1.

Mámoros, csillagfényes

éjszakán egyedül bolyongsz,

pedig szíved mélyén vágysz

valaki ölelésére, édes szeretetére.

2.

Aranysárga holdra

nézel, mely beléd itatja

forróságát, átjárja dermedt

lelkedet, érzed, érted sugárzik.

3.

Fénye arcodon pihen,

lágyan magadba szívod 

 friss illatát, majd tovább lépsz,

rádöbbensz, teli vagy boldogsággal.

4.

Éjszakába kiáltanád örömödet,

de nem teheted, hisz más nem

értené e csodálatos érzést, így

őrzöd egymagad mint drága kincset.

5.

Homályból egy másik arc

feléd közelít, elmész mellette,

s a hold befejezi kalandos útját,

te is egyedül maradtál komoran. 

2000. júl. 28.

         Csomor Henriett