2010. október 7. péntek:
Fárasztó hét volt. Tibivel kb. szia-szia, és mást nem is szóltunk egymáshoz... De közben, amikor rámnézett, mintha fájdalmat olvastam volna ki a szeméből, kérést, hogy értsem meg őt... Igyekszem én drága, dehát... Olyan nehéz, miközben Ági az arcáról letörölhetetlen mosollyal járkál... Minden nap msn-en beszélnek Jonas-szal. A mai utazást pedig úgy várja, mint egy kisgyerek, aki először megy vidámparkba...
Rám is átragadhatna egy kevés a lelkesedéséből, de nem nagyon megy... Most találkozzak megint Gregor-ral, aki egyértelműen keresztülnéz rajtam?? Bár, még mindig jobb, mint itthon lenni, és Tibi szemébe nézni...
Már éjfél van, itt vagyunk Berlinben. Ide már természetesen nem kocsival jöttünk, mivel enyhén hosszú út lett volna... Szóval repülővel utaztunk. Egész jó volt, ritkán ülök repülőn, ez tény, ahhoz képest élveztem kicsit. Jó volt nézni, hogy mennyire magasan vagyunk. Ági kicsit parázott, enyhén tériszonyos volt. Amikor végre leszálltunk, remegő lábakkal ment a csomagjainkért. Aztán kiléptünk az utcára, ahol már Jonas és Gregor várt minket... Ági és Jonas úgy borultak egymás karjaiba, mintha sosem akarnák elengedni egymást. Édesek voltak, nagyon. Még Gregor is mosolygott rájuk, aztán jött, és adott két puszit. Na, mondom, fejlődünk, már 2 puszinál tartunk... Hűűűha!:)
Ezúttal is szállodai szobát vettünk ki. Igaz, a fiúk felajánlották, hogy lakjunk velük (ők közös lakást bérelnek), de azt nem fogadtuk el. Pontosabban én elleneztem, Ági pedig húzta a száját, de kénytelen volt egyet érteni velem... Végülis annyira nem járt rosszul, hiszen egy ötcsillagos szállodában kaptunk két kisebb lakosztályt. Ez volt a meghívó cég ajándéka. Elgondolkoztam, hogy most ki akar kit lekenyerezni?:)
Amúgy Ági és Jonas bulizni mentek. Greg engem is hívott, de nem akartam menni. Most minek? Látszott a srácon, hogy úgysem gondolja velem komolyan, akkor meg? Épp elég sebet szereztem mostanában, nem hiányzik még egy...Biztos jót buliztunk volna, talán össze is jövünk... És kb. annyi értelme lett volna, mint hogy felhívjam Tomit és könyörögjek neki, hogy kezdjük újra... Huhh, micsoda hasonlat! Még a végén úgy tűnhet, hogy erre vágyom... Pedig abszolúte nem. Amire igazán vágyom, hogy végre boldog legyek. És egyre erősebb az érzés bennem, hogy Tibivel boldog lehetnék...De ő nem kér belőlem. Úgyhogy máshol kéne keresnem a boldogságomat.
2010. október 8. szombat - vasárnap:
Nem aludtam túl sokat. Hajnalban ért haza Ági, egyből berobogott hozzám, hogy elmesélje az este történteket... Órákig hallgattam, hogy milyen jó srác ez a Jonas, milyen jól csókol, gyengéd és kedves...
"- Te nem is tudod, hogy most milyen boldog vagyok!
- Aha, jah...nem tudom...
- Sosem gondoltam, hogy egy külföldi srác fogja így elcsavarni a fejemet! Amúgy ott volt Gregory is. Hiányolt...
- Na, persze...
- Most miért vagy ilyen pesszimista? Oké, nem könnyű eset a srác, de szerintem csak többet kéne dumcsiznotok.
- Ha te mondod...
- Na, jó, hagylak aludni. Holnap talizunk! Vagyis...még ma!"- és nevetve kiment.
Most nem tudom, mit várt? Biztos hiányolt Gregor, hogyne... Na, mindegy, van ennél fontosabb dolgom is. Rendbe kell szednem magamat, mert délben lesz egy tárgyalásunk. Este pedig valami party lesz... De ide legalább nem kell annyira kiöltözni.
Az ebéd jól sikerült. Szerintem újabb szerződést zsebelhetünk be :). A partyhoz viszont semmi kedvem nincsen...Hopp, telefon.
- Szia! Greg vagyok. - le kellett ülnöm. De hát... én nem is adtam meg a számom... Ó, Ági! Megverem!:@
- Öh, szia. Mizújs?
- Figyelj, ööö... este mész a partyba?
- Muszáj mennem...
- Hát, semmi sem kötelező... Mondjuk leléphetnél onnan azzal, hogy megfájdult a fejed, és le szeretnél pihenni...
- És miért tennék ilyet?
- Mert lenne egy százszor jobb programom számodra!
- Óh, hallgatlak!
- Nem, nem! Meglepetés! Jössz vagy nem?
- Oké, végülis, csak jobb lehet...
- Biztos, hogy jobb lesz! Akkor 10-kor a szálloda mögött várlak!
- Rendben! Szia!
- Szia!
Ahogy Gregor mondta, 10 előtt pár perccel fejfájásra hivatkozva leléptem, de a szobám helyett a hátsó kijáratot vettem célba. Gregor már várt. Szívdöglesztően nézett ki...Fekete nadrág és ing, amin felül pár gomb ki volt gombolva... Nagyon laza volt... Én meg ott álltam, beburkolózva a kabátomba... Rámnézett, átkarolta a vállamat, majd elindultunk. Egy ezüstmetál fényezésű sportkocsiba szálltunk be, államat a földről szedegettem fel... Egyrészt, még sosem utaztam Gregor mellett, másrészt a fene sem gondolta, hogy ekkora luxusmáinás... Az én cuki kis Opelem emellett elsárgulna... Aztán, persze nyitott tetővel, végigmentünk a városon, majd ki is mentünk belőle... Nem kérdeztem, hogy hová megyünk, teljesen rábíztam magamat Gregorra. Közben beszélgettünk, kiderült, hogy ő amúgy modellkedik. Még nem voltak nagy munkái, de már lépett fel divatbemutatókon. Sokat utazik, viszont amikor csak tud, hazajön.
- Igazából most is lett volna munkám, Bonnba kellett volna mennem fotózásra valami katalógushoz. De inkább téged választottalak.
- Engem?- teljesen le voltam döbbenve.
- Igazából... tetszel nekem Jula, az elejétől fogva. De az a baj, hogy nagyon sokan a külsőm alapján ítélnek meg, és a pénzemre hajtanak. Óvatos vagyok, és amúgy sem szeretem csak úgy lerohanni a lányokat...
- Értem.- motyogtam. Közben már egy másik városba értünk, nem figyeltem a névtáblát, de Gregor felvilágosított, hogy Potsdamban vagyunk.
- Minek jöttünk ide?
- Mutatok valamit.
Egy parknál állította le a kocsit. Kiszállt, majd gyorsan átjött a másik oldalra és kinyitotta az ajtómat.
- Gyere- nyújtotta felém a kezét. Megfogtam, ő pedig gyengéden húzott valamerre... Kiderült, hogy egy csendes kis tóhoz megyünk. Gyönyörű volt, lélegzetelállító és eszméletlen! Az esti fények megcsillantak a sima víztükrön, néhol rezzent a nádas, és vízcsobbanás jelezte, hogy talán egy béka ugrott bele... Ahogy néztük a tavat, gyönyörködtünk benne, Gregor hátulról átkarolt, és vállamra hajtotta a fejét. Ki gondolta, hogy a laza, távolságtartó külső mögött érző lélek bújik meg? Percek, vagy órák teltek el így, már nem is figyeltem... Valamikor hajnalban értünk vissza Berlinbe. Az ajtóban búcsúztunk el egymástól, s ezúttal a csók sem maradt el. A térdem megroggyant, teljesen elgyengültem a karjaiban. A csókja gyengéd volt, egyáltalán nem követelőző vagy olyan, mint valami kavarógép... Úgy tűnt, mintha el sem akarna engedni többé... De egyszer minden jó véget ér, ezért elváltunk egymástól. Én beléptem a szobámba, ő pedig elindult haza.
2010. október 9. vnap:
Reggel 10 óra van. Ági még alszik, ki tudja, meddig partyztak tegnap Jonas-szal... Én már ébren vagyok, de nem mondhatnám, hogy éberen ülök itt a laptopot püfölve.
Hihetetlenül jó volt a tegnap este! Greg annyira ráérzett, hogy milyen helyet szeretek... Bár az is lehet, hogy Ági kotyogta el! Még számolok amúgy vele, mert tutira ő adta meg a számomat is Gregornak!
Nem tudom amúgy, hogy mi lesz ebből. Több üzleti utunk elvileg nem lesz már, hiszen el kéne kezdeni készülődni a mikulásra, karácsonyra, stb. Én meg ennyire nagy távkapcsolatot nem akarok. Mi értelme annak, ha kb. havonta tudunk találkozni?? Semmi, egyértelműen. Szerintem Ágiék kapcsolatából sem lesz semmi végül. Egy futó románc, fellángolás, aztán majd elfelejtik egymást... Minek mentünk mi egyáltalán ebbe bele? tiszta hülyeség volt! Tudhattuk volna, hogy ez lesz! Miért is lenne másképp?
A búcsúzásra rányomta a bélyegét a véglegesség érzése. Jonas és Ági szorosan átkarolták egymást, mintha legalábbis összenőttek volna. Gregor ölelésében is volt valami, amiből arra következtetek, hogy nem szívesen vált el tőlem. De sajna, ez van, C'est la vie! Nem tudok már mit tenni... Kikísértek minket a reptérre. Estefelé szállt le a gépünk Ferihegyen. Mindketten búskomorak voltunk. Hiába sikerült jól az út üzleti szempontból, magánéletileg enyhe csapás volt.
- Mit tegyünk? Én... szeretem Jonas-t. Nem... Nem bírom ki nélküle!- jajongott Ági. Úgy döntöttünk, hogy ezúttal nálam alszik. Nem volt kedvünk egyedül lenni.
- Ötletem sincs. Én... Nem is beszéltünk a jövőről Greggel.
- Mi... próbálkoztunk valami megoldást találni, de nem sikerült. Az is eszembe jutott, hogy kiköltözhetnék hozzá, de egyenlőre se pénzem, se lehetőségem... A cégnél is olyan kevés ideje vagyok még...
- Na, igen... Bennem is felmerült a költözés lehetősége. Vicces...
Hajnalban valamikor aludtunk csak el, mit sem törődve azzal, hogy másnap valószínűleg óriási táskákkal a szemünk alatt kell bemennünk dolgozni... |
