Elbukott az ember, törvénye mit sem ér A hazátlan nyomorult mind itt toporog Szeggel általverve lábfej és a tenyér Szemébe száradt a könny, s fára, ami vér csorog
Honnom nincs már föld átkozott színén Jöttem, mert jönnöm kellett terv szerint S ím előttem, ki harminc pénzért kimért Csókkal köszöntött, hányadszor, megint
S szeretnem őt már csak részvéttel lehet Fán függve föld alá szállt örök sötétbe, Megelőzvén utána hajló lelkemet Ki mondja meg, meddig tart, s mikor lészen vége?
Borulat ölelget, s förtelmes szél fújja Ím, ez kilencedik órája a napnak Szálfám inog, játszik véle vihar ujja A hollók alábbszállva szememben kutatnak
Üres, sivár lett a hely, a tűz végleg kialudt Míg köröttem e kettő tusáját vívja csendben Egyszerre ajkamra tolul vér-bugyogva daluk: Abba, atyám, mondd, miért hagytál el engem…?
A világ megölt, kit Teérted szerettem Nincs immár senkim, ki halnom visszatart Salakká lett szívem haragvó kezedben De szavad reményt ad, bevégzi, mit akar
Hogy támad a halálból egy más vigasz Csúf végzetre égzengés lesz, földindulás S nem múlik el pont sem, abból, mi igaz Hanem elkezd gyűlni, s naggyá lesz a tudás
2008-03-22 |