1.
Fájdalom költözik
lelkembe, s gyülemlik
benne szüntelen keserűség,
szívem nyugtalanul kalapál.
2.
Sápadt könnyes arcomat
takarja két kezem. Csapzott
gondolatok kavarognak elmémben,
egyre jobban belém mar a gyötrelem.
3.
Zuhanok a mélybe, érzem,
nem tudok parancsolni lelkem
szavának, facsar a kegyetlen
szenvedés óráit átélni tudni kell.
4.
Kiáltanék segítségért, kapaszkodnék
erős szálakba, de erőm elhanyatlik,
hisz a bánattal odaveszett a hatalom,
amit azelőtt oly nagyra becsültem.
5.
Sírok még, mert kell,
sanyarú szívem enyhül,
de fájdalmam ízét lelkem
mélyén időtlenül érzem.
2000. Feb. 11.
Csomor Henriett |