Nagy a csend, s urának emel a végtelen,
Hiába a lent köszönt, még akkor is megteszem,
Mit súg maradék erőm, és életem,
Megannyi bú között is én velem
Táncol, és járja megszokott lépteit,
Még akkor is ha már megtörtént
Mitől féltem, és átléptem a jó szándékait,
És a határt, mely szabályokba taszít!
Bárcsak repülni tudnék!
Messze lennék odakint…
Ahol nem ismer más csak az álmaim
Azok a kedves, mindent elsöprő
Folyton titkokba eső vágyaim…

Hát átúszok a túloldalra
Átlépek egy másik világba
Ahol átülök egy másik asztalra
És a világ egy rossz szót sem szólna.
Hogy milyen az élet nélkülem
Milyen, ha száz kísértet készül bennem
Minden erőt elvenni tőlem,
Mikor szilárd a tudat:
Hogy élni akkor is szabad!
Ha más már mindent felad,
Én még akkor is remélek,

Hogy önmagamon túl is szárnyaljak! 
A széllel együtt lássak,
Hogy hova be nem bújhat,
Hol állít a közöny borúsat,
Az öröm felfordulásokat,
És mekkora a szakadék
Mi két ember közé állhat,
Hidak helyett csak
Még mélyebbre ásnak…