A fiú homlokán izzadságcseppek gyöngyöztek, s apró kezével letörölte ezeket; Lassan közeledett a házhoz, mely ezen a vidéken az egyetlen volt; a legközelebb város is 30 km-re volt innen, éppen ezért csodálkozott, hogy apjával egy asszony jött.

Az égre tekintett, s emlékeiben kutakodott. Mikor az anyja még élt, mindig hosszas sétákat tettek erre, s titkaikat osztották meg egymással. Apja sose tartott velük, hisz egész álló nap keményen dolgozott a közelben levő szántóföldön, s az állatok gondozását is neki kellett vállalni, mivel a fiú anyja állandóan betegeskedett, s nem tudott segíteni a ház körüli munkákba!

Anyja halála után, mely idén lesz lassan 2 esztendeje apjával már nem volt meg az a bensőséges viszony, mint amit anyja jelenlétében tapasztalt. A fiú nem értette, hogy apja miért olyan mogorva mindig, s ezért hagyta is, nem ostromolta gyermeki kérdéseivel.

Emlékeiből fölocsúdva jött rá, hogy elérte házuk bejáratát, s még mielőtt bement volna körültekintve ellenőrizte, hogy apja nem tartózkodik-e a közelben. Már épp nyitni akarta az ajtót, mikor belülről női hangra lett figyelmes.

- Biztos az a szőke szépasszony – gondolta magában!

Szalmakalapja fején volt, még mindig, s hogy ne képzeljék illetlennek, mielőtt belépett volna levette, s háta mögé dugta a széles karimájú kalapot.

Betoppanva, a bentlevők megrezzentek, s mintha misem történt volna folytatták tovább a beszélgetés. Bár a fiú nem tudta, de nem is érdekelte miről beszélnek, érdeklődő tekintettel bámulta apját, és a nőt is. Rájuk tapadó pillantását érezve, elhallgattak, s formaságokba kezdtek.

- Ki ez a hölgy? – kérdezte tág szemmel a fiú!

- Az anyukád! – válaszolta határozottan az apja.

Az egészből semmit sem értve, szemét hol az egyikre, hol a másikra szegezte. Az én anyukám – gondolta magában – a mennyben van, s szemében apró könnycseppek zápora kezdtek kialakulni.

- Nekem nem kell más anyuka, csak a sajátom – fakadt ki!

A fiú hallgatott, s próbálta feldolgozni, az imént lejátszódott jelenetet. Szívébe nyilalt az érzés, melyet anyja elvesztésekor élt át s egyszerre magányosabbnak érezte magát, mint valaha. Úgy érezte apja elárulta; Nem tudná elviselni, ha egy másik asszonyt kellene mamának szólítania, az anyja helyet! Bár az apa egyáltalán nem értett egyet a fiával, s nem is kérte ki véleményét, úgy érezte, nem hibázott mikor idehozta a hamvas szőke hajú asszonyt! Előbb-utóbb úgyis megtudod az igazságot – gondolta magában az apja!

Az asszony törte meg a csendet, s bár egy sóhajtásnál nem csinált egyebet, érezhető volt, hogy lelke mélyén szeretne minél előbb kikerülni ebből a kínos helyzetből.

Elindult az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna, megtorpant!

- Hova mehetne? – kérdezte magában! Hátrafordult, s kérdőn tekintett a férfira, aki érezve az asszony zavarát, betessékelte az ajtóhoz közeli nagyszobába. A fiú csalódottan nézte, ahogy az asszony, s apja bemennek a szobába. Keserűséget érzett szíve mélyén.

Halk beszélgetést, és zörejeket halott bentről.

A fiú nem akart tudni semmiről, csalódott volt, s kétségbeesett, hisz nem akarta, hogy az asszony itt maradjon, hisz anyja halála óta, nő nem fordult meg ebben a házban!

Az ajtó felé közelített, s úgy gondolta jobban teszi, ha ma éjjel a csűrben alszik!