Józsi bácsi lova

„Vége van már a lakodalomnak.
Nagy bánata van a menyasszonynak.
Forgatja a karikagyűrűjét,
de sajnálja a régi szeretőjét.”

         Nehéz lenne mesélni a gombócokról és Józsi bácsi szekeréről, aki kocsis nélkül is elindult, ha megérezte szekerén a súlyt. A gombócok ott hevertek egy elhagyatott folyóparton és még azt kell megemlítenünk róla, hogy homokból voltak. Jó lenne tudni a számukat, mint ahogy azt is jó lenne tudni, hogy minden nap elindult magától ez a vezető nélküli szekér vagy csak hébe-hóba? A homokgombócok számát nem tudhatjuk, de azt igen, hogy két fiatal fiúcska gyúrta őket. Mint ahogy azt is tudjuk a fentiekből, hogy az a bizonyos szekér Józsi bácsié volt. S, bennfentesek azt is tudni vélik, hogy az a bizonyos teher, amitől elindult a szekérhez befogott ló nem volt más mint megint Józsi bácsi. Azért is lenne nehéz megsaccolni a homokgombócok számát, mert ezek gyakran morzsolódtak le eredeti szemcsés állapotukba, ami megnehezítette az összeszámolást. Józsi bácsi súlya, pedig azért volt szimplán csak súly, mert kb. annyit tudott hollétéről, - mármint amikor felkerült a szekérre -, mint egy vele egy súlyban lévő homokgombóc, ha történetesen őt is felpakolnák egy ilyen szekérre. Az óriásgombócot egyszer valóban elkészítették a kisfiúk, de mégsem érhette a kegy, hogy Józsi bácsi szekerén utazhasson. Az az okos ló, ugyanis azért még ha fent azt állítottuk, hogy szimplán a súlytól indult el hajnalonként vissza a Józsi-házba, azért valamelyest azt is tisztáznunk kell, hogy ez a ló érzékelte gazdáját. Tehát elképzelhető, hogy ha még valaki a kisfiúk homoképítményeit fel is juttatta volna Józsi bácsi szekerére, a ló akkor sem indult volna el. Sőt. Biztosan állíthatom, hogy nem indult volna el, még úgy sem, hogy felelőségem teljes tudatában állíthatom, hogy a lovon szemellenző is volt. Úgy látszik az állatok megérzik a gazdájukat. Mint, ahogy Józsi bácsi is talán felismerné, még ha szemellenzőt is tennének rá a két homokban játszó unokáját. Persze hajnalban szemellenző nélkül sem ismerné fel őket, mert ekkor annyira öntudatlanra issza magát, hogy csak a zárásidőben még a kocsmában tartózkodók jólelkűségének köszönhető, hogy Józsi bácsi mindig felkerül szeretett szekerére. Csodájára is járnak a faluban. Már ha hajnalban valaki képes felkelni. Azért akad néhány járókelő, aki mindig elámul azon az okos lovon, aki mindig hazaballag gazdájával, ahol még a fészerbe is beáll vele. Nem akarom kisebbíteni a ló érdemeit, de mindannyian tudunk olyan tehenekről, akik szerte a világon nap mint nap maguktól hazatalálnak a jól sikerült és kevésbé sikeres legelésük után egyaránt.

     Vajon az unokák tudnak a Józsi bácsiban lévő daganatokról, melyek nemsokára a vesztét fogják okozni? Azért gyúrják serényen azokat a labdacsokat, hogy ezáltal elűzzék az igaziakat nagyapjukból? Kötve hiszem. Sajnos Józsi bácsi nem épp mintanagyapa. Eléggé elhanyagolja vérszerinti rokonait, pedig csak egy hétig kellene rájuk ügyelni. Egész évben egyetlen hetet töltenek ezek a kis homokozók ebben a faluban, ahová apjuk, tehát Józsi bácsi fia hozza el őket, mert azt gondolja, hogy ezzel örömet okoz apjának. Lehet, hogy örömet okoz neki, mint ahogy az is lehet, hogy a gombócok megléte segít a Józsi bácsiban lévő rák leküzdésében. Vagy így vagy úgy, de Józsi bácsi nem tud, vagy nem akar tudni unokáiról, mint ahogy nem tud, vagy nem akar tudni halálos betegségéről sem. S, vajon ez az okos ló mennyit vesz észre a fiú lelkiismeret furdalásából abban a 15 percben, míg leteszi a gyerekeket és pár szót vált másnapos édesapjával, aki fejfájásáért a változó időjárást okolja. Sokszor a gyerekek többet tudnak, mint amit elvárhatnánk tőlük. Tehát inkább tudnak az unokák a lelkiismeret furdalásról, melyet apjuk érez, mint Józsi bácsi lova. Viszont ha megérzi apjuk furcsa viselkedését, ha otthonukba feljön a nagypapa, akkor azt is meg kellene érezniük, mikor a nagypapa egész valójában előttük áll, vagy tántorog, hogy nagypapa halálosan beteg. Mégis azt kell mondanunk, hogy a lelki rezdülések megérzése fontosabb, mint szimpla testekbe való belelátás. Halálos kimenetelű lelki sebek? Vagy halálos kimenetelű testi sebek? Mindkettőben benne van a visszafordíthatatlanság szomorú valója, de már csak az a kérdés, hogy esetünkben mennyire enyhíthetők ezek a fájdalmak. A testi kizárva, mert Józsi bácsi nem a megrögzött kórházlátogató, így marad a lelki fájdalmak enyhítési esélye. Ekkor kell bevallania a serényen figyelő kívülállónak, hogy a fiúk azért tudnak ezen az ügyön valamelyest segíteni. Még ha öregapjuk nem is tudja kimutatni, de jól esik neki, ha délutánonként sétálnak egy kicsit a derekán, az összehúzódott izmok kisimítása gyanánt. Vagy az is szép jelenet Józsi bácsi számára, mikor végre felébred és kimegy megnézni a fiúk homoképítményeit. A fiúk örülnek, hogy művüket kiállíthatják nagyapjuknak, nagyapa meg örülhet annak, hogy valakik így örülnek neki. Már csak egy két kedves szó és a fiúk is hallhatnák nagyapjuk elégedettségét. Erre viszont képtelen. Tehát a lelki fájdalmak az unokák révén enyhébben sajogtak, aminek tudatában vagy megérzésében Józsi bácsi fiának lelkiismeret furdalása is javulófélben volt. Két gyerek mi mindenen tud segíteni! Cseppek a tengerben. Vagy a tenger fontos alkotóelemei? A gombócok szerepéről is kábé ilyen nehéz az állásfoglalás, hisz nem tudhatjuk, hogy mennyire viszi előbbre a világot. Annyi biztos, hogy ezek a nagy sebességgel, a fiúk testén szétrobbanó homokgombócok majd nagy fejtörést adnak a fiúk édesanyjának mosáskor. Az anyai szeretet. Édes ez a fejtörés. Minden édes mi a női nemtől jöhet? Egyszerre vágunk rá ellentétes reagálásokat. A szomszéd faluban épp esküvő van, ahol a meghívott vendégek meglepődve veszik észre, hogy drága barátuk feléjük sem sandít, mert végig a kedvest kell szórakoztatnia. Ott van velük a barátjuk és mégsem. Édes teher ez. Egymásnak. A barátok szempontjából, kellemetlen teher, ami megfosztotta őket barátjuktól.

A nagyapa is épp így volt unokáival és mégsem. A cimborák is tudták, hogy szereti őket barátjuk, de mindkét félnek meg volt kötve a keze. Közéjük állt egy asszony. Egy asszony egyszerre vonz és taszít. Nagyapa is épp úgy vonzódott menyéhez, mint ahogy taszította is a tudat, hogy fiából egy egyszerű banki tisztségviselőt faragott. Az unokák lányos arcán a szépséges meny szigorú vonásai köszöntek vissza nagyapára, ezért egy idő után otthagyta morcosan a kiállított homoképítményeket. Lefürdött és már készülődött az újabb feladatra. El kellett jutnia lovával a kocsmába. Ez a művelet sikerült is neki, még pár évig, aztán egyszer a ló azt vette észre, hogy Józsi bácsi hazaérve nem kezd el letántorogni a kocsiról. Ez még a mi feltűnően okos lovunkat sem ejtette kétségbe, hisz történt már ilyen, de amint világosodott, és még akkor sem történt semmi változás, a lovunk nyugtalankodni kezdett. A füleivel akkor is hessegető mozgást végzett, mikor pedig legyek nem is próbálták bevenni. Késő délutánra, aztán megunta ezt a passzív ellenállást, amit az értelmetlen álldogálás ellen vívott és megindult vissza a kocsmába. Kicsit gyorsabbra vette az ügetést, mintha ő is érezte volna, hogy baj van. A kocsmában aztán kíváncsian jöttek is megnézni, hogy ugyan miért vízszintes állapotban érkezett vissza Józsi bácsi! A mellkas nem emelkedett. A kocsmárosné tükre, nem párásodott be. A nyak semelyik oldalán nem dobogott semmilyen ér. A mellkas baloldalát fürkésző fülek semmilyen neszt nem hallottak.

        Nem kellett orvosnak lenni, ahhoz, hogy ebből a rengeteg információból valaki levonhassa, hogy Józsi bácsi ma nem csinál számlát a kocsmában. Értesítették hamarjában a fiát, aki meg is érkezett és rögtön elintézte az ilyenkor elintéznivalót. Most nem volt ideje foglalkozni a lelkiismeret furdalásával, hisz tudta, hogy most mindent megtesz, amit ilyenkor egy rendes fiú megtehet. A temetés egy csütörtöki napra lett kitűzve, mely egy őszi eső nélküli borongós időjárást tudhatott magáénak. A falu kivonult. Mindenki ott volt, aki számított. Az összes kocsmatöltelék, a lelkiismeretes fiú, a két unoka és még Józsi bácsi lova is. Bizony, utolsó útjára is ő szállította el. Bár fogni kellett a kantárját, mert az út most nem a kocsmába vezetett! Annyira okos ló azért mégsem volt, hogy azt felfogja, hogy egy idő után a kocsmából jövők, nem elégszenek meg az otthoni ágyukkal. Újra szeretnének egyesülni a természet lágy ölével! Ha már az alkoholtól, mással nem tudnak, akkor legalább a természettel. Vagy pont az alkohol miatt elméjükben elkezdtek már mindenfajta letűnt szerelmekkel egyesülni? Így vagy úgy, de végül minden ló megtanulhatja, hogy a gazda egy idő után nem akar hazamenni. Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy Józsi bácsi lelkiekben már régóta nem is tudta, hogy hol is van az otthona!

        A temetésen a két unoka nem sírt! Szerették Józsi bácsit a maguk módján, de ez kevés volt a síráshoz. A falu öregasszonyai viszont megsiratták, hisz ők viszont, elvesztették legfőbb pletykaforrásukat. Nem volt már érdemes új történetekkel előrukkolni mely tovább öregbítette volna botrányosan szomorkás életét. Halottról jót vagy semmit mondás, azért is élt még a fejekben, mert az itteniek hittek abban, hogy a nagyon kibeszélt halottak hébe-hóba visszajárnak és épp akkor mikor a hírterjesztő történetesen nem számítana rá. Ez azt jelenti, hogy este biztos nem! Mert akkor biztos, hogy számítanak rá. Mondjuk hazafelé a mezőről, természetesen egyedül! Na, akkor nem számítanak rá. Akkor jön majd Józsi bácsi szekere, rajta utasával, aki egy kaszával lekaszálja a leghangosabban acsarkodó Mariska néni kobakját! Hát ezért inkább nem pletykálnak! Halott téma nem jó téma! Az unokák viszont nagyon is éltek! Viszont őket nem lehetett még ismerni, mert évente csak egy hetet töltöttek ebben a kis faluban. Viszont a szomszéd már ismerte őket. Mármint Józsi bácsi szomszédja. Azaz volt, szomszédja, mert Józsi bácsinak most új szomszédjai vannak. Egyikőjük sincs már túl jó bőrben! Halott szomszédokról is, jót vagy semmit!

Visszatérve a volt szomszédra, aki történetesen 65 éves, de még mindig élő „jó bőr”, szerette a Józsi bácsi unokákat. Volt alkalma megszeretni, mert azokon a hetekben, amikor történetesen falujukban vendégeskedtek, gyakran kellett etetnie szegény lurkókat! Mert a gyerekek nagyapjának hűtőjében csak tömény kommersz italokat találtak. Az unokák szerették ezt a nénit, nemcsak mert éhségüket betapasztotta, hanem mert még olyan finom süteményekkel is etette őket, amit még az otthoni cukrászdások sem tudnak felülmúlni. Na de volt még egy ok, amiért szerettek szomszédolni a gyerekek. Visszatérve a temetésre, mikor sorban álltak az emberek, hogy őszinte részvétüket nyilvánítsák a hozzátartozóknak, akkor Juliska nénink, tehát a még élő „jó bőr” szomszéd, megkérte a Józsi bácsi fiát, hogy nyaranta, azért még hozza már el a gyerekeket. A fiú, nem értette, de gyerekei lelkesedését látva, ami egyébként nem volt méltó egy temetés lelkesedéséhez, rögtön rábólintott a kérésre. A tavaszi iskolai szünetben a gyerekek már újra a faluban voltak, de most Juliska néninél, aki már kétszeresen is szívélyes szeretettel látta újra a gyerekeket. Történt ugyanis, hogy a Józsi bácsi földje, ami eddig Juliska néninél volt bérben, nem kerültek eladásra, hanem a fiúk 18 éves koráig, továbbra is a volt szomszéd gondozhatta. Persze járandósággal. Na de elérkezett az idő, hogy megvilágítsuk végre azt a tényezőt is, hogy miért szerettek még az élelem és az édességek miatt a gyerekek a szomszédban vendégeskedni. Nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy továbbgondoljuk, hogy ugyan miért is ne lehetne Juliska néninek is unokája? Aztán miért ne lenne épp a fiúkkal egy idős? Na de ha már minden ilyen jól klappol, akkor azért a neműk legyen különböző. Így Juliska néni unokája Zsófia névre hallgatott és mély barátság fűzte a két fiúhoz. Néha előjött a szerelem gondolata, de mivel egyikkőjüket sem foglalkoztatta különösebben a téma, így nem is vesztegettek rá sok időt. A temetés időpontjában viszont már a gyerekek 12 évesek voltak, tehát lassan de biztosan már kezdett a figyelmük a szerelem témakörére is összpontosulni. Az idősebb testvér, aki Balázs névre hallgatott vidámabb természetű volt, mindig kész valami tréfára. Áron pedig a csendesebb, merengőbb és ezáltal búskomorabb belsővel megáldott szülöttje volt az égnek. Természetes, hogy Balázs egyből mindenhol a figyelem középpontjában volt, de ez hármójuk viszonyában, azaz a Józsi bácsi sarjadékok és Zsófi kapcsolatában teljesen mindegy volt. Élvezték egymás társaságát és nem jellemezte őket a már kiskorban mutatkozó féltékenykedés és cselszövés egymás ellen. A két fiú Zsófit hamar bevezette a homokgombóc készítés rejtelmeibe, megtanították pecázni, és fáramászásban is sikerült fiús ügyességgel elkápráztatnia a fiúkat. A mi Zsófink egyébként fogékony volt az ilyen tevékenységekre. Az a fajta lány volt, aki szoknyát a világért sem vett volna fel, viszont azt felvette, ha fiútársaságban valaki neme miatt hátrányba akarta volna szorítani. A haját is fiúsan rövidre vágatta, így nem volt meglepő mikor egy mozgékony nap után a nagymama azon kezdett el gondolkodni, hogy ki a fene lehet ez a fiúcska az ő konyhájában.

         Aztán a temetés utáni tavasszal a fiúk kisírták, hogy a szünidőt megint a Tisza parton tölthessék. Zsófi is ott tanyázott ez idő tájt, így újra együtt volt a triumvirátus. Annyi változott az előző évekhez képest, hogy most már nem kötötte le őket ugyanazok a dolgok mint eddig. A Tisza-partra most is lejártak, de már nem a játék öröméért, inkább csak a régi megszokás felelevenítéséért. Ők is érezték, hogy mintha ez a Tisza már nem az lenne mint, volt. Vagy csak ők változtak? Érezték, hogy valami új dolgot ki kell találniuk, mert hármuk barátságát végérvényesen elvesztik. Már nem volt elég nekik a gyermeki játék, ők felnőttek akartak lenni. Másnapra kitalálták, hogy  estére valami nagyon felnőtteset fognak csinálni. Megbeszélték, hogy mindhárman szereznek valamit, ami aztán meglepetésként fogja érni a társaságot és amivel végül bebizonyíthatják felnőttségüket. Balázs csórt a kocsmából 3 száll cigit, Zsófi megszerzett a kamrából egy üveg pálinkát, Áron pedig az esti találkozóra csónakkal érkezett. Senki nem tudta honnan szerezte, de mindenki nagyon örült neki. A két fiú be is ült az evezők mögé, Zsófi pedig a csónak elejére. Beeveztek egy kis öbölszerűségbe, ahol senki nem láthatja meg őket és még a sodrástól sem kell tartaniuk. Pár gyertyát meggyújtottak, hogy lássanak is valamit. Természetesen Balázs kezdte, előbb egy jó egészségeset húzott az üvegből, majd pedig meggyújtotta az egyik szálat. Fintorgott rendesen, de ezt a gyertyafénynél nem lehetett úgy észrevenni. Annál inkább feltűnt Zsófi és Áron köhécselése, akik még a flaskát csak-csak megtudták húzni, de már a cigi letüdőzésével gondban voltak. Egy hatalmas Balázsi kacaj volt rá a reagálás, de hát a két pórul jártat ez nem ösztökélte eléggé, így megbeszélték, hogy dohányellenesek lesznek és legfeljebb a tüzes víz (akkor még nem sejtett) előnyeiben részesítik magukat olykor-olykor. Balázsnak végül aznap este már most sikerült ezt az olykor-olykort megvalósítania, így szegény feje, életében először csúnyán berúgott. Józsi bácsi szelleme megkísértette? Nem valószínű, mert Józsi bácsi nem tudott úszni, és az illuminált fiú viszont mindenáron fitogtatni akarta tudását a tisztelt egybegyűltek előtt. A két félelem ittas fiatal épp hogy el tudták kapni, és míg Áron lefogta őrjöngő bátyját, addig Zsófi bebizonyította, hogy ért a fiús dolgok közül az evezéshez is, így nagy nehezen kievickéltek. Nehezebb volt átevickélni a nagymama hálószobáján, de a félelem a kellő időben kihozta Balázsból a józan észt, így az est hátralévő részét nem veszekedéssel töltötte, hanem csak rókakergetéssel a kinti WC csendes magányában. Jó lecke volt, amire később is sokszor gondolt az ifjúság, és erre gyakran volt is esélyük, hisz gyorsan nőttek, így már engedély nélkül is eljöhettek egy kis kiruccanásra, távol a városuk zajától. Egy idő után, jöttek a baráti társaságok is, így fergetegesen jó házibulikat sikerült rendezniük, a nagymama nélkül, mert ő ekkor mindig úgy időzített, hogy egykét napra átköltözött lányáéhoz, aki nem volt más, mint Zsófi anyukája. A tinédzser kor a szerelem témáját is fajsúlyossá gyúrta, így nem volt meglepő, hogy mind a Zsófi baráti körből, mind pedig a fiútársaságból egyszer csak elkezdtek egymás iránt érdeklődni. Persze a triumvirátus tagjai, tabuk voltak egymásnak, hisz olyanok voltak mint a testvérek, gyerek koruk óta ismerték egymást, és értelmük és szívük egyenlőre ellentmondásnak vette ezt a tényezőt. Balázs hamar talált egy szebb barátnőt, és Zsófi is belekóstolt a szerelemnek azért még nem nevezhető párkapcsolatba. Áron pedig…, hát igen, a gyakori búskomorság nem éppen az a fegyver, amivel a fiúk leszokták venni a lányokat a lábukról, így Áron sem arathatott nagyobb sikereket, bár a humorával azért nem volt gond. Egy nevetés kicsikarása, félsiker egy emberi kapcsolat kezdetén. Van a tisztelet kacaja, ami kötelező etikett egy barátod ismerősének első viccének pillanatakor, de van a szívből jövő könnyes nevetés győzelme, amivel Áron azért tudott kaszálni. Persze csak nagyritkán ásznak gondolta magát, egy kellő söradag benyakalása után. Balázs érdeme az volt, hogy neki nem kellett az alkalomra várnia, bármikor képes volt bármit feláldozni a poén oltárán. Kérdés, hogy mennyire mehetünk el a viccek birodalmában.  Valaki megöli magát egy rajta csattanó vicc hatására. Valaki egy sebet hord élete végéig. Balázs, ezt nem mérlegelte, nem voltak határok. Ellenben Áron, az önirónia nagymestere volt. Ez egy adottság, ami lehetővé teszi a ballépések győzelemmé avatását. A győzelem az elmondáskor ért diadal, a hallgatóság nevetésének csattanásakor. Szép sikereket ért el vele, de más nevetni egy komolytalan fiú viccén, és más komolyan venni egy fiút, aki viccet csinál magából. Így Áront nem vették komolyan, de Zsófi, mint egy érzékeny lánytestvér sokszor elbeszélgetett vele, és sok közös sétájuk, hasonló gondolkodásuk, szép perceket okoztak egymásnak. Ez akkor is így volt, ha történetesen Zsófinak volt valakije. Aztán az egyetemi évek alatt, Balázzsal és Zsófi egy szakot választott, méghozzá egy városban, míg Áron elment az ország legtávolabbi pontjára egy pénztelenséget előrevetítő kariertalan szakra, így Zsófival eltávolodtak egymástól. Balázs viszont rájött, hogy ez a lány nem is a rokona, és mások csodálatából rájött, hogy talán opciós előjogként is felhasználhatná a gyerekkori barátságot, ami hosszú hónapok árán, aztán be is igazolódott. Teltek az évek és a Zsófi-Balázs páros még mindig együtt volt. Időközben Áron is összejött egy lánnyal, de 3 év kapcsolat után, a lány kihátrált a kapcsolatból, ami az egyébként is ingatag lelkiállapot fiút, még jobban saját belsőjének börtönébe zárta. Zsófival találkozgattak, de csak hármasban, és egyként röpke szomorkásabb szemváltást leszámítva, nem kerültek már egymáshoz közelebb. Aztán eljött aminek ilyenkor lennie kell. A sikerességet sugárzó testvér egy jól menő céghez került, és rögtön megkérte Zsófi kezét.

       A hírre Áron nagyon rosszul érezte magát. Még nem tudatosult benne miért. Szerette bátyját, azt akarta, hogy boldog legyen, bár ő nem hitt ebben a szóban. Ezzel az ellentmondásos érzésben, két dolog volt. Vagy tudat alatt, hitt a boldogságban és ezért kívánta azt, vagy pedig nem hitt és ezzel egy kicsit cinikusan kívánt bátyja jövőjének egy üres frázist. Mint ahogy a Józsi bácsi temetését sem fogták fel a gyerekek, hogy miért repkednek az „őszinte részvétem” kívánalmak, úgy Áron sem értette az esküvők kapcsán, miért kíván mindenki sok boldogságot. Csupa megkeseredett ember, vidámságot erőltetett arccal, csupa életteltei ember szomorúságot erőltető arccal. Minden esküvő egy temetés. Minden temetés egy esküvő. Égi dolgok földben köttetnek. Földi dolgok égben köttetnek. Őszinte részvétem az életetekhez, sok boldogságot a túlvilágon.

Ezek a gondolatok cikáztak át Áron fejében mikor várta, hogy rákerüljön a sor. A sor a kis falu temploma előtt állt, és minden ember igyekezett eljutni az ifjú párhoz. Dadogott valamit nekik, majd pedig beült egy autóba és eljutott az esküvői vacsora színhelyére. Hamar jókedv kerekedett, a zenekar beleadott apait-anyait. Sok vendég hamar kapatos állapotba került, de Áron ebből nem sok mindent érzékelt. Nézte Zsófit, aki még sohasem volt ennyire szép, mint most és tudta, hogy ezt a lányt neki rendelte az ég. Végig előtte volt, de ő képtelen volt az életnek ezt a hatalmas ajándékát elfogadni. Most mikor erre rájött, már végérvényesen elveszett. A családból szólongatták, próbálták jobb kedvre deríteni, de lehetetlen volt. Vigasztalhatatlan szíve nem hagyta nyugodni, képtelen volt együtt örülni bátyjával, csak egyvalamire gondolt. Miként fogja a hátralévő életét leélni egyedül. Mikor látta Zsófi, hogy Áron órák óta nem eszik, nem táncol, nem beszélget, nagyon megsajnálta és odament felvidítani. A kérdésekre Áron nem tudott felelni, útban volt már lelkének kitörése, de még türtőztetni tudta magát. A lány megsimogatta arcát, odahajolt hozzá és csak annyit súgott fülébe:

- Pedig én mindig csak téged szerettelek!

Áron felugrott székétől, és mint egy eszelő kiszaladt a teremből. Meg sem állt a Tisza partig.              

          Keserves sírását nem hallhatta más, csak a karámban lehajtott fejjel, szolgálatra készen várakozó Józsi bácsi lova.                                                                                   2007.11. 20.