AngyaliAndi & Baggio011
Vendetta 13.
Dobai Krisztián néhány órával később tért csak magához. Saját vérében ázva feküdt a lakásban, látása igen homályos volt, ahogy szemeit próbálta kinyitni. Még ez a művelet is fájdalmas volt számára. Szájának vas íze volt a rengeteg vértől, orra eltörött.
Minden egyes bordája sajgott a fájdalomtól, és enyhe agyrázkódása is lehetett. Abban az adott pillanatban nem is jutott eszébe, mi történhetett valójában. Túl gyorsan cikáztak a homályos emlékképek, és az erőltetett gondolkodás még inkább szúró fejfájást okozott ezúttal.
Lassacskán megpróbált felkelni a földről, ám ez nem volt könnyű feladat. A mozgolódás során újfajta apró pontokon érzett pokoli fájdalmakat, melyekről az ember nem is gondolná, hogy ott is tud fájni valami…
A sokadik nekirugaszkodásra azonban összejött a dolog, és Krisztián félig-meddig a talpára állt. Ezután már csak az állóképesség megtartása okozott gondot. Emberfeletti kihívásnak tűnt, de valahogyan sikerült kitántorogni a fürdőszobából. Ha valaki nem tudta volna mi történt, nyugodtan hihette volna, hogy Krisztián jó néhány adag whiskyt döntött magába, és a részegség miatt nem tud egyenesen menni egy métert sem.
A falnak dőlve sétált végig a folyosón, közben emlékei közt kutatva. Ám semmi nem jutott eszébe, még mindig nem értette, mi történt valójában. Csak a feldúlt szobák, a rendetlenség tudatta vele, hogy valami komoly dolog zajlott a lakásban.
Igazából azzal sem volt tisztában teljesen, hogy neki mi lehet a baja, egészen addig, amíg a nappaliba nem ért, és bele nem nézett az ottani, épségben maradt tükörbe. Még mindig homályos volt ugyan a kép, de már sokkal tisztább, mint néhány perccel ezelőtt. Pillanatról pillanatra, fokozatosan ébredt rá a történtekre, s a hűséges tükör most nagyon borzalmasnak láttatta az eddig mindig jóképű, sármos férfit.
Arcát ezúttal elborították a mélyebbnél mélyebb sérülések, és a vér. Kezeivel óvatosan megérintette homlokát, majd orrát, haladva egészen állkapcsáig. Egyik pont jobban fájt, mint a másik.
Ekkor a tükörből hirtelen a kanapéra pillantott, ahol egy plüss állatkát, egészen pontosan egy kismackót pillantott meg. Mint derült égből villámcsapás, azonnal felszínre törtek az emlékek. Eszébe jutott az imádnivaló Kristóf, és annak csodálatos édesanyja, Mercédesz. Az a felejthetetlen éjszaka, és az asszonyból áradó megannyi félelem, és gyűlölet. Azonnal eszébe jutott a Boros klán minden egyes rohadék tagja, és immár a néhány órával ezelőtti történések is, ahogy a ház falára nézett, ahol hirtelen berobbant a terepjáró, amellyel elvitték Mercédeszt és Kristófot…
Oly mértékű düh ébredt Krisztiánban, melyet eddig még soha nem tapasztalt, sohasem érzett. Hirtelen egy épségben lévő széket felkapott, és pokoli erővel vágta annak a tükörnek, amelyben az előbb még a sérüléseit vizsgálta. A szék hatalmas erővel csapódott be, mintha Krisztián élete legjobb erőnléti formájában lenne.
Már tisztán emlékezett a történtekre. Megvolt a legutolsó kocka is.
Tudta, érezte, életében először, hogy nagyon nagy szüksége van rá a nőnek és a gyereknek. Nem okozhat csalódást, és nem is fog! Nem hagyja cserben őket! Az élete árán is, de kiszabadítja őket.
Hirtelen mozdulattal kirohant volna az ajtón egyenesen az autójához, de ebben a pillanatban újra kicsúszott lába alól a talaj, és ismét elvesztette az eszméletét…
Attila megkövülten nézte a telefon kijelzőjét. Richárd hívta. Pár pillanatig várt, amíg kellőképp megnyugodott ahhoz, hogy ne remegjen a hangja a dühtől, mikor beleszól.
- Attila?- hallotta bátyja reszelős hangját- Beszélnünk kéne!
- Igen?- Attila megpróbált nyugodt maradni, de érezte, ahogy gyomra elkezd remegni a dühtől.
- Van nálam valami… valami, ami fontos lehet neked.
- Miről beszélsz? Te rohadt szemétláda! Mit csináltál?
- Én?- nevetett fel Richárd- Én csak befejeztem, amit te elkezdtél, és szokás szerint elbasztál!
- Hogy… mi? Mi a jó büdös…
- Most meghallgatsz faszkalap, vagy rágod még a kefét egy kicsit, és akkor soha nem tudod meg, mi van nálam! Kussolsz, vagy pofázol, és akkor lerakom! Választhatsz!
Attila a fogát csikorgatta tehetetlen dühében. Világ életében a bátyját akarta túlszárnyalni, de soha nem sikerült neki. Pedig érezte, benne is megvan az az erő, ami Richárdban, ő is van olyan kemény, mint a bátyja. Pár másodpercig még nem szólt a telefonba, de tudta, ezt a menetet Richárd nyerte meg.
- Köpjed!
- Nos, drága kisöcsém… meséld el nekem szépen, miért indultál te épp errefelé… pont most…
- Mi a faszt ugatsz?
- Istenem… az a borsó agyad…
Attila hírtelen megértett mindent.
- Azt a jó büdös…
- Pofa be! Most én beszélek!
- Hallgatlak.
- Mercédesz és Kristóf nálam vannak. És addig maradnak is, amíg nem teszed azt, amit mondok. Addig vannak biztonságban, amíg teszed, amit mondok. Addig élnek, amíg teszed, amit mondok. És te is addig élsz, amíg teszed, amit mondok. Világos?
- Világos. Mit akarsz?
- Lemondasz minden érdekeltségedről, persze apánk nem tud majd róla. Azt fogod tenni, amire utasítalak, és csak azt. Nem döntesz egyedül, nem cselekszel egyedül, nem is lélegzel egyedül, az engedélyem nélkül. Minden utasításom milliméterre pontosan hajtod végre, önállóan egy gondolatod sem lehet.
- Ez ki fog apánk számára derülni…
- Majd ügyes leszel, és akkor nem. Ha kiderül, akkor az a te felelősséged, és azt engedetlenségnek vélem majd.
- Rohad szemét…
- Nem érdekel a véleményed, nem érdekel a gyűlöleted. Az enyém nagyobb, hidd el. Nagyon jól tudom, ki értesítette a yardot a szállítmányról. Tudom, hogy megpróbáltál kicsinálni. Tudom, hogy át akartad venni a helyem. Tudtam végig. Engem nem versz át, ahhoz korábban kell felkelned.
- Mikor kapom vissza a fiam?
- A kis feleséged már nem is érdekel?- röhögött fel Richárd.
- Kristófot akarom!
- Ó… hát persze… meg is fogod kapni. Majd. Ha úgy döntök. Addig nálam lesz, biztonságban.
- Ha egy haja szála is görbül a fiamnak…
- A fiadnak?- Richárd kis hatásszünetet tartott- Ja Kristófnak! Hát te még nem tudod?
- Mi a fasz…
- Nahát! A kis feleséged nem mesélt?
- Miről?
- A kis kalandjáról… velem…
- Te mocskos rohadt állat!- Attila teljesen elvesztette az önuralmát, habzó szájjal üvöltött a telefonba- megöllek te rohadt szemétláda!!!
- Úgy gondolod? Azt hiszed, olyan helyzetben lennél, hogy meg is tehetnéd?- Richárd kezdte elveszíteni a türelmét - Idefigyelj. Csak egy szavamba kerül, és eltaposlak. Egy senki lettél, egy nulla, aki azt csinálja, amit mondok. Mert ha nem… akkor, tudod mit kockáztatsz.
- Azt nem teheted. Hisz te is szereted Kristófot. Te vagy a keresztapja…
- A keresztapja? Nem drága öcsikém, én nem a keresztapja vagyok…
- Mi?
- …hanem az apja.
Attila bénultan meredt a süket készülékre, pár másodpercig szinte fel sem fogta, mit mondott neki a bátyja, mielőtt lerakta volna a telefont. A fia… a kisfia… élete értelme, nem az ő gyereke? Ez nem lehet igaz! Édes Isten! Mond, hogy nem igaz!
Csöpit ekkor szabadították ki az autó roncsai közül. Eszméletlen volt, a felsőteste teljesen összeroncsolódott. Attila azon csodálkozott, hogy még él egyáltalán. Ám nem foglalkozott sokáig testőre állapotával. Előkapta a másik telefonját, és embereit kezdte hívni. Majd ő megmutatja, mire képes.
Sámson a sarkon álldogált. Nem sok dolga volt, unottan nézelődött. Szemben vele, egy kiszolgált külvárosi kocsma bejárata volt, itt ment be az a férfi, akit figyelnie kellett.
Már vagy egy órája támasztotta a falat, mikor embere újra megjelent az ajtóban. Kissé kapatosan szédelgett a fal mellett, kezével folyamatosan kapaszkodókat keresett. Dülöngélve ment el Sámson mellett, aki megvárta, míg pár métert eltávolodik tőle, majd komótosan utána ballagott. Zsebre tett kezében már ott lapult a zsebkés. Mikor a férfi egy elhagyatott kapualjba ért, hírtelen megragadta hátulról, és egyetlen mozdulattal elvágta a torkát. Annyira hírtelen, annyira gyors volt, hogy egyetlen vércseppel sem szennyezte be magát. Mire a férfi a földre rogyott, már halott volt. Sámson mestere volt a szakmájának. Kését a halott ingébe törölte, majd egy fehér papírlapot dobott a mellkasára, amin csak ennyi állt: A harc elkezdődött!
|
