Érints meg még egyszer, mielőtt elmész,
Érint meg még, mielőtt kisétálsz az életemből.
Szólj még egyszer, mielőtt elmész,
Csak egy szót, melyet nem törlök ki emlékeimből.
Mert ha elmész,
Minden elvész,
S nem marad más,
Mint az emlékek kusza dzsungele,
Melyben összetört érintések között keresem kezed,
Néma sikolyok között kiáltom neved,
De hangom elvész a múlt emlék-fái között,
S minden, mi hozzád kötött,
Elporladni látszik hirtelen.
Hiába keresem kezemmel a kezed,
Hiába kutatom szememmel a szemed,
Elrabolt tőlem a vasfogú múlt,
S emlék-dzsungelemben minden fény kihunyt.
Ebben a dzsungelben,
A néma zajban,
A jéghideg tűzben,
A vakító homályban,
Álom-fáim a múlt gödreibe hullnak,
Elemésztik őket a mérgesfogú múltnak
Forrásából fakadó égető cseppek,
Melyek, mint könnyeim peregnek
Álmaim s emlékeim sírhantja felett.
Ha tűzbe is dobom minden emlékem,
Vagy ha a múlt emészti is el őket,
Egy valamit megőrzök szívemben,
S ez a valami mosolyod – s érintésed. |