AngyaliAndi & Baggio011
Vendetta 14
Richárd nehezen kászálódott ki a kocsiból. Elfáradt az elmúlt órák izgalmai után, és a szer hatása is rég elmúlt már.
Felnézett a házra, ahol nem járt már évek óta. Igen, ez tökéletes hely lesz számukra. Nincs a közelben szomszéd, nincs még betonút sem, teljes elszigeteltségben lehetnek itt, és most ez a legfontosabb.
Komótosan elszívott egy cigarettát, míg Balu előrement körülnézni.
- Minden rendben Főnök. Nem járt itt senki azóta. Minden úgy van.
- Megvannak a hátsó szoba kulcsai?
- A szögön Főnök.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó szolgálatot fog tenni ez a kis házikó…
- Hát Főnök- vigyorodott el a testőr- régen is nagyon jó szolgálatot tett!
Richárd hangosan felröhögött, majd egy hatalmasat köpött a földre.
- Az biztos. Micsoda jó kis bulik voltak itt. Arra emlékszel, mikor az a kis pöcs egyszer annyira részeg lett, hogy leengedtük a kútba, és még csak fel sem ébredt?- Richárd úgy elkezdett nevetni, hogy kicsordultak még a könnyei is. – Reggelig fel sem ébredt az az idióta.
Mercédesz mozgolódni kezdett a hátsó ülésen. Richárd abban a pillanatban abbahagyta a nevetést, idegesen hajította el a cigarettáját.
- Balu, vidd a gyereket, én meg viszem ezt. A hátsó szobába. Gyerünk!
Attila komoran ült a szobájában. Minden összeesküdött ellene. Kezében lassan forgatta a poharat, merengve nézte benne a lassan olvadó jégkockákat. Nem tudta, mi lenne most a legokosabb lépés. Vagy lenne egyáltalán okos lépés?
Mercédesz nem érdekelte. Dögöljön meg ott, ahol van. Gyűlölte a nőt, amiért ezt tette vele. Ha itt lenne most, valószínűleg ő ölné meg. Így majd elvégzi a piszkos munkát más helyette. De a gyerek… Ő volt az egyetlen értelmes dolog az életében. Amire büszke volt. A remek kisfia… És most ennek is vége. Richárd elvette tőle.
Lassan körülnézett a romos szobán. Kintről tompa hangok szűrődtek be, ahogy emberei próbálták lakhatóvá tenni a lakás többi részét.
Lehunyt szemmel dőlt hátra. Fel kéne hívnia az apját. Mondja meg ő, mit csináljon most. Ám hamar elvetette az ötletet- érezte- ezt a csatát most egyedül kell megvívnia a testvére ellen. Nem szól az apjának.
Villogni kezdett a telefon kijelzője, Attila egyik spanja kereste.
- Mondd!
- Nincsenek ott. Senki nem látta arrafelé már hetek óta.
Attila dühösen vágta le a kagylót. A francba. Több ötlete nem volt, hová mehettek volna. Már minden létező helyet figyeltetett, a barátokét, a rokonokét, még a legutolsó senkiházi ismerősét is felkutatta, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el őket. De nem baj, meglesznek. Érezte. Addig meg, ott üt a bátyján, ahol csak tud. Szét fogja rombolni a szervezetét, kicsinálja az embereit, tönkreteszi az életét. Mindig, mindenhol a nyomában lesz, nem fog tudni egy lépést sem tenni anélkül, hogy ne kerülne vele szembe. Sámson nagyon érti a dolgát, nem hibázott még egyszer sem. Egy órája- mikor hívta- már a kilencediknél tartott. Kilenc ember. Kilenc katona bátyja seregéből. Attila elvigyorodott. Az utolsó Richárd lesz, de vele ő akar végezni.
Pongrácz Béla- Krisztián főnöke- már huszadszor hívta beosztottja telefonját. Aggasztotta, hogy nem kapott híreket tőle, nem jelentkezett, pedig úgy egyeztek meg, hogy szabadsága alatt- aminek igazi okáról egyedül ő tudott- két óránkét életjelet ad magáról. Ennek, már több mint tíz órája. Tíz órája nem tud semmit a férfiről. Újra felemelte a telefont, és várt vagy húsz csörgésig, mikor ajtajában megjelent egy kollegája, aki egy gépelt lapot tett az asztalára. Ahogy az osztályvezető elolvasta, azonnal lecsapta a telefont. Elfehéredő arccal nézett a férfire.
- Mikor történt?
- Mindegyik a déli és a délutáni órákban- válaszolta az idegesen.
- Mind a kilenc?- Pongrácz hitetlenkedve vette kezébe a lapot. – Az összes?
- Igen. Már, ha megtalálták mindet. Szerintem, van több is.
Az öreg rendőr fáradtan ült le az íróasztalához.
- Álljon fel a szokásos stáb, és induljatok. Öthöz ti mentek… tudom- emelte fel a kezét, mikor látta a férfi ellenkezni akarását- tudom, hogy akkor ma túlóráztok, de ti vagytok a jobb. Ezt te is tudod. A másik négyhez kimennek az ügyeletesek. Kérlek, nagyon figyeljetek oda. Minden apróság fontos lehet. Kérdezősködjetek is.
Mikor a beosztottja kiment a szobából, Pongrácz az ablakhoz lépett, és kibámult az emeletről. Nem tudta, most mit tegyen. Tudta, hogy Krisztián nem véletlen nem jelentkezik, és a késlekedés akár az életébe is kerülhet, mégis nehéz döntés volt, amit meg kellett hoznia. Ő is tudott a rendőrséget behálózó maffia- kapcsolatokról, a korrupcióról… nagyon is sokat tudott. És azt is tudta, Krisztián mindezek felett áll magasan. De azt már nem tudta,ki másban bízhatna még, kit hívhatna segítségül. Talán még két emberében bízott meg annyira, hogy ebbe a kényes helyzetbe bemerje avatni őket. Meg kell tennie, egyedül nem mehet ki oda. A telefonjáért nyúlt, s hívta a kollegáit…
Krisztián még mindig a földön feküdt az autója mellett, mikor odaértek a kollegái. Azonnal mentőt hívtak hozzá.
A kórházban az intenzív osztályra vitték egyenesen. Nem maradt szinte egyetlen ép csontja sem, és az egyik törött bordája veszélyesen megközelítette a szívburkot. Az orvos szerint talán még egy – két órája lett volna hátra. Végig magánál volt, nem engedte, hogy elaltassák, mindenképp beszélni akart a főnökével.
Az öreg rendőr mellette maradt, hisz szinte fiaként szerette beosztottját. Mikor már úgy-ahogy tudott kommunikálni a környezetével, Krisztián egyetlen egy szót hajtogatott folyamatosan: füle!
Pongrácz értetlenül nézett az orvosokra.
- Ekkora fájdalma van, ennyire fáj a füle?
- Nem hinném- csóválta az orvos a fejét- beszakadt ugyan a dobhártyája, a törött orra, valamint az arccsontja is kisugározhat oda fájdalmat, de nem hinném, hogy az ennyire…
Az egyik ápoló halkan megszólalt.
- Mást nem jelenthet? Valaminek a fülét?
- Azt nem hinné…- kezdte a mondatot Pongrácz, ám akkor hirtelen eszébe jutott, hogy olvasta ő már ezt valahol, egy régi kihallgatási jegyzőkönyvben. Füle nem valaminek a füle, hanem Füle! Egy Balaton- parti kisváros neve! Igen!!! Boros Richárdnak van ott egy hétvégi kis háza.
Attila idegesen pörgött a székében. Nem tudott már több helyet, nem volt már több ötlete, hová vihette Richárd a gyereket és a feleségét. Egyre inkább hajlott arra, beszél az apjával, kitálal neki mindent, döntse el ő, mit tegyen. Mindig ő döntött el minden vitás kérdést közte és a testvére között. Talán jobb is lenne, ha beavatná mindenbe, így nem ő lesz a feketebárány, aki bántja a testvérét. Nem, ő az apja által kijelölt utat választja, nem a háta mögött szervezkedik. Akkor is milyen hatalmas patália volt, mikor véletlen Attila egyik embere áttévedt a bátyja területére. A hibát ő követte le, de mégis Richárd lett a bűnös, mert az apja háta mögött cselekedett… vagy mikor leengedték a kútba, és egész éjjel ott hagyták, fejjel lefelé lógni… hiába kerestette az apja már az embereivel is, azt hitte, elrabolták a kisebbik fiát… Richárd kényszeredetten felröhögött az emlékek hatására. Hát igen… emlékezetes éjszaka volt ott… Hírtelen kiegyenesedett,és az asztalra vágta a poharát, ami ezer darabra robbant szét. Igen!!! Ott lehetnek. Ennél jobb búvóhely nem is létezik. Nincs sehol egy árva szomszéd sem, gyakorlatilag csak egy kis földútról lehet megközelíteni a házat… csak ott lehetnek.
Kiordított az egyik emberének, hogy azonnal hozza a kocsit, és szóljon a többieknek, indulnak. Fülére! |
