Nyár van? Volt…
Patak hangját hozza a szellő, mellettem
Fáradt forróság néz rám nesztelen,
Nyárnak hangja zümmög, ciripel köröttem,
Énemben vár a vágyott végtelen.
Lengő lombkorona alól előjövök,
Szaladok szanaszét, szöcskék után,
Rút rovart elkapok, zsinórra kötözök,
Ki csupán mereven néz rám, bután.
Nedves meder hívogat, lábam alatt gát,
A fegyverem halakra szegezem,
S pásztázom a sötétség néma világát.
Múltam akad horogra, leveszem.
Érzem simogatását emlék színeknek,
Hallgatom a hajnal halk moraját,
Midőn gyengéden szól ébredő lelkemnek:
Gyere most a jelenbe vissza, át! |