Olykor különös fények ölelnek,
Látnak és megörülnek,
A létnek, a fényességnek,
Hogy életük itt lehet.
S én, mint ki mégsem idegen
Ülök a partra ki, mindenre készen
Mint a madár, messze tűnne végre
Hogy lásson új csodát a szívbe téve!
Oh, megannyi tűz közé estem
És mindannyiszor a földre
Vissza-visszatértem,
Ahogy a mindenséget magam véstem
Nagy harcok vívtak csatát bennem
Olyan álmos, bohókás énekben
Daloltam, énekeltem,
Míg az érzésig fel nem értem.
Más. Most minden, és mindenki.
De a szívem, nem tudott megváltozni. |