Akkor hát tovább-tovább, hónom alatt Attilával
A munkásosztályba ébredve fölkelek
Valami világosság döng körül, szemet fájlal
Aranyszegélyű hajnal - hinném, de csak zöld legyek

Külvárosi éjem tömör sötétje, ha oszol is, nehezen
Valóságba ismét csörömpöléssel visszarángat
Nedves nadrágposztóba mélyed szilánk-vágta kezem
Hunyorgva követem az úton dülöngélő fákat

Hideg van, oszlopban száll a gőz a város peremén
Kemény röge a szép szónak ellenáll, nyakas
De elvtársam, kit reméllek, ma összefogunk, te meg én
S tudatos jövőnkbe írjuk e forradalmi tavaszt

Beszippantani frisset, s élni egy nappal tovább csudajó!
S nem gondolkodni még az este váró gondokon
Mikorra füsttel együtt vastagon lerakódik, mint guanó
A pici denevérekként puha szárnyakon szálló korom

Akkor hát tovább-tovább, az utolsó világos napig
Találkozunk úgyis egy vétlen tehervagonnál
Addig a szó legyen az, mi megőriz, oktatva tanít
S kicsordul, ha lélek-sebből vérzel, mikor nagyon fáj

2008-04-17

(Kiemelt szavak József Attila versei, vers- és folyóiratcímei alapján)