Kőröz-kőröz fészke fölött, ideges vijjogással
Fiókát költ maga után az énekesmadár
Vértelen csapkod, zuhan foszló tollú szárnnyal
Mikor átütött begyén felpiroslik a halál
Tehetetlen a gondolat, körbe-körbe megy
Teli lesz a kosár meggyűrt, áthuzigált lappal,
Bizonytalan vibrál ’igen’, s ’nem’ közt vívódó ’lehet’
Éjjelből éled ismét az estébe hanyatló nappal
S fájdalmat szül az ezerszer elvetélt vajúdás
Kék vérfoltként terjed szederjes tinta szét
Ránduló kötelére szörnyed felakasztott Júdás
A pipa csak füstöl-füstöl, s ring üres hintaszék
Azzá lettem, mivé válik ostoba kétkedő
Ki legyőzetve, nagy szavak tengerébe fullad
Szenessé főzött ételre reárogyó fedő
Mi alól pusztulás fertelmes szagú tüze gyullad
Utadra indítlak, árva, nem tudtad meg, miért vagy
Széttárt karom ég, loboncos lánghajat táplál
Lobogtatva szórom magam hamu-martaléknak
S nézem-nézem az elhulló, riadt kis madárkát
2008-04-20 |
