Kedves Emberek!

Kisfiúk és kisleányok,

Hölgyeim és Uraim!

Elétek most ideállok

Hallgassátok soraim!

Mesélek egy emberkéről,

Kit az élet megtréfált,

Leesett a sorserkélyről

S  föld porával eggyé vált.

Kezdetben még szomorú  volt

Hisz elvesztek álmai,

Lelke mélyén koszorú volt

Sírba fúltak vágyai.

Minden percét kitöltötte

Az ábrándozás, a múlt,

Élet malma felőrölte

És lisztjébe beléfúlt.

Ám látott egy új világot

Mit Múzsája elé tett,

Szíve ismét kivirágzott,

Másik várat épített.

Elfogadta szörnyű sorsát

Bár csúfolták gyerekek,

Újjászületési tortát

Kapott, s szebb életet.

Egészséges emberekkel

Együtt éli életét,

Megbékélt a tolószékkel

Amitől annyira félt.

Álmában táncol, énekel,

Ha eltéved, vezetik,

Azt gondolja: „Nem érdekel!”

Tudja, érzi: szeretik!

Környezete elfogadta

Segítik kedves barátok

Családja is támogatja

Nem fog rajta csúf átok!

Tudom, számíthatok Rátok!

/Miközben kezedet fogom,

Megsúgom, mit is szeretnék,

Ezt csak halkan, félve mondom:

Kérlek segíts, ha elesnék!/