2009. nov. 7.:

Aztán megcsókolt. Végre!! Mint a sivatagban szomjazó turista a vizes palackot, úgy vettem birtokba a száját... Nem
akartam többé elengedni őt. Soha, de soha többé! Mennyi hiba, mennyi elvesztegetett idő, és mennyi, de mennyi
könny!! Mégsem volt hiába! Nem, mert végre vele lehetek! Nem tudom, pontosan mennyi lehetett az idő, amikor
elengedtük egymást. Kértem, hogy menjen haza. Szerintetek hülye vagyok, amiért nem tartottam ott éjszakára?
Féltem. Még mindig féltem a reggeltől, ami többé nem találna minket együtt... Ezért inkább én küldtem el, bár nem
szívesen. De muszáj volt.

2009.november 9. hétfő:

Szerintetek hol vagyok? Az irodámban. Nehéz volt kitalálni, ugye? Alig bírok koncentrálni, mert folyton Tomi jár
az eszemben.
Tegnap nem találkoztunk. Gondoltam, nem árt, ha dolgozok is egy kicsit. Délutánig bírtam, aztán felhívtam. Három
órán keresztül csak dumáltunk! Mintha amúgy sosem beszéltünk volna... De jó volt!:)
Ma is fülig érő szájjal jöttem be az irodába. Tibi csak lesett, hogy most mi bajom van... Persze rávágtam, hogy
semmi, meg különben is, ha mosolygok, akkor miért lenne baj?:) Szerintem úgysem fogja annyiban hagyni. Ismerem
már, kifúrja az oldalát a kíváncsiság:)
Kopogtak. Nyertem:)
"- Szia!- lépett be Tibi. - Látom, ma kicsattansz a boldogságtól. Mi történt?
- Gondoltam, hogy meg fogod kérdezni. - mosolyogtam.
- Valami pasiügy?
- Beletrafáltál.
- Kinyögnéd végre, hogy ki az?
- Szerintem tudod te magadtól is!- és már ezer watton vigyorogtam.
- Na neeee!- döbbent le Tibi.- Ne mond, hogy te és... Na, neee...
- Te, a szókincsed hirtelen megfogyatkozott Tibikém! - és már szakadtam a nevetéstől. - De jól gondolod. Én és Tomi.
- Mikor? Hogy? És miért?
- Pénteken, csak úgy, és mert szeretjük egymást!- erre már Tibi is elkezdett nevetni. - Amúgy nálam voltunk,
elhívtam vacsizni.
- Hű, és még él...- először nem értettem, mire céloz, aztán amikor leesett, fejbevágtam az éppen kezembe akadó
irattömeggel...
- Te állat! Igenis jól főzök, oké?! Kérdezd csak meg Tomit!
- Meg is fogom kérdezni! Úúúgy kikérdezem, minden apró részletet el kell majd árulnia! - vigyorgott hamiskásan Tibi.
- Haha, hát sok érdekeset nem fog mesélni! Nem aludt nálam!
- A francba. - lohadt le picit a mosolya.- Na, nem baj. Ma este kikérdezem akkor is! Hozzád meg elküldöm Szaszát!:)
Szerintem őrülten kíváncsi lesz. Megyek, és felhívom!"- lépett ki az ajtón. Nem telt el öt perc, máris csörgött a
mobilom.
"- Vááá! Ezt nem hiszem el! Te, eddig miért nem mondtad??- visított bele a telefonba Szasza.
- Talán ki kellett volna hírdetnem? Mi ezen a szenzáció? Azért a Story-nak ne add el!- nevettem.
- Olyan hülye vagy! Este Torreádor? Mindent el kell mesélned!
- Oké, ott leszek. Nyolc körül jó lesz?
- Szuper, bár szerintem én már hétkor ott leszek, és mindenkinek elmondom...
- Ha meg mered tenni, akkor az idén már nem látsz!!!
- Nem baj, már nem sok van az évből!- nevetett.
- Na, jó. Akkor este tali. Szia.
- Cső csaj!"- és letette. Én se voltam rest, máris tárcsáztam Tomit.
"- Szia. Ne haragudj, hogy munka közben zavarlak...
- Semmi gond édesem, te bármikor zavarhatsz!
- Ó, édes vagy! ... Szóval, hívott már téged Tibi??
- Nem. Miért?
- Hát, akkor számíts rá, hogy fog! Estére el akar hívni. Engem már Szasza meghívott a Torreádorba...
- Minek? Ugye nem? De hát honnan?
- Tőlem. Olyan vigyorral jöttem be az irodába, hogy Tibi kötelességének érezte megkérdezni, mi történt. Én meg
kiböktem.
- Nem baj, Kicsim. Sok mindent úgysem tudok mesélni:)
- Na, kedves vagy. Mintha nem történt volna semmi.
- Mert nem is történt!:)
- Elég lesz, ne célozgass! Egyébként Tibi is tudja.
- Ezt is véletlenül elmondtad, mi?:)
- Nem. Ezt direkt mondtam, hogy ne kombináljon.
- Oké. Na, megyek, alszok!
- De jó egyeseknek! Egy napra cseréljünk már!:)
- Inkább nem! Szia Drágám!
- Csók édes!"-tettem le. Ez meg is volna. Nem tudom, milyen indíttatásból riadóztattam Tomit, de gondoltam, inkább tőlem tudja meg, hogy kikotyogtam, mint Tibi rontson rá:).
Persze ezek után még annyira sem tudtam a munkámra koncentrálni. Szuper. Ezzel aztán jól bevágódok a főnökeimnél.
Persze, és mit mondok nekik? Óh bocsánat, csak szerelmes vagyok! Hurrá. Biztosan még meg is tapsolnának. Aztán
pakolhatnék. Na, jó, el kell mennem valahová, ahol tudok koncentrálni. Megcéloztam a Mekit. Aztán belegondoltam,
hogy mekkora nyüzsgés van ott. Meki sztornózva. Torreádor nem jó. Otthon... Szintén nem. Így sétálgattam a
laptopommal a kezemben, amikor csörgött a telefonom. A francba is, de fontos ember vagyok! Emili hívott.
"- Szia, Jula! Nagyon nagy gáz van! Itt vagyok a Keletiben! Ki tudsz jönni értem?? Kérlek, az életem múlhat rajta!
- Nyugodj meg, Drága! Megyek a kocsiért! Tíz perc, és ott vagyok!!"
Ugyan mi történhetett? Rohantam haza (még jó, hogy nem sétáltam el messzire), bevágódtam az Opelbe, levágtam a
laptopot a hátsó ülésre, beletapostam a gázba, és nekiálltam imádkozni, hogy sehol se legyen dugó, és ne kapjanak
el a rendőrök. Ugyanis erősen túlléptem a 100km/órát is.
8 perc alatt beértem a Keletibe. Emilit egy bőröndön összeroskadva, kisírt szemekkel találtam meg. A nyakamba
borult, ekkor láttam meg, hogy a keze csupa véraláfutás. Hagytam, hadd sírja ki magát. Percekig álltunk ölelkezve,
a kosztümöm már átázott, de nem érdekelt. Amikor kicsit megnyugodott, elindultunk a parkolóba. Én vittem a
bőröndjét, nála csak egy kézitáska volt. Sántított. Besegítettem a kocsiba. Hozzám mentünk. Egész úton meg sem
szólaltunk.
Lifttel mentünk fel a lakásomig, aztán megmutattam neki a fürdőszobát. Nem kérdeztem, tudtam, hogy el fogja
mondani. Összeszorult a gyomrom, amikor megláttam beesett arcát, később vettem észre, hogy a lába is
véraláfutásokkal tarkított. Fél órán keresztül volt a fürdőszobában. Hallottam, ahogy nyitja a csapot,
lezuhanyozott gondolom. Egy fehér köntösben és fehér papucsban sántikált utána ki. Leült mellém, majd megszólalt.
"- Kikészültem.
- Látom.
- A volt élettársam tette.
- Neem! Nem lehet igaz!"- elkerekedett a szemem. Emili kibontotta a köntösét. Elkiáltottam magamat, és könnyek
szöktek a szemembe. A nyakán vörös csíkok futottak végig. Ujjnyomoknak látszottak... A mellei csupa kék-zöld
foltosak voltak, hasán vörös csík futott végig, combja a bokájáig véraláfutásos volt. Egyértelműen dulakodás
nyomai, sőt, itt késsel is próbálkozott valaki... A karja végig nyomva, bokája kificamítva...
"- Mit tett veled?"- kérdeztem. Nem bírtam mást mondani. Egymásra borulva sírtunk percekig.
Emili volt mindig is az a lány, akit szinte példaképemnek tekintettem. Erős volt, jellemben, lélekben. Kiállt
magáért, nem lehetett csak úgy kihasználni. Régen együtt volt a sráccal, már több, mint egy éve össze is költöztek.
Annyira örültem, hogy végre ilyen boldog Emili! Ő a lelki társam. Meg kellett volna éreznem, hogy baj van! De
mégis miből? Amikor én csak nevetni láttam őt, amikor legutóbb találkoztunk. Ezt nem akartam elhinni.
Felhívtam Szaszát, hogy az este ugrott. Aztán ráparancsoltam Emilire, hogy öltözzön.
"- De minek? Nem, nem megyek a rendőrségre! Megöl!!
- Nem érdekel, hogy mit akarsz! Olyan ügyvédet fogadok, amilyet akarsz!
- Nem azért jöttem, hogy alamizsnáért kuncsorogjak!
- Ez nem alamizsna! Fogd fel, hogy itt is megtalál! És ha rács mögött van, mit tehet?
- Rám küldi valamelyik gorilla haverját!
- De mi itt leszünk és megvédünk! Lecsukatjuk őket is! Bármit megtehetünk! Értsd meg, ha elbújsz, azzal nem érsz
el semmit!!
- Rendben. De várjunk holnapig!
- Nem! Tudom, hogy nehéz, de később még nehezebb lesz! Öltözz kérlek. Hívom Tomit.
- Őt minek? És, most mi van? Ti...?
- Igen, de majd később mesélek! Ő testőrnek kell! Lehet, hogy már Erik rájött, hogy merre vagy, és ha megtalál,
nem akarok egyedül szembenézni vele! Tibinek van önvédelmi fegyvere, majd ők követnek minket kocsival a
rendőrségig!
- Oké."
Tibi és Tomi halál idegesek lettek, de egyből siettek a segítségünkre. Végig sírhatnékom volt, és tudtam, hogy
Emili is alig bírja cérnával. A rendőrség előtt parkoltunk le, Tibiék vele szemben. A kocsiban maradtak, amíg mi
bementünk. Odaléptünk a pulthoz.
"- Fel... Feljelentést szeretnék tenni."- nyögte ki nagy nehezen Emili. Megszorítottam még ép ujjait. Először
megkérdezték, hogy ki ellen szeretne feljelentést indítani. Majd mikor meglátták sérült kezét, azonnal hívtak egy
orvost, aki megvizsgálta. Majd kihallgatták őt. Végig vele voltam, fogtam a kezét.
"- Az úgy volt... Éppen hazaértem a... munkahelyemről. Egy kocsmában vagyok pultos. Papírom is van róla.- tette
hozzá. - A... volt párom otthon volt. Részegen. Kirúgták a munkahelyéről. Harmadjára is. Próbáltam vigasztalni, de
meg sem akart hallgatni. Csak sajnálta magát, és ivott tovább... Gondoltam, főzök neki kávét, és valami ennivalót,
hogy józanodjon. A konyhában pakolásztam, edényeket keresve. Berontott, hogy mi a fenét csörömpölök én, mikor ő
tévézne, meg különben is, fáj a feje. Mondtam neki, hogy csak vacsorát főznék. Erre ő, hogy ki kérte, mert ő nem
éhes... Rávágtam, hogy de én igen... >Miért, nem laktál jól?Mivel laktam volna
jól?Hát a sok g*civel! hirtelen felpofozott, majd elkezdett ordibálni, hogy egy büdös ribanc vagyok , minden kocsmába járó vendéget le
szoktam sz*pni, némelyikkel le is fekszek... Cibálta a hajamat, majd megfejelt... Elszédültem, leültem egy székre
és sírva kérdeztem, hogy honnan veszi ezt a hülyeséget, mikor én mindig hűséges voltam hozzá. Erre úgy
felpofozott, hogy leestem a székről. Felcibált, újabb pofon... Nekiestem az asztalnak. Ettől lett a combom
véraláfutásos... Gyorsan feltápászkodtam, és az ajtó felé vettem az irányt, de elkapott, nekinyomott a falnak,
megfordított, és a nyakamat fogva felemelt... Próbáltam szabadulni, visítoztam, hogy engedjen el, de közben az
ujjai egyre jobban szorítottak. Próbáltam hatni rá, hogy bárki meghallhat, mire elengedett, de elkezdett
püfölni. Először az arcomat, aztán a melleimet, a hasamba boxolt... Hirtelen elengedett, az asztalon heverő késért
nyúlt... Csak végighúzta a hasamon, aztán lendítette... De akkor már úgy ordibáltam, hogy tudtam, a fél
szomszédság hallja. Leengedte a kezét, gyorsan elslisszoltam a szobába, magamra kulcsoltam az ajtót, majd őrült
gyorsan pakolni kezdtem a bőröndömbe. Közben kerestem az irataimat is, hogy mindenem meglegyen. Tárcsáztam egy
ismerősöm számát, egyből felvette. Annyit mondtam neki, hogy vigyen a vasútállomásra, azonnal. Közben Erik már
dörömbölt az ajtón, hogy nyissam ki, úgysem menekülhetek. Felkaptam a bőröndömet és a kistáskámat, kidobtam az
ablakon, majd én is kimásztam. Kabát és cipő nélkül...Bevágódtam haverom kocsijába, felszálltam az első Pestre
tartó vonatra. De félek, hogy már rájött. Tudja, hogy Jula a legjobb barátnőm. Biztosan rájött már, hogy hozzá
menekültem..."