Látod, csak a tárgyak maradnak utánunk,
S pár papírra hűlő barnás hevület
Hasznavehetetlenné lesz szerzett tudásunk
Száradt kalamáris mellett halcsont szemüveg
Az asztal, székkel, mely ó tölgyfából leend
Egyszer kordont vonnak köré kötélből
S nem tudják, hogy lázzal élni mit jelent
A támlán kifakul, s törik hajdan sötét bőr
Körbe minden úgy lesz: korhű szobabelső
Padló nyikor’g, ha lépik, s reccsen ízesen
Csak az üveg száján illant el a pezsgő
S ólomkristályon irányfény játszik el színesen
Szelence nyugszik, rajt’ gyolcs selyem kézelővel
A poháron ajakzsír, s kulcsolt ujjak nyoma
Csonkig folyt gyertyák közt képkeretben nő-fej
S leírt mondatrész, mely nem ért véget soha
Túl almárium roskad, poros, antik könyvvel
Bölcső most nékem, vágyott menedékhely
Forgatva lapjaik, oly bizsergő csönd lel
Végtelenné terjed a békés öblű éjjel…
2008-05-19 |
