A szerelem az, amikor Rá gondolsz, és megszólal a legszebb zene a bensődben.
A szerelem az, amikor úgy érzed, sokkal jobb emberré tett, mint amilyen magadtól valaha is lehettél volna.
A szerelem az, amikor értelmetlennek és idegennek tűnik mindaz, ahol vagy, egyszerűen azért, mert Ő nincs ott.
A szerelem az, amikor hirtelen megérzed: Ő most valahol messze szomorú, talán baj is érte, és amiért nem lehetsz mellette, csak járkálsz fel-alá tehetetlenül a szobádban.
A szerelem az, amikor sokáig ronda szürke árnyalatúnak tűnik az összes tárgy a környezetedben, és aztán elég egy pár szavas üzenet, hogy hirtelen megjelenjen egy manó, a kezében varázsecsettel, és a munkássága nyomán egyszerre minden visszanyerje az eredeti színét.
A szerelem az, amikor az előszobában a cipődet húzod, és közben az anyukád elmeséli, hogy hol találod majd a rántott csirkét és az uborkasalátát, amikor hazajössz; te bekötöd a cipőfűződet, felállsz, és aztán átkarolod az anyukádat, pördülsz vele párat amúgy táncosan, és közben eszedbe sem jut a rántott csirke meg az uborkasaláta.
A szerelem az, amikor látsz egy szomorkás, kopasz fát, és arra gondolsz, hogy nemsokára elborítják majd a rügyek, aztán meg a levelek, és akkor majd madarak fognak dalolni a lomb rejtekében.
A szerelem az, amikor szól a zene, hallgatod a dobot, és látod magad előtt, milyen mozdulattal ütnél ki a négy negyed végén a Zildjian cinre, és közben elképzeled, hogyan pillantanál a lányra, aki csakis téged néz.
A szerelem az, amikor megfogod a kezét, kicsit elfogódva, bátortalanul, és közben nem azt érzed: itt most profánul összeért két bőrfelület, hanem, hogy itt most kisebbfajta csoda ment végbe.
A szerelem az, amikor feléd fordul, rád néz, és azt látod a szemében: ha most az egész város borulna romjaira körülötte, az sem érdekelné, és közben azt mondja, én téged szeretlek a legjobban a világon.
A szerelem az, amikor végigsimítasz az arcán, olyan gyengéden, mint ahogy tőled talán még sose’ telt, és Ő azt gondolja: Ilyen gyengéden talán még sosem simították végig az arcomat.
A szerelem az, amikor nem érdekel, ki van körülöttetek; úgy érzed, mintha egyes-egyedül lennétek az egész világon.
A szerelem az, amikor együtt néztek fel az égre. És te azt mondod: csillagot bárki választhat magának. A miénk a Hold lesz. És ő azt mondja: Akárhol is leszek, még Újhold idején is, ha felnézek az égre, rád fogok gondolni.
A szerelem az, amikor, ha összeérnek az ajkaitok, te semmire sem gondolsz; minden más megszűnik létezni, csak Ő és a szája marad, mint az egyetlen fontos objektum az egész világegyetemben.
A szerelem az, amikor vidoran ráköszönsz arra, akit sohasem ismertél, de most talán még egy tangóra is hajlamos lennél vele, akárhogy is bámul az értetlenje.
A szerelem az, amikor hazafelé menet megszólítanak az igen optimista jehova-hívők, és a végén már te tartasz nekik előadást a szeretet mibenlétéről, ráadásul úgy, hogy semmiféle kiadványt vagy előfizetést nem akarsz rájuk erőltetni. Csak egyszerűen kimondod, amit a szíved éppen diktál.
A szerelem az, amikor magad elé engeded Fazekasnét a liftajtóban, a kutyájával együtt. És a vele eltöltött tizenhat másodpercnyi utazás alatt is végig Rá gondolsz.
A szerelem az, amikor a családodnak fogalma sincs, mitől van ilyen jó kedved, de mindenki megérzi, hogy most kell hozzád fordulni a legvadabb kívánsággal is, mert momentán bármit hajlandó vagy teljesíteni.
A szerelem az, amikor egy szimpla kis szobáról azt gondolod: nemrég még a legfőbb hiányossága volt, hogy Ő nem szerepelt benne, most meg úgy érzed, bárhová is nézel, mindenhol jelen van.
A szerelem az, amikor lefekszel, és hiába is vagy egyedül az ágyadban, olyan, mintha Ő is ott lenne. Érzed a bőre illatát, és ha nagyon akarnád, végigsimíthatnál a karján, mert Ő most már mindig veled lesz, amíg csak élsz, akármi is történjen.
A szerelem az, amikor mosolyogva alszol el.
A szerelem az valami gyönyörű.
|
|
|
|
|
