AngyaliAndi & Baggio011
Vendetta 12.
Krisztián egy pillanatig értetlenül meredt a nő kezében villogó kis kacatra. GPS. Nyomkövető van benne? Úr isten. Akkor végük van. Megtalálják őket. Kikapta Mercédesz kezéből a telefont, és szétszedte a hátulját. A SIM kártyát azonnal kettévágta a pulton heverő ollóval, s a készülékre keményen rátaposott a konyha kövén. A romokat kicsit messzebb rúgta az útból, és a nőt a szoba felé tuszkolta. - Azonnal pakolj! Rögtön! Én addig hozom a gyereket. Vagy ne is. Várj! Nem kellenek cuccok. Majd megoldjuk, csak tűnjünk már el innen. Hozom a gyerekülést, te hozd Kristófot. Mercédesz ijedtében megszólalni sem tudott. Gépiesen markolta a táskáját, a gyerek takaróját, és már nyalábolta is fel az alvó csöppséget. Nem volt egy perc veszteni való idejük sem. Ha a telefon végig itt volt a lakásban, akkor csak idő kérdése, és rájuk talál a férje.
Balu értetlenül rázta a fejét. - Főnök… - Most kussolj! Gondolkozni próbálok- Richárd idegesen játszott a kezében lévő telefonnal. Attila balesetet szenvedett, és pont itt, nem is olyan messzire attól a helytől, ahol Mercédesz bujkál. Ez új fejlemény. És nem is olyan rossz fejlemény. Gonosz vigyorral fordult testőréhez. - Azt hiszem, most már némileg egyszerűbb dolgunk lesz. - Akkor nem kell Alekszej és Jin? - Ó, dehogynem. Kellenek. Nagyon is kellenek- még mindig vigyorogva folytatta- most kellenek csak igazán. - Főnök! A következő utca az. - Akkor lassíts! Balu lassíts már, a kurva életbe! - Lassítok főnök. Megállunk valahol? Vagy kocsival megyünk rájuk?
- Kocsival. Golyóálló, megvéd minket, ha váratlan társaságunk adódik… Na, végre megjöttek. Velük szemben akkor kanyarodott be a kis utcába egy lesötétített Mercédesz terepjáró. Hármat villantott a reflektorával, mire Balu kettővel válaszolt. Egyezményes jel ez köztük. Azonnal tudta mindenki, mi a dolga. Balu hirtelen gázt adott, és bekanyarodott a pár méternyire lévő kis mellékutcába. A társasház csendes volt, sehol nem láttak mozgást. Egy autó parkolt csak az egyik ajtó előtt. Balu intett a fejével a kiszolgált kocsi felé, Richárd csak némán bólintott. Az lesz az a lakás. Indulhattak.
Krisztián kinézett az ajtó kémlelőnyílásán, de kint a ház előtt minden csendesnek tűnt. Nem volt semmi mozgás, semmi hang. Gyorsan kilépett a lakásból, és az autó felé indult. Mercédesz- karján a még mindig alvó gyerekkel- futva igyekezett utána. Ebben a pillanatban az utca végén felbőgött egy autó motorja, majd csikorgó kerekkel, teljes gázzal közeledett feléjük. Mercédesz ijedtében felsikoltott. Azonnal megismerte azt a kocsit. Richárd! Az utca másik végéből még egy autó fékezett mellettük, még szinte meg sem állt, mikor már feltépték az ajtaját, s egy hústorony ugrott Krisztián hátára belőle. A hatalmas test azonnal letaglózta, kábultan terült el a földön. Richárd- mikor látta, hogy nincs senki a közelükben, nincs erősítés- lassan kiszállt az autóból, és a nő felé indult. Értetlenül csóválta a fejét. - Mercédesz… Mercédesz… elárulnád, mégis mi a faszt keresel itt? A nő óvatos léptekkel hátrált a kerítésig. Tágra nyílt szemében izzott a gyűlölet. Richárd intett a testőrének, aki elvette a nő kezéből a gyereket, és a kocsihoz vitte. - Nos… Mercédesz… kedvesem… talán beszélgetnünk kéne egy kicsit. Nem úgy gondolod? Egészen közel hajolt a nőhöz, szája szinte súrolta a haját. Mercédeszt kirázta a hideg az undortól, mire Richárd gúnyosan felnevetett. - Ugyan, drágám- nyomta meg a szót gúnyosan- te félsz tőlem?- híretlen megkeményedtek a vonásai, s durván megragadta a nő nyakát- Hát félj is! Félj te kis ribanc! Féltsd csak az életed, meg a kurva kölyködét is! - A tiéd is! A te kölyköd is!- ordított vissza Mercédesz. Próbált szabadulni a szorításból, de a férfi marka csak még jobban szorult a nyakán. Egyre kevesebb levegőt kapott, szédülni kezdett, látása elhomályosult, és belezuhant a semmibe… Richárd mestere volt a szorításnak. Jól tudta, meddig mehet el, mikor okoz halált, és mikor csak ájulást. Mercédeszt még nem akarta megölni. Élve van rá szüksége. Végre olyan fegyver van a kezében Attila ellen, ami egy életre kiiktatja a testvérét. Könnyedén felnyalábolta az ájult testet, és a kocsi hátsó ülésére fektette. Másik két embere a még mindig ájult nyomozó mellett álltak, utasítást vártak. Richárd egy pillantást vetett a földön fekvő férfire, majd beszállt a kocsijába. A válla fölött odakiáltott még embereinek: - Mókázhattok. A tiétek. Két embere egymásra nézett, kaján vigyor terült szét az arcukon. Megemelték Krisztiánt és a ház felé vonszolták. El fognak szórakozni, az már szentigaz, de nem kell, hogy ennek az egész utca a tanúja legyen. - Te! Jin! Ez így nem okés, hogy nem is tudja, milyen megtiszteltetés érte! Jin nem kérdezett semmit, azonnal nyitotta a fürdőszoba ajtaját. Alex a wc- kagylóig vonszolta a férfit, majd egy lendülettel, durván a víz alá nyomta a fejét. Addig tartotta lent, amíg érezte, hogy a test megfeszül, szabadulni próbál. - Nahát! Jin! Nézd, felébredt a kicsike. Durván a kőre lökte a nyomozót, majd azzal a lendülettel egy hatalmasat rúgott a bordái közé. Krisztián mellkasát sípolva hagyta el a levegő, összegörnyedt a fájdalomtól. A következő rúgás az arcán érte, hatalmasat roppant az orrcsontja, a vér azonnal elöntötte a száját. Magához sem nagyon tért, mire jött a következő ütés, ami felszakította a szemöldökét, s így- félig vakon- már semmi esélye nem volt, hogy védje magát valamennyire. A két ember felváltva ütötte, rúgta, ahol érte. Hamar elájult, szerencséjére. Nem érezte már a fájdalmat, amit számtalan törött csontja, zúzódása okozott neki. Csak akkor hagyták abba az ütlegelést, amikor már felismerhetetlen masszaként hevert előttük. Alexej még egy utolsót rúgott a magatehetetlen testbe, de az már meg sem rándult. - Kinyiffant?- kérdezte társa, de Alexej már ezzel sem foglalkozott. - Ha van egy kis szerencséje…- vonta meg a vállát.
Attila látta, ahogy a testvére elhajt mellette az autójával. Nem volt hülye, azonnal tudta, mi történik itt. Tehetetlen dühében hatalmasat rúgott a roncsba.
Richárd elégedetten dőlt hátra az ülésen. - Balu, azt hiszem, most már telefonálhatok egyet. Testőre hatalmas vigyorral nyugtázta döntését. Richárd lassan húzta elő telefonját, s kéjesen nyomkodta a billentyűket. - Halló… Attila?- sokáig nem szólalt meg, élvezte a másik oldalról érkező, szinte tapintható feszültséget- Van nálam valami… Igen… Én is azt hiszem!
|