A forrás kitárult, Törtető, rút, tarajos lett, habbal. Elfeledte bizony, tiszta ízét. A tavirózsás angyal Már nem fodroz áttetsző vízen, Fa odvba bújva pisztrángnak izen, Hogy az, deltás messze délről Vissza-visszaússzon, gáton, Zuhatagos mélyből nyílként Pattanva szálljon A forrás tiszta ízét megízlelni, Aztán elhulljon csöndben, boldogan, Mert a cél, hogy visszatérjen Hajtva vágytól, és mindegy, hogy hogyan
Kürtszót hallottam, szerelmeset, Pedig már tenger volt előttem, Szabad szívem nyilát abba belelőttem, Hogy végtelen kékség legyen hazám, De a hang azt mondta, jöjjek Vissza-vissza sodorral szembe, S kíváncsi kishalak mellém szegődtek. A forráshoz visszatérek, Mert tudnom kell, hol, s hogyan Születnek miértek, S az indulat előre mi végre tör? Moszattal nőtt rög-kövek között Hogy elússzam folyvást veszély elől Csillanó pikkelyemet féltem.
S úszom vidáman, repesve, Testem fickándoz, ide-oda csapkod, Nem számít, hogy hol ér, sötét-e az este, Úgy vonz az érzés, menni kell! Mégis, temetőt álmodtam éjjel, S egy medvecsordát, amint halat fog; Nem értem, mi volt e kép-jel, De nem, nem számít, hegyre is fölmegyek E csodás hívó szóért! Ám a köveken forgolódva, ím ütés ért: Nem súlyos, egy pikkely bánta seb, Meggyógyul hamar, elrejt a hínáros. Indulnom kell hamar, nem lehetek beteg
Aztán felértem zúgók során, Ismerős ízű volt a tó, akár a város, Melynek utcáit ott lakó ember járja: Sem túl hűvös, vagy napvilágos, Pihenni, élni éppen jó nekem. Páromra leltem, hozzám engedem. Csak a hang hiányzik, úgy elhallgatott, Nem bánom. Az utód-gondozás tan Dolga köt le, az öbölben maradnék örökre. Míg ő évődne még szerelmes nászban, Erőm elhagy, gyönge, fáradt vagyok, Elvisz az áramlat e lassuló világban. Holnap csak fekszem majd a lapos végen, Álmodom, s iszapba eltemetkezem, S az éhes medvekölykök eljönnek értem, Akkor mindenről csendben megfeledkezem...
2008.05.21. |
|
|
|
|