AngyaliAndi & Baggio011
Vendetta 4
Másnap reggel Attila sietősen beugrott az autójába, és teljes gázzal kilőtt a parkolóházból. Most végre sínre tette az ügyet. Egy- két telefon ide, egy- két hatásos boríték oda, és biztos lehetett benne, a bátyja a mai éjszakát már a rácsok mögött tölti. S milyen pofon egyszerű az egész. Nincs túlbonyolítva, nem tudja meg soha senki, hogy ő volt az, aki lebuktatta a testvérét. Elárulta. A férfi egy irtózatosat csapott a kormányra. Árulás. Őt is elárulták. A saját apja. A saját apja árulta el. Képes volt különbséget tenni közöttük, amikor Richárdot küldte el a holland szállítmánnyal. Mert Richárd idősebb? Nem olyan sokkal. Mert rátermettebb? Nem az. Ha kellőképp rátermett lenne, nem sétálna bele a világ legegyszerűbb csapdájába. Sokkal körültekintőbbnek kellene lennie. Csak egy telefon a határra- természetesen a holland határra- s máris megbukott az egész társaság. Nem kell vacakolni mindenféle leszámolással, kirablással - mint ahogy legelőször eltervezte - végezze csak el a piszkos munkát a rendőrség. Így ő tiszta marad. Az irodájánál már egészen jókedvűen szállt ki a kocsiból. Szép napnak indul ez a mai.
A nyomozó az utca túloldaláról figyelte. Nem ment közel, először messziről vette szemügyre a férfit. Tipikus maffiózó. Mintha valami kézikönyvből tanulnák, hogy is kell kinézni a tökéletes gengszternek. Alig-haj, kidolgozott, hatalmas izmok, sötét napszemüveg, fekete bőrkabát, természetesen egy böhöm terepjáró is kell az összkép tökéletességéhez… Szánalmas. Dobai elindult a bejárat felé. Most igazából csak terepszemlét akart tartani, hiszen nincs még a kezében semmi, amivel sarokba szoríthatná Boros Attilát. Most csak pár kérdést akart feltenni, csak kicsit kellemetlenkedni. Tisztában volt vele, hogy a főnöke tajtékozni fog, de érezte, itt kell elkezdeni. Nem véletlen, hogy az a hulla a rakparton volt. Valami mocorgott benne. Nem véletlen. Nem véletlen.
Attila már vagy huszadszor hívta a feleségét. Mit csinálhat? Miért nem veszi fel? Rohadt élet. Direkt csinálja, csak, hogy őt bosszantsa. Jó, tegnap este nem volt valami fényes hangulatában, de hát csak pár pofon volt. Jó, néha eljár a keze. Néha hirtelen haragú, de ezt már megszokhatta mellette. Attila kibámult az ablakon, majd a telefonért nyúl újra. Ötven szál vörös rózsát rendelt Mercédesznek, és egy kis csekélységet, amit briliáns karkötőbe foglaltak. Most jó kedve volt, szeretné, ha otthon nem egy durcás feleség várná.
A nyomozó az ajtóból figyelte a telefonáló férfit. Megvárta, amíg letette a kagylót, majd csendben belépett az irodába. - Boros Attila? A férfi meglepődve fordult meg a székével. Ki a rosseb ez a nyeszlett fickó? Életében nem látta még. - Igen? Ki maga? - Dobai Krisztián vagyok, a kerületi Rendőrkapitányságról. Pár kérdést szeretnék feltenni. - Mi a francról van szó?- nézett Attila értetlenül a nyomozóra. Nem tudott semmi balhéról, ha valami gond lett volna a beszedésekkel, arról már rég tudna. - Milyen szép ez az iroda- nézett körül Krisztián. Egyedi bútorok, bőr garnitúra, csinos titkárnő… - Mivel is foglalkozik a maga cége? - Szállítmányozással. - Igen. Értem. Tudja, azért jöttem, mert tegnap egy holtestet találtak a rakparton. - Mi közöm hozzá?- horkant fel a férfi gúnyosan. - Tudja, értesüléseim szerint, az a maga- hogy is mondjam- érdekeltségi körébe tartozik. - Ismételten kérdezném, mi a franc közöm van ehhez?- Attila már ideges volt. Erről nem tudott. Mi a franc ez az egész ezzel a hullával? - Mutatnék esetleg pár képet, hátha felismeri. Esetleg az ismerősei közé tartozott. Attila elvette a nyomozó kezéből a képeket. Elég volt egy pillantás, és azonnal felismerte a kölyköt. És a következő másodpercben már értett is mindent. Magára erőltetett nyugalommal adta vissza fotókat. - Nem ismerem. Még soha nem láttam. - Biztosan? Nem ismerős sehonnan?- kérdezte Krisztián, miközben a férfi arcát figyelte. Megrezdült a halántékán egy izom, egy izzadságcsepp indult el a homlokáról… tudta, hogy hazudik. - Köszönöm a segítségét. Lehet, hogy lesznek még kérdéseim.
Attila mozdulatlan állt a széke mellett. Az a rohadék Richárd. Szóval támad. Megpróbálja kicsinálni. Rögtön felismerte a kiskölyköt, apja egyik dílere volt. Az nem nagyon izgatta, miért ölték meg, az viszont már annál inkább, hogy miért az ő felségterületére rakták ki. Hát elkezdődött a harc.
Mercédesz nagyon későn ébredt fel. Kibotorkált a fürdőszobába, és a tükörben megpróbálta sérüléseit számba venni. A válla teljesen belilult, kificamodott, ahogy az ágy lábának csapódott. A bordája iszonyúan fájt, miden levegővétel kínszenvedés volt. A szája felrepedt, és a hajából is hiányzott egy jó maréknyi. Gyorsan a zuhany alá állt, s megpróbált nem gondolni az előző éjszakára, férje kegyetlenkedésére. Lentről Kristóf kacagása hallatszott, ahogy Ica nénivel, a házvezető-nővel reggelizett. Ma nem viszi óvodába, ilyen sérülésekkel nem léphet az utcára. Mikor a földszintre ért, jól látta az idős nő elborzadó tekintetét. Hiába sminkelte magát ki erősen, ezeket a véraláfutásokat nem lehet eltűntetni. Sokat gondolkozott az éjjel. Nem bírja már ezt tovább, nem bír már a férjével élni. Biztos volt benne, hogy egyszer még meg fogja ölni. |