[ Kezdőlap ][ Házirend ][ Blog ][ Irodalom Klub ][ Minden Ami Irodalom ][ Olvasóterem ][ Képtár ][ Műterem ][ Fórum ]
Hoppá !!!

Kedvenc versek
a You Tube-on
Tedd fel a kedvenceidet.




Ellenőrizd a helyesírást,
ha nem vagy biztos benne!




Tagjaink könyveit itt rendelheted meg



Fullextra Arcképtár


Küzdőtér

Szia, Anonymous
Felhasználónév
Jelszó


Regisztráció
Legújabb:
: MLilith
Új ma: 0
Új tegnap: 0
Összes tag: 9161

Most jelen:
Látogató: 298
Tag: 0
Rejtve: 0
Összesen: 298


Üzenőfal
Arhívum   

Csak regisztrált felhasználók üzenhetnek. Lépj be vagy regisztrálj.

Szolgáltatások
· Home
· Arhívum
· Bloglista
· Fórumok
· Help
· Hír, cikk beküldő
· Irodalom
· Irodalom Klub friss
· Journal
· Keresés
· KIRAKAT
· Kirakat Archivum
· Magazin
· Mazsolázó
· Mazsolázó Archivum
· Mazsolázó beküldő
· Minden Ami Irodalom
· Mindenkinek van saját hangja
· Műterem
· Nyomtatási nézet
· Olvasóterem
· Partneroldalak
· Privát üzenetek
· Személyes terület
· Témák, rovatok
· Üzenőfal
· Összesítő

cheap cigarettes sorry.
Fullextra.hu: Amatőr Irodalmárok Klubja!


Amatőr Irodalmárok Klubja!
[ Amatőr Irodalmárok főoldala. | Regisztrálj! ]

Csatlakozz te is közénk! A tagjainknak lehetősége van saját írásaikat publikálni, és a többiekéhez hozzászólni.

A magányos szél
Ideje:: 06-26-2008 @ 10:34 am

 

Hanna lányomnak

Ha kéményen bedorombol,
jó helyen vagy, ne ficánkolj,
ülj meg itt most halkan, szépen,
és merülj el a mesémben.

Egyszer élt egy bús remete
-tudod kinek sosincs kedve
emberekkel barátkozni,
kis állatot simogatni.

Magányos volt, nem is boldog,
azt sem tudta milyen dolog
ha táncolnak kis koboldok
-egytől én most puszit lopok.

Nem kapott ő tündércsókot,
kis mesét sem, hogy ha jó volt,
így élt hát a bús remete,
remetének bús gyermeke.

Mikor indult nagy sétára,
rátalált egy őzgidára.
Őzikének sírós kedve
könnyeket csalt a szemébe.

Hogy is történt azt sem tudta,
de az őzet befogadva
mintha egy mag kelne benne,
könnyvirágot hajtott kedve.

Befogadta, megetette,
kis tűz mellett melengette,
nem engedte ki a hóba,
gondoskodni akart róla.

A nagy télnek lassan vége,
nyulat fogni ment a medve.
Barlangjában megéhezett:
-Éhen halok! Enni megyek!

Nyulacskának semmi híre,
őzgidának sírós kedve
csalta éppen akkor arra,
gyomra kordult meg a hangra.

Talpa alatt hó ropogott,
és az ajtón bekopogott.
Fenegette csorba fogát
megtölteni korgó gyomrát.

-Hej remete engedj már be,
éhes vagyok, mint a medve.
Őzedet én megkóstolom,
de életed most meghagyom.

Kis őzgida úgy remegett,
medvétől félt, sírást rezgett.
Bús remete azt sem tudta
mit is tegyen -nem tanulta.

Anyám szíve bizton tudja,
sóhajtott fel a kis gida,
szavam nagy szél ha elvinné,
és letenné anyám mellé…

És a sírós ˝segíts˝ szóra
ráült a szél, lovagolta,
vitte messze, egyre tova,
őzek lakta rét zugába.

Oda szépen lefektette,
a hidegtől élesztgette,
simogatta, cirógatta,
zengő hangját hozzáadta.

A halk sírás erősödött,
majd megállt az őzlak előtt,
bekopogott, bezörgetett:
-Testvérkéim segítsetek!

Édesanyám, csak egy szóra!
Ne térjetek nyugovóra,
keressetek hamar engem,
elvesztem a rengetegben.

Szót -én tudom- nem fogadtam,
erdőn, mezőn csatangoltam,
hófúvásban eltévedtem,
kérlek, hamar gyertek értem.

Befogadott jó remete,
áldott legyen minden lépte,
enni adott, inni adott,
de egyedül majd´ megfagyok.

Hideg van itt, kívül- belül,
didergés a házra terül,
veszett medve morog már kint,
remetében félelem ring.

Ezt a szél így elbömbölte,
fagycsendet tört énekelve,
kinyílt hamar a kis ajtó,
ott zokogott jó őz anyó.

Kicsi fiát már siratta
mert egy szörnyű farkashorda
tanyázott ott akkor télen
kerek erdő szegletében.

Belesírt a hófúvásba,
útnak indult szél nyomába,
patája a jeget rúgta,
fáradságos volt az útja.

Szél vezette, simogatta
erdőn innen mezőn túlra,
vezetgette, segítette,
ha tehette vitte… vitte…

… vitte messze, ahogy bírta.
Testvéreit ő is hívta:
Nagy szeleket -mind testvére-
de Föld anyjuk nem engedte,

mert ha néha találkoznak
jeget vagy épp aszályt hoznak,
özönvizet, vagy jéghegyet
olvasztanak egyet-egyet.

Ezért aztán bölcs természet
egymástól így tiltja őket,
éljen úgy mind, ki-ki maga,
nem élhetnek együtt soha.

És a nagy szél szíve szakadt
sírva látni őzgidánkat,
mert az bizony elcsatangolt,
családjától elbitangolt,

nem tiltotta senki soha,
hogy szívéből térjen haza.
Jó anyjának sosem ártott
testvérkékkel hogyha játszott.

Mondta a szél: Megtehetem.
Kis őz anyját megsegítem.
Odaviszem, meg is óvom,
elkísérem a nagy úton.

Mikor a kis házhoz értek,
nagy jeget fújt a medvének,
attól el is inalt haza,
elmaradt az őzvacsora.

Őzanyácska szemén könnyek,
hálát rebeg remeténknek,
mert az fiát megmentette.
Virággal telt meg a lelke,

abból egyet leszakított,
mivel a hős szíve sajgott
vigaszul így odatette,
remetének bús lelkébe,

lélekvirág így lett benne.
Kis őzgidát megszeretve
nem akarta azt magának,´
visszaadta az anyjának.

Így történt vagy ezer éve,
de mesémnek nincsen vége,
jegek szele még segített,
megenyhült míg hazaértek.

Volt nagy öröm, ficánkolás,
sok őzpuszi, viháncolás,
tombolt a tél, de a hóban
kis virág nyílt azon nyomban.

Mert míg a szél csendesedett,
magányos fagy is könnyezett,
leheletét visszaszívta,
őzeket így védve, óvva.

Kis őzike lépte nyomán
ma is nyílik szép hóvirág,
így a hóban mikor látod,
csodáld meg a hóvirágot.

Legyen mindig emlék, csoda,
minden virág, állat nyoma,
kiket szeretsz, és ha félnek,
legyen miről majd mesélned,

mikor a szél üvölt, tombol,
fákat széttép, tetőt rombol,
vagy csak lassan, lágyan, szépen
bontja hajad picit éppen.

Jusson akkor majd eszedbe
milyen magányos a kedve,
családjától különváltan
tör, zúz, rombol a világban.

Most már tudom, hogy a szélnek
nem is hiszel, csak mesémnek,
tőle gida eléd toppan,
virágillat az orrodban.

Fogd meg gyorsan anya kezét,
kérd meg mondjon még egy mesét,
és a szelet ne féld többet.
Magányos Ő. Vagy eltévedt?

 



Utoljára változtatva 06-26-2008 @ 10:34 am


Hozzászólás írása
Hozzászólás írása
További
További
Irodalmár profil
Irodalmár profil
Üzenet küldés
Üzenet küldés

Posted Comments

Hozzászóló: Eroica
(Ideje: 06-26-2008 @ 10:39 am)

Comment: Üdv. a fullon! Egy szintén zenész!: )


Hozzászóló: zsuka49
(Ideje: 06-28-2008 @ 05:41 am)

Comment: Hosszú, nagy lélegzetű vers!!:))) Zsuzsi


Hozzászóló: Bjela1980
(Ideje: 06-29-2008 @ 08:57 pm)

Comment: Hosszú a vers, nem baj! A lényeg az, hogy vannak ilyen remeték, és tudod az emberek is olyanok, hogy jó szóra, simogatásra vágynak! Nem tudom, ezt írhatta volna olyan, akinek ez a kislány hozta meg az életében ezt az örömet. Ez érződik ki ebből a versből! Köszönöm!


Hozzászóló: Bjela1980
(Ideje: 06-29-2008 @ 09:02 pm)

Comment: Különben nincs rá jobb szó: zseniális! Ezt hidd el!


Hozzászóló: legna
(Ideje: 08-11-2008 @ 09:10 am)

Comment: Köszönöm szépen! :) Szeretettel. edina


Irodalom ©

PHP-Nuke Copyright © 2005 by Francisco Burzi. This is free software, and you may redistribute it under the GPL. PHP-Nuke comes with absolutely no warranty, for details, see the license.
Page Generation: 0.26 Seconds