Nekünk maradt a csodavárás,
S, majd felőlünk is várnak csodát,
A tévelygő utak tán egyfelé futnak,
S, ha velünk majd fájva csorbát
Köszörül a lét, aki velünk maradt
Boldog lesz, s, lent, alant
Útját tovább járja
Az utat kereső forgatag.
Csodállak téged, úgy tűnik, nem fáj
Neked semmi, mintha ezekre az évekre
Lennél összerakva, s, ebbe az életbe
Oly szerelmes lennél; kérlek itt várj
Engem meg, s, ha lehet soha ne legyél
Annál távolabb, minthogy érezzem
Elevenségedet; éj legyen , igen,
Vagy parázsló dél, vagy pedig vérezzem
Jó alkonyattal, csodaváró nevem
Mind kevesebb lesz egy nappal.
|