Írtam a Múzsának egy dalt…
Íme az első sor, mit e papíron hagyok…
Csitt! Valaki ott lejjebb kiabál:
„Én meg itt az első rím vagyok!”
Hullik a hasonlat, akár a vakolat,
Jé! Milyen rémesen egyszerű!
Agyamból elém gurul galád gondolat,
Alliteráció? Nagyszerű!
Figyelek a szótagszámra…
Azt hiszem Sikerült!
Időmérték jött a számra
Ez most itt kiderült!
Nem én vagyok az egyetlen,
Ki a semmivel tölti sorait,
Csupán egy picit kegyetlen,
Aki másokba vájja éles fogait.
Hallom azt mondod: „Elég volt a jóból!
Van nélkülem is gondod! Most már menjek!”
De nem szállok le még a lóról,
Bárhogy is szeretnéd, Hintázok még egyet!
Tollam dalolna, ha tudna,
A lelkem hahotáz,
Könnyen prózává
Folyhatnak a sorok,
Ha a figyelmetlen
Ember gyereke
Rendre
Nem vigyáz.
- Nem kopogtattam?
Szabad vers lesz az írásból,
Legalábbis aszongyák,
Asszem a kritikus kezek
A fülemet ezért meghúzzák!
Hoztam most egy verset néked
Ne keresd az értelmét!
Abbahagyom, ha nem is kéred
Mielőtt a fejemet szétvernéd!
Tudom nem használtam metaforát,
Megszemélyesítést, avagy költői képet,
De vigye el a rája, avagy egye meg a rák!
Ó köszönöm Múzsa, hogy megírhattam néked eme gyönyörűséget!
