Csend honol át a síkon
Megannyi elveszett árnyon
Majd átkússza magát a parton
És feléleszt a hajnal úton.
Csend honol bennem
Tiszta fénye ékesíthet
Ma részegítőbb lehet az élet
Ma semmi váratlan nem érhet
A rendetlenben a rendszert szeressed
Álmod ne a valóknak eresszed
Mosolyogj a mának
Emeled fel azt, aki láthat
Nem a felszínt,
A külcsínt
Ne azt mi elvakít
Csak a bársonyt
Mely szíveden
Felkacsint
A lábam mankó nélkül jár
Kezembe nem kell a másé
Nem is adom magam talán
Csak annak, ki visszavár még
Tudattalan úton néztem a holdat
Mindig felém ragyoghat
Akár a szellő puha érintésben
Mutatja élni, oly jó nekem
Elbukni fáj, rémséges fájdalom
De ott ragadni bűn, ártalom!
Felállni fény, magam nem hagyom!
Ma felülemelkedem a valóságon! |
