bentről kiabálást hallott. Richárd beszélt telefonon valakivel, s jó szokásához híven, most sem fogta vissza magát.
- Kurvára nem érdekel, mi a bajotok… csináljátok, ahogy mondtam!
-…
- Ki az a fasz?
-…
- Akkor nyírd ki. Nem érdekelnek a kifogások. Egy kis mitugrálsz rendőröcske nekem nem fog a levesembe köpni. Az egész rohadt kapitányságot a levegőbe küldöm, ha szarakodni mernek. Indulás! Csináljátok! Fizetek nekik eleget ahhoz, hogy most kussoljanak.
A kulcs ott hevert a komód tetején, ahol hagyta. Halkan nyúlt érte, óvatosan, nehogy megcsörrenjen, szorosan a markába zárta. Ám ekkor hírtelen egy mély hang szólalt meg a háta mögül.
- Csak nem itt felejtettél valamit? A kulcsod? Nahát! Ezért jöttél vissza? Ugye ezért- Richárd vészjóslóan lassan közeledett a nő felé- és nem azért, hogy kémkedj egy kicsit a férjednek? Ugye nem bébi?
Mercédesz minden ízében remegett. Nem akart ő hallani semmit, nem akart ő mondani senkinek semmit, egyszerűen el akart tűnni már innen végre, de Richárd könyörtelen hangja csattant a levegőben, mint az ostor.
- Beszélj végre, vagy elevenen megnyúzlak!
Menekülni, menekülni, menekülni… csak ez járt a nő fejében. Hátrálni kezdett, de beleütközött a komódba. A hátát megnyomta egy bronz levélnehezék, s az ujjai automatikusan rákulcsolódtak. Nem is nagyon gondolkozott, mit csinál, karja magától mozdult gyilkos lendülettel a férfi feje felé. Becsukta a szemét, szinte érezte, ahogy a súlyos fém a férfi homlokának csapódik… de valaki megállította a kezét. Az egyik gorilla fogta szorosan a csuklóját, s másik kezével már csavarta is ki szánalmas kis fegyverét a markából.
Richárd gúnyosan felnevetett.
- Csak nem képzeled, hogy sikerült volna? Bébi, bébi… most mi legyen?- csóválta meg a fejét. - Bántani akartál. Ez fáj nekem. Hát nem vagyok jó hozzád?
Mercédesz, nem mert a szemébe nézni. A férfi kinyitotta az ajtót.
- No eredj! Ne várakoztasd meg a fiad. Egy anya érkezzen pontosan.
Mercédesz lassan elment a férfi mellett, s elindult a lift felé.
- Csak egy pillanatra még… bébi…- Richárd kilépett utána a folyosóra – ha, el mer járni a szád arról, amit itt ma hallottál, akkor még azt is megbánod, hogy az anyád megszületett.
Attila idegesen járkált a lakásban. Már rég itthon kellett volna lenniük, de még mindig nem jöttek. Nem szerette, hogy Mercédesz testőrök nélkül mászkál a városban, de nem tudta elérni feleségénél, hogy hallgasson rá. És a gyerek is állandóan vele van. Legalább miatta szükség lett volna az óvintézkedésre. Az már rég nem érdekelte, mit csinál a nő, ha őszinte akart lenni magához, talán soha nem is érdekelte. De jó volt borsot törni a bátyja orra alá azzal, hogy annak idején elcsábította a barátnőjét. Nem mintha Richárdot ez érzelmileg viselte volna meg, de az egója… az romokban volt. Az esküvőre el sem jött, pedig az apja… hát igen. Az apja. Hogy ellenezte ő is ezt a házasságot. Hogy a testvérek között nem lehet háború, főleg egy nő miatt nem… a család egysége, meg minden szarság… A család. Persze. A szent család. Amióta az eszét tudta, viszálykodtak a bátyjával, soha, semmiben nem értettek egyet.
Ekkor kulcs zördült a zárban. Kristóf csatakiáltással rohant az apja karjába, és már mászott is fel a nyakába. Mercédesz csak biccentett a férje felé, majd a konyhába indult, hogy a táskákat kipakolja. Attila letette a gyerek a földre, majd dühösen a nő után lépett.
- A telefont már feltalálták édesem. Ha jól tudom, van is belőle egy tucat neked. Mégis melyiken nem tudtál elérni, hogy ilyen későn jöttök?
- Dugó volt, és még be is kellett vásárolnom. Gondolom, enni azért akarsz, nem… persze. A család. A szent család. Nem volt ez már család. Régen nem. Mióta anya… A testvérével már kicsi kora óta viszálykodott, talán soha, semmiben nem tudtak egyszer sem egyet érteni. Amióta pedig beszálltak apjuk üzletébe, még gyilkosabb lett ez a rivalizálás. Mindkettő magának akarta a nagyobb területet, a gazdagabb üzleteket…
A zárban végre megcsörrent a kulcs. Kristóf hatalmas?
- Vegyél vissza kislány. Én itt hülyére izgulom magam, te meg nem veszed fel azt a rohadt telefont sem. Mégis mire gondolhattam volna? Tudod, jól, mennyi az ellenségünk.
- A tieid drágám. Azok kizárólag a tieid.
- Tévedsz. Te pont úgy veszélyben lehetsz. És a gyerek is. Miért nem érted már meg végre?
- És te miért nem érted már meg végre, hogy nem tudok így tovább élni? Hogy állandóan azt a kibaszott visszapillantót kell lessem, ki követ talán. Vagy, hogy nem mehetek szinte sehová, nehogy egy „éppenkicsinált” seggfej akkor akarjon rajtad bosszút állni.
Mercédesz már ordított. Annyira elege volt mindenből. Főleg ebből a családból. Élete legelhibázottabb döntése volt, hogy megismerte ezt a két embert.
Pedig régen szerette Richárdot. Mennyire régen is volt az már. Csak épp a férfi nem szerette őt. Kellett neki, meg akarta szerezni, ez nem is volt kérdés, de, hogy szerette-e? Nem. Azt sosem. Csak mire erre rájött, már túl késő volt. Akkor már menthetetlenül szerelmes volt. S jött Attila… Kiköpött mása a bátyjának, csak mintha neki szíve is lett volna. Nem volt nehéz beférkőznie kettejük közé. Akkor azt hitte, jól döntött, hogy Attilát választotta, de ma már tudta, itt nem volt jó döntés. Nem lehetett. Csak féltékennyé akarta tenni Richárdot, csak azt akarta, féltse, szenvedjen, hogy elveszíti… De az esküvője napján rájött, soha nem szerették. Egyikük sem.
A lánybúcsúztató az egyik híres klubban volt megrendezve, ez is a Boros család érdekeltsége volt. Már kellő mennyiségű ital volt benne, mikor hirtelen Richárd bukkant fel a semmiből. Nem szólt semmit, csak nevetett, és berángatta az egyik szobába a galérián. Hálát adott a sorsnak, hogy sok mindenre nem emlékezett az ott történtekből. Reggel tért magához, a ruhája szét volt tépve, ő maga pedig vértócsában feküdt… s egy hónapra rá kiderült: gyermeket vár. Még ma is megvan az a kis papírfecni, amit a táskájában talált akkor reggel: „Én elveszem, ami az enyém!”
|
