Az éj harmatos leple
alatt piros bimbót fakasztó
rózsa kicsiny fejét nedves
reggeli lágy fuvallat szárítja.       

Ékessége kertednek virul
napnak, éjnek, Hold kedvére
fürdik a víz tükrén, aranyban
tündököl zöld selyem füvében.   

Ha eső hullik rája
szirmait széttárja, hűsítő
cseppjeit magába szívja, a 
hajnal összes madara néki dalol.

Vándor legény kicsi rózsát
leszakítja, szíve fölé tűzi,
szeme boldogságot tükröz,
nem gondol a rózsa szomorúságára.

Csak cseppjeit érzi
vállán, amit a rózsa hullat. Kezei
közé veszi, s gyengéden simogatja,
visszaadja életét, tavának közepén.